Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-129

Az országgyűlés képviselőházának 129. ülése 19S2 november 18-án, pénteken. 429 sem az egész világon nem volt példa. (ErődiHarrach Tihamér: A legaljasabb gyávaság!) Ismerem a numerus clausus idején volt egyetemi verekedések történetét, olvastam az orosz egyetemek dolgait, de egyetemeken nőkhöz soha, még az orosz cárizmus idején és a fekete százak uralmának legvadabb idejében sem nyúltak hozzá. Méltóztassanak megengedni, hogy ezeknek az előzményeknek előrebocsátása után tisztelettel kérjem a t. Ház egyöntetű határozatát és egyöntetű megbotránkozásának kifejezését azzal szemben, ami történt. Legelsősorban meg kell valamit említenem azért, mert nem volnék objektív abban az esetben, ha el nem mondanám azt, amit most elmondok, azért, mert kötelességemnek tartom azt elmondani. Az egyetemi ifjúság szervezetei közül az úgynevezett katholikus szervezetek, amelyek mint a katholikus ifjúság külön szervezetei jelentkeznek, a verekedések kérdésében nemcsak korrektül járnak el, hanem igenis, figyelmeztetik tagjaikat, hogy a katholikus felfogással és a keresztény felfogással ellentétes viselkedés az, (Erődi-Harrach Tihamér: Ez igaz!) ami a verekedések körül történik. Ugyanezeknek a katholikus szervezeteknek tagjairól meg kell állapítanom azt, hogy amikor az egyetemi verekedések voltak, a verekedések reggelén ezeknek a szervezeteknek tagjai elmentek oda fenyegetett zsidó tanulótársaikhoz, azt mondva nekik: hagyjátok itt kabátaitokat, rajzszereiteket, mi este úgy a rajzszereiteket, mint a kabátaitokat haza fogjuk vinni. Azt is meg kell állapítanunk, amit t, barátom is mondott, hogy az egyetemi ifjúság nagy tömege ezeket a verekedéseket súlyosan elítéli, (Erődi-Harrach Tihamér: Meg kellene tudni, ki pénzeli őket, ki áll a hátuk mögött! Egészen biztosan áll valaki a hátuk mögött!) csakhogy tehetetlen velük szemben, mert például, amikor az egyik katholikus szervezet tagjait felhívta arra, hogy legyenek szívesek, tanulótársaikat bajukban védelmezzék meg, akkor ezek a felhívás dacára tehetetlenek voltak. De én nagyon kérem a Házat, ne méltóztassanak ezt a kérdést ismét arra a mellékvágányra tolni, amelyet most is említenek, hogy másik egyetemről jönnek át ismeretlen egyetemi hallgatók, akik ott azon az egyetemen a verekedést rendezik. Bocsánatot kérek, azok, akik ezt mondják, nagyon jól tudják, hogy ez teljes mértékben nem felel meg a valóságnak, mert hiszen akkor hogyan tudnák azon az egyetemen az említett hallgatók reggelenkint figyelmeztetni féltett tanulótársaikat arra, hogy: ma verekedés lesz az egyetemen, ennélfogva tehát siessetek el az egyetemről. Vagy ha ezt nem egy szervezet csinálná, vagy ha ez nem szervezetten történnék, akkor nem volna lehetséges az, hogy a gyerekek este a szüleiknek bejelentik, hogy: holnap nem mehetünk be az egyetemre azért, mert az egyetemen verekedés lesz. Ha a másik egyetemről jönnek át azzal, hogy verekedés lesz, ha idegenek csinálják a verekedéseket, hogyan lehet az, hogy mégis ugyanazon padban együttülő tanulók figyelmeztetik tanulótársaikat arra, hogy verekedés lesz? T. Képviselőház! Abban az esetben, ha itt csakugyan van egy egyhangú képviselőházi hangulat, ha itt közöttem és a velem politikailag szembenálló képviselőtársam között nincsen nézeteltérés arra vonatkozólag, hogy az egyetemi verekedéseket meg kell szüntetni, akkor méltóztassanak megengedni, hogy egyet mondjak: nem lehetséges az, hogy állandóan olyan kormánykijelentések történjenek, hogy: «ha mégegyszer». Ezek a «ha mégegyszer»-ek a rendbontókkal szemben semmiféle hatással sincsenek. Itt csak egy példának statuálása lehet az, amely az egyetemi verekedéseket meg fogja szüntetni. Es itt engedje meg a t. Képviselőház, hogy én egészen csodálkozva álljak meg egy pillanatra a mellett az esemény mellett, amelyik a debreceni nő verések mellett a közvéleményt legjobban megbotránkoztatta és ez egy egyetemi hallgatónak kizáratása, annak az egyetemi hallgatónak kizáratása, akit megvertek. (Erődi-Harrach Tihamér: Azért verték meg, mert igazat mondott! — Gál Jenő: Majd Hóman megvigasztalja!) Nézzünk nyíltan a tényeknek a szemébe. Ezt az egyetemi hallgatót az egyetemi tanács két félesztendőre kizárta az egyetemről azzal az indokolással, hogy ez a fiú volt az, aki az ottlévő keresztény egyetemi hallgatókat ok nélkül megsértette, őket gyáváknak és szemteleneknek nevezte. (Erődi-Harrach Tihamér: Aki inzultált, az a gyáva és szemtelen!) Álljunk meg itt egy pillanatra. Fel lehet azt tételezni egy emberről, hogy odaáll a hallgatók tömegébe és azzal a tömeggel szemben provokálólag lép fel ő, az egy, és hogy olyan viselkedést tanúsít, amelynek az eredménye az, hogy őt ezek az emberek megverik 2 Nem méltóztatik gondolni, hogy inkább az történik, hogy amikor ezeket az embereket megkérdezték, hogy: miért vertétek meg ezt a fiút — akkor ezek azt mondották, hogy: azért vertük meg, mert ez velünk szemben így viselkedett. Már volt eset éppen Debrecenben egy éppen ilyen kizáratásra. Az eredmény igazán az, hogy minden ember úgy érezte a lelkében, hogy az egyetemi tanács végzésével az igazság lábbal tiportatott. Es ha van itt a t. Képviselőházban egy ember, akiben van emberi érzés és nem azt érzi magában elvonultan és elgondolkozva, hogy a debreceni egyetemen az igazság ismét lábbal tiportatott, akkor bennem nincs reménység arra, hogy itt valami intézkedés fog történni. (Erődi-Harrach Tihamér: A kultuszminiszter úr majd rendet teremt!) T. képviselőtársam, a Gömbös-kormány idejében a sofortintézkedések korát éljük. (Erődi-Harrach Tihamér: Azonnal táviratozott és telefonált! — Zaj. — Elnök csenget — Gál Jenő: Táviratozott, de a rendőr nem ment be!) Ebben a kérdésben azonnali intézkedésre van szükség. Nem intézkedésre van szükség, (Gál Jenő: Autonómia!) hanem erélyes intézkedésre van szükség. Es itt meg kell mondanom azt, amit sokszor mondottam hosszú évekkel ezelőtt, de most ennek a nemzetnek nehéz, végzetes óráiban ismét azt mondom, hogy ebben az országban mindanynyiunknak arra kellene törekednünk, hogy itt a polgári talapzat és a nemzeti társadalom védelmében egy egységes közhangulat alakuljon ki. (Helyeslés a jobboldalon és" a középen.) Nem méltóztatik megérezni azt, hogy azoknak a szülőknek milyen érzések keletkeznek szívükben, lelkükben, (Erődi-Harrach Tihamér: Mindnyájunkban!) akiknek kislányát véresre verik az egyetemen? (Sztranyavszky Sándor: Nem lehet eléggé elítélni! Ebben teljesen egyetértünk!) Örömmel veszem t. képviselőtársamnak ezt a kijelentését és meg vagyok felőle győződve, hogyha t. képviselőtársamnak pártja ezt a fel-