Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.
Ülésnapok - 1931-136
Az országgyűlés képviselőházának 136 hatósági tisztviselők, mint e kőbányák vezetői kerültek? 2. Hajlandók-e ezen sérelmek orvoslásáról sürgősen intézkedni ?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. (Halljuk! Halljuk!) Beck Lajos: T. Képviselőház! A kormánynak ma egyik legfontosabb feladata a költségvetés előkészítése. Ennek a költségvetésnek előkészítésénél kötelességünk rámutatni azokra a tételekre, amelyeknek gazdaságos kezelése a kiadások lefaragásához lényegesen hozzájárul. Az elmúlt héten az állami vasgyárakról elmondott interpellációmban rámutattam arra, hogy mindennemű tisztviselői és alkalmazotti vagy munkásfizetések és bérek lefaragása nélkül is olyan redukciót lehet elérni, amely redukció az állam kasszáját 12—15 millió pengővel gyarapíthatja. Ma ^inásik témáról, az állami, államvasuti és törvényhatósági kőbányák kérdéséről akarok szólani, amely kérdés nem olyan jelentéktelen, mint amilyennek látszik, hiszen körülbelül 120 millió pengő nemzeti vagyon van azokban a kőbányákban invesztálva. Ennek a nemzeti vagyonnak^ egy része a helytelen állami és törvényhatósági gazdálkodás következtében^ meddőségre van kényszerítve és meg van bénítva termelésében, másik része pedig, amelyet az állam egy helytelen gazdasági politika következtében a maga kezébe vett, óriási veszteségeket hárított úgy az államra, mint a Magyar Államvasutakra, mint a törvényhatóságokra. Amikor — igen heiyesen — egy nagy útépítési Programm körvonalai kezdtek kibontakozni, azok, akik valamilyen összeköttetésben voltak a kőbányákkal, megközelítették elsősorban a magánvállalkozást és felajánlották neki azokat a bányákat, amelyeket eddig különböző okoknál fogva nem bányásztak ki. A magánvállalkozás azonban részben az anyag selejtességénéi fogva, részben pedig azért, mert a várható eredménnyel arányban nem álló jelentékeny invesztícióra lett volna szükség a feltáráshoz, ezeket aa ajánlattevőket legnagyobbrészt elutasította. Ezek azonban nem ijedtek meg ettől az első elutasítástól, hanem az államhoz, az államvasutakhoz, főképpen pedig a törvényhatóságokhoz fordultak és azoknak ajánlották fel ezeket a bányákat kitermelésre. (Erdélyi Aladár: Egészen biztos, hogy nem is egyedül!) A legalkalmasabbaknak erre a legjáratlanabb tényezők, a törvényhatóságok bizonyultak, amelyek — koncedálnom kell — teljes jóhiszeműséggel abból a gondolatból kiindulva, hogy a kitermelés házi kezelésben és szakszerűen vezetve feltétlenül nagy költségmcgkímélésre fog vezetni, vállalkozik arra, hogy belemenjenek a magánvállalkozás által elutasított ezeknek a bányáknak kitermelésébe. A következmény — hogy most csak^ egy á sóval jellemezzem, majd bővebben rátérek — az volt, hogy miután ezeknek a törvényhatóságoknak nem állottak rendelkezésére olyan összegek, amelyeket erre egyenesen ráfordíthattak volna, olyan alapok felhasználásába fogtak, amelyeknek más rendeltetésük volt és amelyek kimerítése után magát az útalapot és a vármegyének erőforrásalt vették igénybe. Amikor pedig ez sem volt elegendő, kölesönökhöz fordultak, amely kölcsönök kihasználása nem egy vármegyét — auv.nt arra mingy árt reátérek — súlyos adósságokba, zavarokba és baülése 1932 december lU-én, szerdán. 219 jókba sodortak, amelyek az illető vállalatoknak csődjét, illetőleg kényszeregyességét is eredményezték. Ha most még egy pillanatra megnézem, hogy vájjon átnivelláló hatása volt-e ennek az egész tranzakciónak, (Dinnyés Lajos: Semmi!) akkor meg kell állapítanom, — amint arra a számok világánál mindjárt reátérek — hogy árnivelláló hatását egyáltalában nem tapasztalhattuk, sőt ezek a vármegyék még saját törvényihatósági területükön belül is a legtöbb esetben drágábban szállították a követ, az andezitot, a bazaltot, mint ahogyan azt a megbénított magángazdaság szállítani hajlandó volt. Ez a szempont kellett, hogy vezesse a 33-as bizottság 6-os albizottságát, amely véleményében azt mondta, hogy az állami bányák foglalkoztatását csökkenteni kell, a törvényhatósági bányákra nézve pedig felkéri a kereskedelemügyi minisztert, hogy ilyenek létesítéséhez a jövőben ne járuljon hozzá, mert ezekre nézve nem jók a tapasztalatok s így nem kívánatos, hogy a törvényhatóságok a jövőben ilyen irányú tevékenységet fejtsenek ki. A bizottság azonban, szerény nézetem szerint, megkerülte a lényeget, mert ahelyett, hogy kimondotta^ volna, hogy ennek logikus következményeképpen igyekezniök kell a törvényhatóságoknak, hogy minél előbb szabaduljanak ezektől a bányáktól, megtűrte, hogy ezek a bányák továbbra is vezessék üzletüket és súlyos válságba sodorják az egyes törvényhatóságokat. (Elénk helyeslés bálfelől) Ezek előrebocsátása után, tisztelt Képviselőház, röviden rátérek azokra a legeklatán' sabb esetekre : . amelyek hivatva vannak eddig felállított tételeimet igazolni. Itt van elsősorban a hevesmegyei apci bánya, amelynek ügyviteléről, egész gesztiójáról a kereskedelemügyi tárca költségvetési tárgyalásánál elmondottam már véleményemet. Ez a bánya, gyenge kőanyaga miatt, versenytárgyalás nélkül adja el a kövét, miután senki a versenytárgyaláson ilyen árakat nem ajánlana meg, miután ez a bánya sokkal drágább, mint a többi magánvállalkozás bányája. Hiszen például kötelezi a vármegyét, hogy az útalaplkövet 3 pengő 80 filléres alapáron szerezze ibe akkor, amikor a magánvállalkozás előtte fekvő ajánlatai ennél jelentősen alacsonyabb árukat mutatnak felEzzel a bányával kapcsolatban mutattam rá a kereskedelemügyi tárca költségvetésénél arra az összeférhetetlenségre, amely a bánya vezetőségénél fennáll. Kenéz Béla akkori kereskedelemügyi miniszter úr kijelentette, hogy ezek tűrhetetlen állapotok, és ezeknek orvoslására megteszi a szükséges lépéseket. Kiderült ugyanis, hogy ennek a bánya-részvénytársaságnak elnöke Heves vármegye alispánja, igazgatóságában résztvesz a békési alispán és a hevesi főjegyző, és a bánya ügyvezető aligazgatója az Allamépitészeti Hivatal főnöke. Előállt tehát az a különös eset, hogy ugyanaz a férfiú» aki hivatalból köteles megvizsgálni azt a kőzetet, amelyet neki, mint az állam képviselőjének az állami utak építésére szállítanak, mint egy magánüzem vezetője szállítja önmagának a követ és így kétségtelen. hogy olyan erkölcsi inkompatibilitásba kerül, amelyben nagyon nehéz eldöntenie, hogy merrefelé hajoljon a szíve, a magánvállalkozás felé, vagy pedig az állam felé. (Zaj. — Hallatlan! Hallatlan! a baloldalon és a középen.) A másik, amire hivatkozni akarok, az aj31*
