Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-130

Az országgyűlés képviselőházának 130. ntil jelent meg, a lap felelős szerkesztője pedig a cikkek szerzőjét felhívás dacára sem nevezte meg és a cikkek kéziratát nem szolgáltatta be ; Mindezeknél fogva a vád tárgyává tett hírlapi közleményért Weltner Jakab országgyűlési képviselő, felelős szerkesztőt terheli a sajtójogi felelősség a sajtótörvény 35. §-a értelmében. A bizottság megállapította, hogy a megké­résé:» illetékes hatóságtól érkezett, az össze­függés nevezett képviselő személye és a vélel­mezett bűncselekmény között \ nem kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, javasolja tehát a t. Képviselőháznak, hogy Weltner Jakab or­szággyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben függessze fel. Elnök: Szólásra következik 1 ? Esztergályos János jegyző: Szeder Ferenc! Szeder Ferenc: fT. Képviselőház! Ismétel­ten elolvastam ezt «A nyugtalan lelkiismeret tombolni kezd...» című cikket, tehát azokat a részleteket is, amelyeket az előadó úr stb.-vel jelzett a mentelmi bizottság jelentésében. Mél­tóztassanak meggyőződve lenni arról és elhinni azt, hogy mindazok, amik a cikkben foglaltat­nak, megközelítőleg sem merítik ki azokat a büntetendő cselekményeket, amelyeket az ügyészség rá akar húzni erre a cikkre. De tegyük fel, hogy a Népszava erősebben megnyomta a tollat ez alkalommal, mint aho­gyan ezt nagyon helyesen tette. Azok az ese­mények, amelyek ezzel a cikkel kapcsolatosak, nagyon is indokolttá tették a Népszava maga tartását. Hiszen a Népszava, a magyar munkásság­nak ez a lapja, hűtlen lett volna múltjához, becstelenséget követett volna el a dolgozó ma­gyar tömegekkel szemben, ha akkor, amikor itt pergőtűz alatt álltunk azért, mert ostromoltuk a törvénytelenségek sorozatát, nem^ emeli fel erélyesen hangját a magyar mezőgazdasági munkások érdekében. Azt hiszem, az utánam szóló képviselőtár­sam is emlékszik azokra az időkre, amikor eze­ket a kérdéseket, a magyar parasztság egj r te­kintélyes részének az emberi önérzetet sértő pofozását, botozását és rugdosását hoztuk a magyar parlament elé. Tagadással találkoz­tunk akkor is arról az oldalról, de felvonultat­tuk a tényeket, az adatokat, felvonultattuk azo­kat az embereket, akik szenvedő alanyai voltak a törvénytelenségek végtelen sorozatának. Ki­hangsúlyozom a szót, hogy: «törvénytelenség», mert politikai mozgalmakat bottal, csizmasarok­kal és azokkal az eszközökkel, amelyekkel fel­vették a küzdelmet ezekkel a politkiai mozgal­makkal szemben, elintézni sohasem lehet. Es én láttam, hogy a Képviselőház jóérzésű tag­jaiban is milyen recenzust váltott ki az, ami­kor nem tudtak a tények elől szabadulni. Miről volt szó ebben a küzdelemben és ezek­ben az eseményekben, amelyeket a Népszava ftikke regisztrált? Arról, hogy a szociáldemo­kratapárt helyi szervezeteinek alakítására vo­natkozólag elvi jelentőségű véghatározatot ho­zott annakidején a belügyminiszter. Ebben a véghatározatban kimondotta, hogy a szociál­demokratapárt, mint országosan elismert poli­tikai párt, helyi szerveket alakíthat. Ezeket a helyi szerveket be kell jelenteni a közigazga­tási hatóságnak, és ezek mint ilyenek, minden engedélyezés nélkül megkezdhetik működésüket a bejelentés után. A szociáldemokratapárt) min­denütt következetesen ragaszkodott a törvények kereteihez és korlátaihoz s mindig szem előtt tartotta a belügyminiszter úr eme elvi jelentő­éi lése 1932 november 29-én, kedden. 445 ségű határozatának intézkedéseit és ezek sze­rint is járt el. A magyar mezőgazdasági munkásságot hosszú ideig a csendőrség által szőtt sövénnyel tartották távol a szociáldemokrata mozgalom­tól. De amikor a belügyminiszter úr meghozta ezt a véghatározatot és az köztudomásúvá vált, eme törvényes jogalap alapján, most már a me­zőgazdasági munkásság ama része, amely a szociáldemokratapárthoz akart tartozni, ipar­kodott pártszervezeteit megalakítani. Ennek az esztendőnek első negyedében — amikor emiatt itt március 30-án felszólaltam — a botozások, pofozások és rugdosások végtelen sorozatát hozták tudomásunkra, amelyeket én részben felsoroltam itt a Képviselőházban, de előzőleg már a belügyminiszter úrnak is tudomására hoztam azzal a kérelemmel, hogy ő, aki köz­igazgatási szempontból a törvények hivatott őre, a törvények végrehajtásának védelmezője, akadályozza meg ezeket a bestiális cselekede­teket, hogy ne szégyenítsenek meg magyar em­bereket sorra, rendre azzal, hogy miagyar em­berekkel, akik ebben a pillanatban a közigaz­gatásnak szolgálatában állanak, veressék, botoz­tassák őket véresre. Nem volt foganatja. Idehoztuk ezeket lázas, izgalmas ülésekben a Haz színe elé, és amikor ezeket idehoztuk, amikor védekeztünk az ellen a támadás ellen, amelyet politikai szempontból intéztek a szo­ciáldemokratapárt ellen, amikor tehát védel­mükre keltünk azoknak, akiket botoztak, po­foztak és rugdostak, akkor, mélyen t. Képvi­selőház, a kormány által kitartott újságok a legsúlyosabb és a legvehemensebb támadáso­kat intézték ellenünk, a szociáldemokratapárt ellen. Nem átallották odáig menni a kormány félhivatalos lapjai, hogy a fegyveres erőt ígérték szembeállítani a szociáldemokratapárt­tal — ismétlem — azért, mert volt bátorsá­gunk a törvénytelenségeket idehozni az ország közvéleménye elé, azért, mert védelmére kel­tünk azoknak, akiket törvénytelenül, a jog megcsúfolásával, az emberi önérzet megcsúfo­lásával és legázol ásával vertek, ütöttek és botoztak. Amikor az embernek így eszébe jutnak azok az események, amelyek egyelőre ebben a pillanatban a múlt emlékei, ismételten csak azt az álláspontot foglalhatjuk el, hogy a Népszava hűtlen és becstelen lett volna a ma­gyar munkássághoz, ha egyrészt erélyesen szembe nem száll ezekkel a közigazgatási bes­tialitásokkal» másrészt pedig nem utasítja vissza határozottan úgy, amint a Népszavának ez a cikke tette, a kormánypénzen kitartott sajtónak azokat az inszcenált támadásait, amelyeket a szociáldemokratapárt ellen ezek­ből az eseményekből kifolyólag intéztek. A Népszava nagyszerűen és a magyar munkássághoz méltóan teljesítette feladatát. Lehet, hogy ez a hang éles, lehet, hogy ez a hang nem tetszett akkor sokaknak. Nem izgult fel ezen a Népszava cikken senki a világon, csak az ügyész úr, aki idejön és kikéri a cikk íróját azért, hogy a bíróság elé állíthassa. (Kálmán István: Ha nem bűnös, nem ítélik el!) Kálmán képviselőtársam, én ismerem eze­ket és az ezekhez hasonló jelenségeket. En tu­dom, hogy mi a politikai üldözés. Ön ebben a pillanatban nem tudja, mert ön ott van a kor­mány közelében, amely a politikai üldözést irányíthatja. (Kálmán István: A bíróságot ne gyanúsítsa!) Kérem, t. képviselőtársam, van­nak utasítható ügyészek. Önnek ezt nagyon

Next

/
Oldalképek
Tartalom