Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-131

Az országgyűlés képviselőházának 131. Volt. aki úgy tudott fizetni, hogy összeszedte a filléreket sógortól, rokontól, családtól, mindentől és befizette a garasokat az államkaszszába. A többit azonban kíméletlenül eltranszferálták és én megint csak az empirikus, a tapasztalati módszert ajánlom. Tessék megnézni egyszer egy transzferkocsit, amikor az meg van rakva. En láttam. Tessék megnézni egy raktárt, ahová ezeket a lomokat beszállítják. Merem állítani, — nem sok szakértelem kell hozzá, — hogy ezek az apró kis holmik, amelyeket így behurcolnak, csak addig képviselnek értéket, amíg ott állnak a helyükön, amikor még megvan a remény arra, hogy egy-egy gyalupad, egy-egy esztergapad, egy-egy fúrógép ismét munkába kerül. Amíg dolgozhattak ezeken és így kereshettek néhány fillért, addig volt valami értékük, de mikor aztán felfordították és rátették ezeket a szerszámokat a transzferkocsikra, megszűnt az értékük. Amikor behordják őket a raktárba és ott összezsúfolják, ott már csak értéktelen, olcsó limlom az egész, ami a kutyának sem kell. Ha volna vásárló, még akkor sem vásárolnák meg. Megtörténik azonban, mint ahogy meg is történt ez az eset, — magának az államtitkár úrnak mondotta ott el egy elesett kisiparos — hogy volt egy fúrógépe és volt egy esztergapadja. Az esztergapadot 350 pengőért vette és ameddig munka volt, dolgozott is rajta. Ezt eladták 7 pengő 50 fillérért. Volt egy fúrógépe, amelyet 160 pengőért vett. Amíg volt munkája, dolgozott rajta és most eladták 5 pengő 50 fillérért. (Elnök csenget.) így megy ez végig az egész vonalon, ami azt jelenti, hogy a kisembereket kifosztják, tönkreteszik, holmiját elhurcolják, az államkincstár azonban ennek semmi hasznát nem látja, (Elnök csenget.) mert hiszen még az eljárási költségeket is alig-alig tudják bevenni az árverésen. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Propper Sándor: Befejezem. Arra kérem a t. kormányt és a t. Képviselőházat, hogy a beszédből, az ünneplésből, a görögtűzből legyen inkább kevesebb, — az ország népe ezt még el tudja viselni — de a népmentő intézkedésekbből legyen több, mert már a végén vagyunk a dolognak! Nagyon közeli már az az idő, amikor az urak is fogják majd tapasztalni, hogy a pohár betelt. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök: T. Képviselőház! Héjj Imre képviselő úr, mint a gazdasági bizottság előadója, kívánja beterjeszteni a gazdasági bizottság jelentését. Héjj Imre előadó: T. Képviselőház! Tisztelettel beterjesztem a Képviselőház gazdasági bizottságának jelentését az Országház épületének leltári állományáról és az 1927—32. évi országgyűlés feloszlatásától az új országgyűlés összehívásáig teljesített hivatalos működésről szóló háznagyi jelentésről. Kérem ezt kinyomatni, szétosztatni és annakidején napirendre tűzetni. Elnök: T. Képviselőház! A gazdasági bizottság jelentését a Ház kinyomatja, szétosztatja s annak napirendretűzése iránt annakidején fogok a t. Képviselőháznak előterjesztést tenni. Folytatjuk a kérvények tárgyalását. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Pintér László! Pintér László: T. Ház! Ezek a problémák, amelyek a kérvénnyel kapcsolatban itt a Ház ülése 1932 november 30-án, szerdán. 7 elé kerültek, tényleg a közérdeklődés előterében állanak. (Propper Sándor: Nem vádak! Valóságok!) Sajnos, valóságok. Aláírom, valóságok. (Szeder Ferenc: A falun elviszik a lovat, a disznót, a bort, a búzát!) Éppen úgy látom a helyzetet én is, mint ahogyan azt t. képviselőtársaim ide a Ház elé hozták. Rettentő tél elé nézünk. Csak egy adatot hozok ide a t. Ház elé. Budapesten, a VI. kerületben, a népgondozó osztály összeírt 30.000 ellátatlan embert. A főváros e 30.000 munkaés kenyérnélküli ember részére naponta 3000 ebédjegyet osztat ki. Tényleg emberfeletti probléma e kérdés azon közegek részére, amelyek ezt az akciót lebonyolítani kénytelenek, hogy kinek adjanak ebédjegyet a 30.000 közül, amikor csak 3000 ebédjegy áll rendelkezésükre. Éppen a mai napon kértem meg a főpolgármester urat, hogy menjen végig a városon és nézze meg egyszer: hogyan néz ki Budapesten a munkanélküliek rettentő és elképesztő helyzete, és arra kérném a főispánokat is, hogy néznék meg a munkanélküliek helyzetét a vidéken is, mert a vidéken épp akkora a munkanélküliség, mint itt a fővárosban. A magam kerületében, Mosonban és Magyaróvárott látom, hogy milyen rendet vág a nyomor az emberek között. A katonáknál is azt látom: silány az emberanyag. Miért? Azért, mert évek óta nincs kenyér. Azt is kell látnom, — ezt őszintén megmondom, — hogy sokszor még ma is a bürokrata szemével nézik a problémákat. (Szeder Ferenc: Ugy van!) Erre nézve például csak egy konkrét esetet említek. Magyaróvár és Mosón körülbelül egyforma településű és egyforma lélekszámmal bíró helységek. Magyaróvár város, Mosón község. A városnak módot ad a törvény, illetőleg a rendelet, hogy inségadót vessen ki és így segítsen magán, Mosón községnek azonban, amelynek több munkanélkülije van, — hiszen 6900 lakosainak száma, és ebből október 31-én 1898 ipari munkanélkülit írtak össze, — nincs joga inségadót kivetni, és mert a pótadója csak 16%, a fináncokoskodás megint azt a lovat veri, amely úgyis húz, azt mondván, hogy nem adhat neki a fennálló rendelkezések szerint forgalmiadóvisszatérítést. (Szeder Ferenc: Ez a kormányzati bölcseség! — Dinnyés Lajos: Es ezt a kormányzatot támogatja a képviselő úr 12 esztendő óta. — Zaj.) Majd erre is felelek, t. képviselőtársam. Ez nem pártpolitika, t. képviselő úr, hanem ezek olyan problémák, amelyek tekintetében e Ház mindegyik pártjának egyet kell értenie. Mint mondottam, azt a lovat verik, amelyik úgyis húz, nem adva Mosón községnek forgalmiadóvisszatérítést azért, mert nincs pótadója. A miniszterelnök úr nagyon helyesen jelentette ki, amikor székfoglaló beszédét tartotta, hogy az adómorál tekintetében új utakon akar járni. Eddig tényleg azt láttuk, hogy aki rendesen megfizette adóját, az a végén ráfizetett, (Tóth Pál: Duplán fizetett!) aki pedig nem fizetett, mindig jól járt. (Dinnyés Lajos: Ügy van!) Azokkal a községekkel szemben tehát, amelyek ma rettenetes pótadóval küzködnek, sokszor a maguk hibájából, nem lehet büntetni azt a községet, amely nem kábíttatta el magát holmi jelszavak által, nem épített légvárakat, hanem a reális élet talaján állott, takarékoskodott és amely ennélfogva ma kevesebb pótadót mutat fel. Az ilyen községet én segíteném azért, mert példát statuált