Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-131

i Az országgyűlés képviselőházának 131. ülése 19B2 november 3Ó-án

} szerdán. hogy talán eddig még soha sem tapasztalt méretekben sorakozott fel a falu és a város dolgozó népe egy követelés, egy kívánság mögött, amely most nyomtatott formában itt fekszik a Képviselőház előtt. Ki kell ezt emelni a kérvényeknek abból a szokásos tengeréből, amely minden ország parlamentjében természetszerűleg összegyülekezik, mert e mögött az írás mögött a magyar dolgozó nép százezreinek óhaja, követelése, sürgető kívánsága húzódik meg. Azt mondotta az imént Buehinger Manó képviselőtársam, hogy ezek az itt felsorakoztatott pontok ma időszerűbbek, mint valaha. Nekem 'éppen a közelmúlt napokban volt módom és alkalmam meggyőződni a magyar vidéken, a magyar falun egy földmunkásértekezlet keretében arról, mennyire igaz ez, és mennyire aktuális, eleven, sajgó kívánság mindaz, ami itt ebben a néhány oldalas nyomtatványban foglaltatik. Ha lehet egynéhány mondatban összefoglalni mindazt, ami ennek a^ földmunkás értekezletnek tanácskozásai során elhangzott, akkor azt a következőkben tehetném. Üzenetet kaptunk mi szociáldemokrata képviselők és ezt ime továbbadjuk a magyar parlamenten keresztül az ország nyilvánosságának. A magyar falu népe azt kívánja és követeli tőlünk, hogy húzzuk ki végre a közigazgatás méregfogait. Szóról szóra ebben a formulázásban hangzott ez el Bihar és Hajdú földmunkásainak hatalmas értekezletén. Azt akarja a falu népe, hogy járhasson megint, vagy talán: járhasson végre először szabadon, azt akarja, hogy bátorságot szedhessen magába ahhoz» hogy politikai nézeteit kifejthesse, vélekedésének kifejezést adhasson, akaratát szabadon megmondhassa, — ahogy ott nem is egy földmíves proletár, hanem egy ötvenholdas kisgazda elmondotta és kifejezte magát — azt akarjuk, hogy megmondhassuk a mi társainknak: te, ember, ne félj igazad kimondásától. Amiben hiszel, azt mondhasd el szabadon és ne rettegj attól, hogy ennek közigazgatási megtorlás lesz a következménye. Azt üzenték és azt üzenjük mi is erről a helyről, hogy legelső teendő azoknak a közigazgatási és csendőrségi brutalitásoknak megtorlása, amely nélkül a magyar falu népe nem hisz a Gömböskormány minden szép ígéretében és nem hajlandó elhinni azt, hogy testvérnek tekinti őt egy olyan kormányzat elnöke, amely nem szünteti meg vele szemben a brutális elnyomásnak, a kivételes bánásmódnak és az emberi önérzetet lábbal taposó durvaságnak azokat a jelenségeit és tényeit, amelyek, igenis, mélyen égnek a magyar falu népének lelkében s amelynek nyomai itt-ott még testén is láthatók. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez az a hangulat és ez az a helyzet, amely a magyar vidéken és a magyar falvakban most november végén, december elején éppen úgy megvan és éppen úgy elevenen él, mint április 7-én, ama nevezetes és nagyfontosságú megmozdulás alkalmával. Az,, hogy mi volt ennek a kérvénynek voltaképpeni célja, kitűnik a kérvénynek következő rövid passzusából (owassa): «Mi megfogadtuk és megfogadjuk» — mondja — «hogy minden erőnk egyesítésével, tőlünk telhető minden áldozattal, a harcnak minden formáját és módját fölvesszük és végigküzdjük azért, hogy Magyarország a nyugateurópai államok sorába emelkedhessek.» Ennél szebb programmot, ennél magasabbrendű célkitűzést az adott viszonyok közepette, hangsúlyozom, az adott viszonyok közepette nem kívánhat ennek az országnak törvényhozótestülete. A 95 pontban sokkal kevesebb van, mint ebben a memorandumban és ha csak ezt az egyetlenegy programrn-meg adást, ezt az; egyetlenegy célkitűzést dobom ide, akkor is bent van mindaz, ami az országnak e pillanatban a legsürgősebb kívánsága. Hiszen volt itt idő, amikor divatja volt annak, hogy tiszteltessük a művelt nyugatot és ma is, talán nem ennyire kimondottan, talán nem ennyire nyilt és brutális formában, de valahogy most is ilyen a nyugattól való elfordulás észlelhető a magyar politika berkeiben és sajtónyilatkozatokból és cáfolatokból látjuk, hogy készül valami rejtélyes egységfrontnak. valami egészen rejtélyes európai politikai frontnak kialakítása, amely, mintha úgy festene, hogy ez a reakciónak az internaeionáléja. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A sok nemzeti öncélúságnak internacionális összefogása az a bizonyos fából-vaskarika, amelyből minden születhetik, csak jog nem, csak szabadság nem, csak munka nem, csak kenyér nem. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök úr a legutóbbi alkalommal arról beszélt,, hogy a tőke egyoldalú védelmet élvezett a legutóbbi évtized során Magyarországon. Kifogásolja ezt, harcot hirdet ellene ugyanannak a magyar nagykapitalistának társaságában, aki egy személyben a magyar parlament szociálpolitikai bizottságának az elnöke és minden munkásvédő törekvésnek egyik elszánt és céltudatos ellenfele. A miniszterelnök az egyoldalú tőke védelme ellen prelegál és a kíséretében levő Biró Pál úr bizonyára jóízűen mosolyog ezen, hiszen ő nagyon jól tudja, hogy amíg ezek a szavak elhangzanak, ugyanakkor a bányamunkások munkaidejének szabályozására vonatkozó nemzetközi egyezményt a bizottságban az ő segédletével eltemették és nagyon jól tudja azt, hogy az egyoldalú tókevédelem továbbra is meg fog maradni; bizonyítja ezt mindazoknak a javaslatainknak sorsa amelyeket itt beterjesztettünk és benyújtottunk. Vájjon a létminimum törvénybeiktatására vonatkozó javaslatunk, ami munkásvédelem, volna a tőkevédelemmel szemben, (TJgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) milyen sorsra jutott? Mi történt a 40 órás munkahét tör vény beiktatására vonatkozó munkásvédő javaslatunkkal? Mi történt a béregyeztető bizottságok felállítására irányuló kérésünkkel? Mi történt a munkanélküliek törvényes segítésének, törvényes segélyezésének megvalósításával? A kormány elnök azt mondotta, hogy munkát fog adni. Sehol semmi nyoma újabb munkaalkalmaknak (Felkiáltások a szélsőbaloldalion: Sőt!) és újabb munkalehetőségeknek. (Propper Sándor: Állandóan csökken a létszám!) Tömegével bocsátottak el munkásokat, tisztviselőket és alkalmazottakat és r eddig — hogy úgy mondjam — egy muskátlis fasizmusnál egyebet nem láttunk, (Kéthly Anna: Tisztára az!) a gazdasági hozzáértésből, a gazdasági élet jelenségeinek átérzéséből fakadó cselekedeteknek még egy apró parányát sem produkálta a kormányzat, úgyhogy ma már az egész ország közvéleménye tisztára blöffnek tekint mindent, ami itt kormányzati részről elhangzik. Ilyen körülmények között azután valóban nevetséges a polgársághoz intézett az a felhívás, hogy a polgárság ne lógassa az orrát. Nem jókedvéből teszi ezt. En egy fogadást mernék ajánlani. Ha a kereskedő boltja-