Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-131

10 Az országgyűlés képviselőházának 131. ülése 1932 november 30-án, szerdán. jelenlegi adóbehajtó tényezőkkel, azt hozták divatba, hogy minden egyes községbe más községből küldik az adóvégrehajtókat, más községből küldik^ ki a r csendőröket, még a munkások is más községből jönnek, azután elviszik egy másik községbe a vásárra vagy a hetivásárra eladni azokat az árukat, ame­lyeket lefoglaltak. Hogy ennek mi az ered­ménye? Az eredménye az, hogy potom pénzért, mondhatnám, garasokért lehet a hetivásárokon kapni a marhát. Ennek eredménye — a takar­mányhiány mellett — az is, hogy például az a fuvaros, akitől elviszik a lovat vagy a te­henet, ott marad anélkül, hogy a maga fog­lalkozását tovább tudná űzni. Van egy másik kérdés is a gazdasági helyzettel kapcsolatban, amelyről meg kell emlékeznem. A miniszterelnök úr — nem tu­dom, a 95 pontban, vagy pedig a 95 ponton kívül — kötelességévé akarta tenni a válla­latoknak, hogy új embereket vegyenek fel. Nemcsak hogy nem vesznek fel új embereket, hanem — minthogy a gazdasági helyzet rósz­szabbodott a t. miniszterelnök úr kormány­zata óta — elbocsátanak embereket (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.), megszűnnek vállala­tok, megszűnnek üzletek. Ha ez a szituáció, akkor azt vagyok bátor kérdezni, hol van a javulás lehetősége? Hiszen mesí kell mondanom, hogy jöhet itt akárki a világon, akármilyen sofort-programm jöhet 95 vagy 300 ponttal, az. teljesen mellékes, minél több, annál rosszabb. Ezen az országon csak két ponttal lehet segíteni ós aki ezt a kél pontot nem csinálja meg, nem viszi át a valóságba, az nem tud az országon segíteni. Az egyik pont a közterhek lecsökkentése, a második pedig az ország ter­mékei részére piacok szerzése. Aki azt hiszi, hogy az ország ezeket a köz­terheket, amelyek ma a polgárság vállaira ne­hezednek, elbírja, az naiv ember. Naiv ember, aki azt hiszi, hogy lelkesedésből lehet adót fizetni, naiv ember, aki azt hiszi, hogy ha vala­kinek szép beszédet tartanak, akkor annak rög­tön a zsebébe vándorol az a pénz, amelyet az adóvégrehajtónak oda adhat. Beszedektől még egy ország gazdasági helyzete sohasem javult meg. Ez nem úgy van, mint amikor Mózes a pálcával vizet fakasztott a sziklából. (Meskó Zoltán! Megint a felekezeti kérdés! — Derült­ség.) Beszédektől, programmpontoktól az ország gazdasági helyzete még soha nem vétózott meg, csak a programmpontoknak a gyakorlatba való átvitelétől változott meg. (Egy hang a jobboldalon: A tulsóoldali beszédektől!) T. kép­vise^társam, mi itt ezen az oldalon csak a kritikát képviseljük, nekünk nincs módunkban mást tenni, mint legfeljebb kritizálni és taná­csokkal szolgálni. S az egyetlen tanács, amely ­lyel a kormányzatnak szolgálhatunk az, hogy tessék a közterheket nem felépíteni, hanem le­szállítani. (Helyeslés a baloldalon.) Abból, hogy itt az én t. képviselőtársaim állandóan pana­szolják, hogy az egyik embert végrehajtják, a másikat pedig, akinek összeköttetése van, nem hajtják végre, az következik, hogy ma az adó­fizetők nagy többsége az egész országban abban a szituációban van, hogy vagy végrehajtás alatt á^ott már, vagy végrehajtás alatt áll, vagy végrehajtás alá fog kerülni. Micsoda gazdasági politikát folytattak ;és folytatnak egy olyan országban, ahol az egész ország árverés alá kerül? Ha az: egész ország árverés alá kerül, akkor a hiba valószínűleg árokban van ; akik a helyzetet odáig érlelték, hogy az ország adófizető polgársága az adókat nem tudja megfizetni. Mert ha az' egyik oldal­ról nagyon helyesen és jogosan adómorált kö­vetelnek, ha azt követelik, hogy az az ember, akinek megvan hozzá a lehetősége, vallja be jövedelmét és fizesse meg adóját, akkor a má­sik oldalról, a kormányzat részéről is kell lenni egy adómorálnak, t. i. hogy nem: vettet ki íö ! bb adót, mint amennyit tényleg meg is tud fizetni az a szegény, nyomorult adóalany. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Fábián Béla: Csak ötpercnyi meghosszab­bítást kérek, (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak-e a kért meghosszab bítást megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja.. Fábián Béla: A másik kérdés, amelyről beszélni kell a közterhek mellett, .az, hogy ennek az országnak gazdasági selyzetét feltét­lenül azzal kell megjavítani, hogy «jaját ter­mékeinek eladhatóságáról gondoskodjék a kor­mányzat. Nagyon jól tudom, hogy ez nem egyedül tőlünk függ, hogy nagyon jó volna, ha az volna a szituáció, hogy egyedül mi magunk olyan kereskedelmi szerződdéseket tudnánk kötni, amelyek ránk nézve kedve­zőek. Mindenesetre azonban mi magunk egy belső politika inaugurálásával hozzá tudunk járulni egy olyan középeurópai atmoszféra megteremtéséhez, amely a középeurópai álla­mok között meg tudja teremteni a gazdasági összefogást. T. Képviselőház! Nekünk lehetőleg arra kell törekednünk ezen a téren, hogy megsze­rezzük és visszaszerezzük magunknak azokat a piacokat, amelyek nem évtizedek óta, nem­csak a háború előtti időben, hanem évszáza­dok óta a magyar mezőgazdasági termékek­nek kiviteli piacai voltak. (Jánossy Gábbor: Nem mi rajtunk állott eddig sem!) En nem állítottam t. képviselőtársaim, hogy rajtunk állott, hogy ezeket a régi piacokat visszasze­rezzük, (Jánossy Gábor: Igaza van!) s leg­alábbis hajlandóságot kell mutatni és kezde­ményezni kell ebben az irányban. Nem kell szégyelni azt, hogy mi kezdeményezzük a tár­gyalásokat, mert ha mi ezeket a tárgyalá­sokat kezdeményezzük, akkor legalább egy­részt az ország népe előtt leveszi a kormány­zat a maga válláról a felelősséget amiatt, hogy a kereskedelmi szerződések nincsenek megkötve, másrészt pedig az általánosan nyo­morgó, és valósággal katasztrófa előtt álló Európában mi a magunk részéről igenis pél­dát mutatunk arra vonatkozólag, hogy békés utakon keressük a népek megértését. Méltóz­tassék elhinni, hogy Magyarországnak pilla­natnyi háztartási egyensúlyán és a magyar nép pillanatnyi gazdasági érdekein kívül nagy európai polgári érdekek vannak, ame­lyek szerepet játszanak ebben az országban is és Európának többi országaiban is. Mert higy­jék el nekem t. képviselőtársaim, hogy nin­csenek azok a lázító propagandairatok a vilá­gon, amelyek a nyomornál jobban tudnának forradalmasítani; méltóztassanak elhinni, hogy nincs a világon valami katasztrofáli­sába, mintha az a gazda a maga disznaját nem tudja eladni; nincs az a beszéd, amely olyan rettenetes lázító hatással lehetne bár­kire, mint az adóvégrehajtó, aki a községből a keservesen felhizlalt disznót elviszi. Nekem ebben a kérdésben az a vélemé­nyem, hogy ezek a lázító és ezek a forradal­masító tények nemcsak Magyarországon van-

Next

/
Oldalképek
Tartalom