Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-136

âlO Az országgyűlés képviselőházának 1, tekre és ajánlástervezetekre, amelyekben a magyar munkásság közvetlenül érdekelve van. PL az anya- és gyermekvédelemről szóló nemzetközi egyezményre volt gondja, — ezt ugyan ratifikálták» becikkelyezték — amely­nek végrehajtása a kiadott végrehajtási utasí­tás dacára is olyan hiányosan történik, hogy abból az anyáknak, gyermekeknek, akik a mai kapitalista rendben kenyérkereső munkára kényszerülnek, igazi hathatós, gyökeres vé­delmük nincs; ma is éppúgy vannak 10—12, sőt 8 esztendős gyermekek ipartelepeken, a kisiparban, a nagyiparban egyformán, mun­kára kényszerítve. Ma is éppúgy ott áll a szülőanya a szülés kezdetének pillanatáig a munkagép mellett, mint ennek az egyezmény­nek ratifikálása előtt. De itt vissza kell térnem megint a 8 órai munkaidőről szóló egyezményre, amelyről nem akarunk a nemzetközi szolidaritás nevében tu­domást venni, holott az idők, az események ré­gen túlmentek rajta. Nem utolsó sorban kell felemlítenem a mezőgazdasági munkások vé­delméről, a mezőgazdasági munkások szabad szervezkedéséről, a magántisztviselők munka­idejéről szóló egyezményeket és sorban vala­mennyit^ amelyek közül egészen önkényesen kiragadják ezeket, amelyek közé pl. a rabszolga­ságról szóló is tartozik. Vasárnap a magántisztviselőtársadalom nagy kongresszust tartott, amelyen az egyik felszólaló védelmébe vette a kormányt az ellen a vád ellen, hogy a nemzetközi egyezményeket nem ratifikálja, a nemzetközi egyezmények be­cikkelyezésével nem törődik. Azt mondotta: nem igaz ez a vád, mert íme, valóság az, hogy a kormány pl. legutóbb törvénybeiktatta, be­cikkelyezte a tengeri hajókon szolgálatot tel­jesítő ifjúkornak éjjeli munkájának eltiltásá­ról szóló egyezményt. (Friedrich István: Es a bálnahalászatot! Nem szabad résztvennünk bálnavadászaton! — Derültség.) Azt mondotta a felszólaló, hogy ezek után tehát nyugodtak lehetünk a kormány gondoskodása felől (Fá­bián Béla: Ki mondja ezt?) egy magántiszt­viselő — nyugodtak lehetünk, mert a kormány gondoskodott arról, hogy a Szeged és Debrecen között közlekedő tengeri 'hajókon fiatalkorúak éjjeli szolgálatot nem teljesíthetnek. (Derültség. — Fábián Béla: Tengeri betegség kizárva!) Ha ezzel a törvényjavaslattal is foglalkozni akarok, fel kell említenem, hogy itt a rabszol­gaság eltörlésének kérdésében állapodnak meg. A törvényjavaslat megállapítja a rabszolgaság fogalmának lényegét is. Többek között azt mondja, hogy a rabszolgaság az egyénnek az az állapota, vagy helyzete, amelyben felette a tu­lajdonjognak ismérveit gyakorolják. Nos, ezek az ismérvek nemcsak akkor vannak kimerítve, ha valakit, aki rabszolga, eladhatnak, annak a rabszolgának élete és^ egészsége felett olyan módon intézkedhetnek és rendelkezhetnek, mint ahogyan ez a fekete rabszolgáknál történik, hanem igenis rabszolga az a munkás is, akinek a munkafeltételei úgy vannak megállapítva, hogy ezek alól a munkafeltételek alól nem me­nekülhet, holott azok életét és egészségét ve­szélyeztetik, olyan munkafeltételek mellett van alkalmazva, amelyek megváltoztatására vagy enyhítésére a kormányzatnak semmiféle intéz­kedése vagy rendelkezése nincs. Rabszolga az a munkás is, aki nem hagyhatja^ ott a helyét és nem tiltakozhatik munkahelyének egészségte­lensége, munkabérének szörnyű alacsonysága ellem, meyt tudja, hogy mögötte ezrével és ez­. ülése 1932 december lU-én, szerdán. révei állanak munkanélküliek, akik bármiféle szemérmetlen kizsákmányolás alá odahajtják a fejüket, mert tudják, hogy máskülönben máról holnapra meghalnak, míg a mostani munkafel­tételek mellett ez a meghalás bizonyos hosszabb időre van beosztva. Rabszolgaság az is, ha ezeket a munkafel­tételeket az állam nem ellenőrzi. Van iparfel­ügyeletünk. Itt a nemzetközi szolidaritásra kell hivatkoznunk, amiről az előadó úr is be­szélt. A békeszerződésben is meg van említve, hogy az iparfelügyeletben nőknek, orvosoknak és szakértőknek kell résztvenniök. Nálunk olyan iparfelügyelet van, amely ezeket az alap­elveket, & nemzetközi szolidaritásnak ezeket a megnyilvánulásait egyáltalán nem respektálja. Az iparfelügyelők agyon vannak halmozva mindenféle lehetetlen, nem az ő munkakörükbe, nem az ő hatáskörükbe, feladatkörükbe tartozó munkákkal és a legkevésbbé foglalkozhatnak azzal, hogy a modern kapitalizmusban a mo­dern fehér rabszolgáknak sorsa hogyan alakul. Rabszolgaság az is, t. Képviselőház, hogy a munkásnak, ennek a fehér rabszolgának sorsa, ha megrokkan, vagy megöregedik, nincs biztosítva és ki van téve a legszörnyűbb el­pusztulásnak, különösen az utóbbi időben, amikor az állam különféle befolyásokra azon igyekszik, hogy azt a csekély védelmet is, amelyet az öregség számára megalkotott, vala­milyen módon leépítse. De van még egy fajtája a rabszolga mun­kának, a kényszermunkának, amely ebben az országban igen erősen dívik, és ez a rabszolga­munka az igazságügyi intézetekben, a rabok­nak munkája, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a legtökéletesebb, a legtipikusabb rabszolga­munka, kényszermunka, amivel egyrészt tönkreteszik a kívül élők, kívül dolgozó és adót fizető iparosoknak megélhetési lehetősé­gét, másrészt pedig azokat, akik erre a rab­munkára az állam minden erejével, minden hatalmával kényszerítve vannak, a legrettene­tesebb módon kiuzsorázzák. Az állam saját adófizetőinek, azoknak a kisiparosoknak, akik­nek megmentése esztendőkön keresztül állandó kormányzati jelszó volt, csinálja a legrettene­tesebb és a legelviselhetlenebb konkurrenciát. Az elmúlt napokban éppen a szegedi ipartestü­let foglalkozott ezzel a kérdéssel és tárgyalt arról a rabszolgamunkáról, amely például a szegedi Csillag-börtönben folyik. (Büchler Jó­zsef: Az összes börtönökben!) Olyan kitöré­sekkel tiltakoztak ellene, hogy például valaki azt indítványozta, hogy a Csillag-börtön igaz­gatóját be kell csukni és saját magával kellene megkóstoltatni ezt a tipikus, legmodernebb rabszolgamunkát. Amikor a szegedi ipartestü­let erről a rabszolgamunkáról tárgyalt, az egyik iparos be is nyújtott ez ellen a kormány­zat ellen egy bizalmatlansági indítványt, amelynek uralma alatt ez a modern rabszol­gamunka virágozhatik. Nagyon jellemző, hogy az elnök azzal nem engedte szavazásra fel­tenni ezt az indítványt, mert abban bizalmat­lanság foglaltatik a kormány ellen. Ha bizal­mat szavazott volna, valószínűleg megszavaz­tatta volna az ipartestületet és határozattá emelték volna ezt az indítványt. Igen t. Képviselőház! Amikor látom ezt a kirakatpolitikát, amelyik ezen a területen is folyik, amelynek csak egyetlen egy célja van, hogy kifelé a nemzetközi világ felé mutassa meg egy szociálpolitikai lelkismeretnek léte­zését, akkor nem tudok egyebet mondani,

Next

/
Oldalképek
Tartalom