Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-118

Àz országgyűlés képviselőházának 118. ülése 1932 október 11-én, kedden. 63 csonyfában, aki örömmel kiált fel, hogy a Jézuska meghozta mindazt, ami szép, ami jó, ami csillogó, és amiről eddig csak álmodtunk. De bármennyire szívesen időzném is ezen karácsonyfa diszeinek és szépségeinek a szétszedésénél, nekem, mint ama párt szónokának, amely maga elé a parlamentben a párt határozatával a független kritikát és az ellenőrző szerepet tűzte ki, szükséges, hogy ezzel a kritikával éljek is. Különben is a miniszterelnök úr nagyon biztat minket erre, mondván, hogy az építő és jószándékú kritikát szereti, akarja, sőt meg akarja fogadni. En tehát ezzel a jószándékú és szerény, a magam ítélete szerint objektív kritikával szeretnék a miniszterelnök úr nyilatkozatához hozzászólni. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház! Mindenekelőtt, amikor pártom nevében, amelyhez tartozni szerencsém van, a kormánynyilatkozattal szemben a mi álláspontunkat kifejtem, kijelentem, hogy ebben személyi momentum egyáltalában nem játszik szerepet. Semmiféle személyi vonatkozás nem szabja meg a mi eljárásunkat és bírálatunkat, hanem tisztán a politikai szempont és a programmoknak tárgyi szempontja. Annál több joggal érzem, hogy ezt megtehetem, mert a válság közepette, sőt a miniszterelnök úr dezignálása után, amikor a sajtóban, illetőleg a sajtó egy részében a mi pártunknak a tartózkodását arra magyarázták, hogy itt valami személyes antipatia játszik közre, ezt azonnal megcáfoltam a «8 örai Ujság»-ban, tehát a kormány hivatalos lapjában, kijelentvén, hogy pártunk semmiféle ellenszenvvel nem fogadja a legma gasabb dezignálást, s csakis a politikai és a tárgyi szempontok fogják a mi álláspontunkar megszabni. Ha most ezen politikai és tárgyi szempontok mellett, melyeket leszek bátor előterjeszteni, nem vagyok abban a helyzetben, hogy előlegezzem azt a feltétlen bizalmat, — vagy, hogy jogi nyelven, talán büntetőjogi nyelven mondjam — nem tudom nyújtani a bizalomnak olyan mértékét, amely a kormánytámogatás ismérvét kimeríti, (Derültség. — Jánossy Gábor: Ügyvédi formula!) ennek, t. Ház, elsősorban az a politikai indoka, hogy az én pártom és én magam is régóta azon a felfogáson voltunk, hogy a kormányzatnak meg kellene próbálnia az egy pártra támaszkodás helyett a parlamenti erőknek szélesebb alapon való Összefogását. (Szilágyi Lajosi: Mint 1917-ben.) Parlamentáris rendszerben a kormányalakítás ténye maga a legnagyobb politikum, önmagában politikum, a kormányalakítást vezetik, megszabják a politikai szempontok, bizonyos reális erők számbavétele és valljuk be hatással vannak az úgynevezett inponderabiliák is, amelyekkel a politikai atmoszféra is tele van. Már most, ha a lefolyt kormányválságot nézem, igenis, szigorúan, tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy az tisztán a többségi párt bizalmi válsága volt kormányával, illetőleg annak fejével szemben. (Ügy van! half elől) Ha a válság csak ilyen bizalmi válság volt, akkor, elismerem, a logika azt mondja, hogy ehhez más pártoknak, a parlament egyéb tényezőinek: semmi közük, sem személyileg, sem tárgyilag mindaddig, amig az új miniszterelnök meg nem jelenik, programmját elő nem adja. Akkor nyílik meg a többi pártoknak és a politikai tényezőknek a joga az állásfoglalásra, r a kritikára. Ezt én, mondom, mint tiszta logikát elismerem és elismerném most is, ha nem élnénk egészen rendkívüli időket, amikor azt tartom, hogy rendkívüli eljárásokra, rendkívüli eszközökre van szükség a parlamenti életben is, amint azt Angliának vagy akármilyen más nyugati parlamentáris államnak példája mutatja. Én ezt a felfogást nemcsak akkor vallottam, amikor a Károlyi-kormány lemondott, de vallottam akkor is, amikor az ország a mai nehéz helyzetébe jutott, amikor Bethlen István gróf elénk tárta, hogy gazdasági válság és egyéb körülmények folytán hogy állunk gazdaságilag és pénzügyileg. Olvashatnék beszédeimből, cikkeimből, de nem akarom az időt ezzel rabolni, hogy ez volt az álláspontom és ez azért volt, mert én egy ilyen kormányt kifelé is erősebbnek tartok, bent az országban is hatalmasabbnak képzeltem, a tömegekben pedig el véltem venni az élét annak, mintha egy rendszernek, egy embernek, vagy egy-két pártnak bűne vagy hibája volna az, hogy ma így vagyunk. Amikor én ezt, mint a magam politisai véleményét lanszíroztam, akkor is elismertem, Károlyi bukása után is, hogy egy parlamenti többség is vállalja a felelősséget, ha van kedve, bátorsága hozzá. Ez ellen se*m lehet kifogást emelni a parlamentáris rendszerben. (Berki Gyula: A felelősségérzet, az kimaradt belőle.— Zaj.) En nem kifogásolom, hogy úgy Bethlen István gróf, a régi vezér, mint az új vezér, aki átvette a miniszterelnökség vezetését, kijelentették, hogy egyedül a többségi pártra támaszkodnak. Nem kifogásolom, mert a parlamentáris joguk .alkotmányos felelősségük mellett erre megvolt. De ha est az utat választották, < ez úgy-e determinálja azoknak az álláspontját, akik valami más utat jobbnak tartottak volna, akik más kibontakozási módot az országra nézve helyesebbnek tartottak volna. Es még egyet legyen szabad megemlítenem, t. Ház! Engem legalább egymagámat, — hozzá tehetem a magami részéről, hogy azt hiszem, pártom is osztozik ebben a véleményemben — a 10—12 esztendős kormányzat meggyőzött arról, hogy nem egészséges és jó dolog az, amikor egy kisebb párt egy másik nagy párthoz csak odaragasztódik, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) amikor egy •— hogy úgy mondjam — zenekarban csak egy kontiás szerepét kapja valaki és mégis az együttesért, az egészért kell viselnie a felelősséget. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Az embernek ez volt az érzése és megmondom nyíltan, mert nem szoktam véka alá rejteni abbeli véleményemet sem, (Halljuk! Halljuk!) amely talán nem mindenkinek kellemes azon az oldalon: Bethlen István tíz esztendővel ezelőtt, amikor jött és amikor pártunk ezt a támogatást nyújtotta, akárki akármit is mond az ő financiális politikájáról, jött egy olyan magyar perspektívájú politikával, amelyhez hozzá nem állani, azt mondottam, hogy ia hazafiságommal ellenkezik. (Ügy van! Ügy van! jobb felöl.) Es amikor Károlyi Gyula jött egy olyan szituációban, amikor igazán a legutolsó feladatra kellett vállalkoznia-, — ïamint ő maga mondotta — akkor eloldalogni azért, mert ez a feladat nehéz és kellemetlen lesz, ezt ismét nem tartottam becsületesnek. (Helyeslés a középen.) De ha jön egy új világ, amelyről most hallunk és jönnek új utak és új célok, — én nem tudom — akkor 10—12 esztendős politikai tapasztalataimból és régebbi tapasztalataimból is levontam azt a következtetést, hogy egészségesebb a független, jóindulatú, becsületes kritika álláspontján lenni, ami nem azt jelenti, hogy mi, vagy az én pár-