Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-131

Az országgyűlés képviselőházának 131. nak meg, hanem igenis a volt osztrák-magyarmonarchia utódállamaiban is mindenütt ugyanilyen katasztrofális a helyzet. Ha ezekben az államokban a kormányoknak nem fog megjönni az eszük, ha nem fogják túltenni magukat a kormányok az eddigi politikán, és nem fognak összefogni, abban az esetben igenis minden egyes országban ők maguk fogják kitenyészteni a moszkvai internacionálé ágenseit. Csehországnak, amely az osztrák-magyar monarchia bukása után néhány évig prosperált, de most maga is úgy kénytelen behajtani az adókat, ahogy azt Meskó Zoltán t. képviselőtársam elmondta; Jugoszláviának amely szintén katasztrofális gazdasági helyzetben van és Ausztriának is, amely gazdaságilag kell, hogy igenis minden nap emlékezzék a régi idők szépségeire a pillanatnyi meggondolásokon felülemelkedve, arra kell törekednie, hogy a

r Duna-medencéjében teremtsenek olyan gazdasági lehetőségeket, hogy nem csak az egyes államok élhessenek meg, hanem az egyes államok polgárai is megélhessenek, mert ha ez nem fog bekövetkezni, akkor egy szép napon azon veszik észre magukat, hogy egyrészt a moszkvai pénzek .másrészt pedig az ennél^ hatályosabban forradalmasító gazdasági szituáció az összes polgári államok gazdasági társadalmát katasztrofális helyzetbe hozta. Ezeket óhajtottam ezzel a ponttal kapcsolatban elmondani. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: T. Képviselőház! Teljes egészében osztozom mindabban, amit Pintér László és Fábián Béla igen t. képviselőtársaim elmondottak. Sok hozzátennivalóm ezekhez nekem sem lesz, de le kell szögeznem, hogy a mai gazdasági válság közepette az adómorál leromlott; — sohasem volt nálunk túlságosan egészséges — de most erősen leromlott és még jobban le fog romlani. Elnök: Milyen címen méltóztatik beszélni? (Meskó Zoltán: À kérvényhez!) A képviselő úr ehhez a tárgyhoz egyszer már hozzászólt. (Felkiáltások: Mikor?) November 11-én. Meskó Zoltán: Nem lehet! Elnök: Ez a hivatalos megállapítás. (Zaj és közbeszólások a bal- és a szélsőbaloldalon.) Csendet kérek, képviselő urak! A képviselő úrnak legjobban kell tudnia, hogy bozzászó1 ott-e már ehhez a tárgyhoz, vagy nem. (Meskó Zoltán: A kérvényeket tárgyaljuk. Amazt letárgyaltuk annak idején.) Megállapítom, hogy a Napló szerint a képviselő úr már egyszer hozzászólott ehhez a kérvényhez. Meskó Zoltán: Akkor elállók a szótól. Elnök: Ki a következő szónok? Héjj Imre jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! Végtelenül sajnálom, hogy előttem szólott t. képviselőtársam kénytelen volt a szótól elállani, mert nagyon szerettem volna vele szemben álláspontomat képviselni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon.) A t. Ház figyelmét az előttünk fekvő kérvénynek csak egyik passzusára vagyok bátor felhívni, amelyben az áll: Családunk, gyermekeink és a magunk életösztöne parancsolja, hogy világos, nyílt szóval mondjuk meg a magyar államnak és önnek. Miniszterelnök TTr, elviselhetetlen sorsunkat így tovább nem bírjuk és nem. akarjuk viselni! ülése 1932 november 30-án, szerdán. 11 Kétségtelen, hogy ennek a kérvénynek ezek a megrázó szavai a teljes valóságot fedik. Magyarországon ezidőszerint körülbelül 600.000-re tehető a munkanélküliek száma. Ha ehhez hozzáveszem azokat, akik a gazdasági válság által sújtva, az általános napi munkaidőnél kevesebbet dolgoznak, ha hozzáveszem a munkanélküliek családtagjait, akkor nem túlzok, ha azt mondom, hogy Magyarországon a lakosság 25%-a, több mint 2 millió ember, éhezik és nyomorog. Ezzel a szörnyű nyomorral szemben, amely főképpen a munkanélküliségben nyilvánul meg, a váltakozó magyar kormányoknak nem volt más eszközük, mint az ínségsegély, az alamizsnálkodás. Már pedig az alamizsna a legrosszabb formája a segélynek, különösen akkor, ha olyan csekély, mint amilyen csekély alamizsnákat a munkanélküliek nálunk^ Magyarországon kapnak. 13 fillérre tehető naponta az a segélyösszeg, amely az ínségsegélyből egy munkanélküli számára jut. A t. Ház érző tagjainak megítélésére bízom, mit lehet 13 fillérből szerezni. Akár a főváros élelmezi a munkanélkülieket, akár pedig — mint ahogyan vidéken történik — natúraliákban adják oda az élelmiszert, a lisztet, burgonyát, egy kis zsírt, 13 fillér ára élelmiszer naponta egy munkanélküli számára még akkor is kevés volna, ha nem Magyarországon élnénk, hanem valahol liliputiországban. Az állapotok ezen a téren a Károlyi-kormány bukása óta nem javultak, ellenkezőleg, rosszabbodtak. A Magyar Statisztikai Szemle legutóbbi száma erre nézve igen érdekes adatokat közöl. Az elmúlt esztendőben 245 gyárvállalat üzeme szünetelt. Az előfordult csődök és kényszeregyességek száma 299-cel érte el a legnagyobb számot és ez különösen az iparvállalatoknál az elmúlt évvel szemben 40%-os emelkedést mutat. Az ipari vállalatok számának abszolút és relatív csökkenése maga után vonta a foglalkoztatott munkások számának csökkenését és azt jelenti, hogy a magyarországi gyáriparban, beleértve a malomipart is, az idén 22.000 munkással kevesebb dolgozik, mint amennyi dolgozott az elmúlt esztendőben, ami a foglalkoztatott munkások számának körülbelül 10%-os csökkenését jelenti. T. Képviselőház! Ezekkel az adatokkal, ezekkel a szörnyű állapotokkal szemben mi történt? Az történt, hogy a miniszterelnök úr felszólította Magyarország munkáltatóit, hogy állítsanak be minél több munkást a munkába. Ahol négy embernek kenyér jut, ott jut az ötödiknek is, és ehhez hasonló nagyon szép tirádákat hallottunk rádióüzenetben és hírlapi cikkekben. A valóság az, amit már előttem szólott t. képviselőtársam is kénytelen volt megállapítani, hogy bizony a munkáltatók nem nagyon hallgattak a miniszterelnök úr szózatára, elsősorban azért nem,^ mert a kapitalista termelési módban munkást csak akkor állítanak be, ha annak munkája után profitot lehet kipréselni. Altruizmusból, emberszeretetből még senki soha munkást be nem állított, hanem tisztán azért, mert munkája profitot ígért. De ettől eltekintve, még ha valaki — mondjuk egy középiparos, vagy kisiparos — akarna is egykét munkást beállítani, a magyarországi adótörvények ezt számára úgyszólván lehetetlenné teszik, mert a felvett munkásszaporulat után emelkedik az adózás is. A rideg parag2*