Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.
Ülésnapok - 1931-136
Az országgyűlés képviselőházának 136. vénytársaság, ennélfogva most létesült egy harmadik szerv, nyilván abban a meggyőződésben, hogy amit ez a két szerv külön-külön nem tudott megcsinálni, azt most együttesen, az újabb intézet keretében fogja keresztülvinni. (Gr. Sigray Antal: A régi rendszer!) Mindenekelőtt bátor vagyok megemlíteni, hogy ha már lehetségesnek mutatkozott, hogy elejtették azt a fikciót, amely egy évnél hoszszabb ideig fenntartatott, azt a fikciót, hogy a pengő aequale a régi értékével, akkor miért kell ezt ilyen mesterkélt úton vinni keresztül? Mi értelme van annak, hogy egy lista készüljön, ahol 10—12 mezőgazdasági exportcikk fel van sorolva, amelyek már most a díszázsióveszteség egy részét kompenzációs megtérítés címén vissza fogják kapni? Kérdezem: honnan veszi a bátorságot magának bármely bürokrácia ahhoz, hogy megállapítsa, hogy mely időben, mely mezőgazdasági cikkek, mely relációkban, milyen százalékú megtérítést kapjanak? Honnan veszi a bürokrácia magának a bátorságot ahhoz, hogy ő fogja megállapítani, hogy a megfordított irányban mely nyersanyagok, mely országból importálva, hány százalék megtérítést tartoznak fizetni? Engedelmet kérek, ha az, hogy az exportőr mennyit kapjon az exportcikkért, ha az, hogy az importőr mennyit fizessen az importált anyagért, — röviden kifejezve — egy miniszter eldöntése alá tartozik, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a külkereskedelem nem fejlődhetik ki ebben az országban. (Úgy van! Ügy van! balfelől) Nem fejlődhetik ki abban a hazárd játékan, hogy egyik héten majd az lesz,^ ami most van, hogy az exportőr a liba után, ha Németországba viszi, kap exportkompenzációs térítést, a csirke vagy pulyka után, ha Angliába viszi, nem kap ilyen térítést, a nyersanyagot, ha bevásárolják, megterhelik ezzel a kompenzációs térítéssel, a készanyagot pedig, ha bevásárolják, nem terhetlik meg ezzel; igaz, hogy az importőr nem is kap devizát, hanem úgy, mint eddig, kap egy félig-meddig érvényes utalványt a zúgforgalomban, amellyel módjában van, lehetőségében van a teljes diszázsió erejéig megtérhelten azt beszerezni. (Friedrich István: Deviza-boletta!) Állítom, hogy soha a világon nem létezett ország és nem létezik ma sem, ahol ez a kao- ! tikus anarchia léteznék, ahol az exportot és az importot úgy véljék lebonyolíthatónak, hogy napról-napra ingadozó intézkedések, a legkülönfélébb fórumok határozatai legyenek irányadók reá nézve és tökéletesen kikapcsolják a gazdasági életnek az egyetlen éltető elemét, az autonómizmust, az emberek törekvését az iránt, hogy dolgozzanak és végezzenek valamit és ehelyett mindezt rábízzuk a bürokráciára. Beismerem, hogy a bürokrácia ebben a devizakérdésben — és ez a legnagyobb szerencsétlensége az országnak — a legtisztább kézzel gyakorolta ez alatt a 13 irtóztató hónap alatt ezt a korlátlan hatalmat. Én azt mondom: bár ne gyakorolta volna ilyen tiszta kézzel, mert akkor már megdőlt volna. Mivel azonban tiszta kézzel és az által a fantazmagória által vezettetve gyakorolta, hogy csakis ezen a módon lehet a pengő paritását, vásárlási paritását — mondjuk — fenntartani, teljesen feldúlta az ország termelési rendjét és olyan hajmeresztő igazságtalanságokat létesített, amelyeket már említettem, de amelyeket most bátor leszek a közelebbi napok, hetek és ülése 1932 december 14-én, szerdán. 199 hónapok tanulságaival még inkább előtérbe állítani. Igen t. képviselőház! A textil-iparról akarok beszélni, amelyre nézve azt kell mondanom: igen örvendetes, hogy a háború után itt Magyarországon textilipar létesült, és ha lehetséges lett volna itt valóban textilipart létesíteni normális vámok mellett, úgy, hogy az más egyéb termelési ágak túlságos megterhelése nélkül egészségesen fenntartható lett volna, vagy fenntartható lenne, akkor ezt a legnagyobb örömmel kellene üdvözölni. Azt azonban, hogy most a behozatali korlátozások védelme alatt a textilgyárak egy csoportja valóságos százszázalékos monopóliumot élvezzen, (Ügy van! Ügy van!) — monopóliumot, mert senki másnak sem félgyártmányt, sem készárut behozni semmiképpen sem szabad és nem lehet, — azt tűrhetetlen állapotnak tartom. A monopóliumos rendszernek azt az atrocitását, hogy ezek a imonopolisztikus helyzetbe hozott nagy textilipari vállalatok diktálják az árakat — de majd ki fogom mutatni, nemcsak az árakat diktálják, hanem azt is, hogy legyen-e kereskedelem, vagy ne legyen, (Úgy van! Ügy van!) legyen-e kisipar, vagy ne Jegyen, — egy ország gazdasági élete nem tűrheti el. Ez az a kötött gazdálkodás, amely ellen a miniszterelnök úr felszólalt, ez az a kötött gazdálkodás, amelynek véget kell vetni, ha ebben a legyengült országban valami gazdasági erőt és valami gazdasági etikát még fenn akarunk tartani. (Helyeslés.) Usak rövid száma diatokkal fogom terhelni a ; t. Képviselőházat. Ha összehasonlítom 1931 júniusát, az utolsó hónapot, amelyben itt szabad gazdálkodás folyt, 1932 októberével, akkor a következőket állapítom, meg, mindig a Statisztikai Hivatal hivatalos kiadványaiból idézve az adatokat, A gyapjú ára 1931. júniusban — mindig kilogrammonkénti árról beszélek — 1.40 pengő volt, ez lement 1932. októberben 1.08 pengőre, vagyis 23%-kai. A gyapjúszövet ára volt 9.94 pengő és maradt is 9.94 pengő, nem ment viszsza semmivel. (Malasits Géza: A munkabérek visszamentek!) A pamut ára volt 1931 júniusban 1.63 pengő és lett 1932. októberben 128 pengő, az árcsökkenés tehát 21%. A pamutfonal ára volt 2.51 pengő, lement 2.44 pengőre, a csökkenés 3%. Vagyis a gyapjúnál a nyersanyag árában beállott 23% csökkenésből nem részesült a fogyasztó egy fillér erejéig sem, (Ügy van! Űay van!) a pamutszövetnél beállott csökkenésből pedig 3%-ban részesült a fogyasztó, és 18%-ot megtartottak maguknak azok, akik termelik. (Br. Vay Miklós: Az összes iparcikkeknél így van!) Most mindegyik t. képviselőtársamnak méltóztassék elgondolni, hogy amikor falun járunk és látjuk azt a lerongyolódást ruhában, amely előállott, akkor nemcsak a világgazdasági helyzet hibás ebben, hanem hibás a kötött gazdálkodásnak ez a rendszere is, (Bródy Ernő: ügy van!) amely egy fallácia kedvéért, az áruszínvonal fenntartása falláciájának kedvéért ezt a jogegyenlőtlenséget, a gazdasági erők megoszlásának ezt az igazságtalanságát bevezette, intradálta és eltűrte. (Gr. Somssich Antal: Bankok vannak a textilesek mögött!) De tovább megyek és azt mondom, hogy a kötött gazdálkodás nemcsak erre vezet, hanem vezet arra is, hogy az ország egész termelési rendjét denaturálják. Erre három példát leszek bátor felhozni. Az első a következő: Nálam,