Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-129

4:28 Az országgyűlés képviselőházának 129, höz folyamodott, hogy a dohány beváltási árát egyoldalúan leszállította. Inkább arra kérem a kormányt, méltóztassék talán az osztrák példára tekinteni és méltóztassék nézni, hogy az osztrák jövedék miképpen tudja magát kereskedelmi szempontból fenntartani. Méltóztassék néhány statisztikai adatra figyelemmel lenni. Nevezetesen, mikor Ausztriában fejenként 35 pengő értékű dohánymennyiséget fogyasztanak el, addig nálunk a fejenkénti dohányfogyasztás értéke csak 17 pengőt tesz ki. A Dohányjövedék nálunk nagyon rossz politikát folytatott, amennyiben egyáltalában nem juttatott jó és olcsón szívható dohánymenynyi ségeket a fogyasztóknak. Viszont az osztrák dohányjövedéknél azt látjuk, hogy igenis, ilyen politikát folytatott, amikor az olcsó és jó, úgynevezett Landtabakot juttatta fogyasztóinak. A dohánytermelőknek is érdeke az, hogy a Dohányjövedék olcsó és megfizethető dohánymennyiségeket bocsásson a lakosság rendelkezésére. Ezzel szemben nálunk az a helyzet, hogy a külföldről behozott dohány pénzbeli mennyisége sokkal nagyobb, és sokkal nagyobb összegeket fordítunk a külföldről behozott dohány kalkulációs árára, mint saját dohányunk termelési árára. A pénzügyi kormányzat erre azt mondja, hogy dohányunkat nem tudjuk többért, csak 26 pengőért értékesíteni mázsánként. Ugyanakkor azonban a statisztika azt mutatja, hogy a külföldi dohány métermázsáját 230 pengős áron hozzuk be. Teljesen elavult és tarthatatlan állapot az, hogy a dohánytermelők rovására ez a Dohányjövedék politikája. Ezért felszólalásomnak főcélja az, hogy figyelmeztessem a kormányt, hogy a tavalyi módszertől eltérően, méltóztassék a felelősséget is ebben a kérdésben magára vállalni, mert nem fogadta meg azt a kérésünket, — jóllehet ennek teljesítését megígérte — hogy a dohánytermelési szaktanácsot összehívja, amely hivatva lett volna ebben a kérdésben dönteni. T. Ház! Az elhangzott napirendi vitával kapcsolatban Weltner Jakab t. képviselőtársamnak csak azt válaszolom, hogy Hóman igen t. kultuszminiszter úr már megtette a szükséges intézkedéseket táviratilag és telefonon az egyetemi verekedések ügyében. Ezért az ő napirendi ellenjavaslatát nem tudom elfogadni, hanem az elnök úr napirendi javaslatát fogadom el. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik! Herczegh Béla jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Képviselőház! Mindenekelőtt méltóztassanak megengedni, hogy sajnálattal vegyem tudomásul azt, hogy a Képviselőház többségének felfogása szerint a Ház üléseit november hó 29-éig, tehát közel két hétre el méltóztatnak halasztani. En ezt az egyik oldalon sajnálatos következményének tartom annak a ténynek, hogy a kormány magára hagyja teljes mértékben a parlamentet, másodsorban pedig csodálkozom ezen azért, mert a kormány egy úgyenevezett sofort-progranimal, haladéktalanul megvalósítandó intézkedésekkel jött. Sajnos, ezekről a haladéktalanul megvalósítandó intézkedésekről nem hallunk semmit, sem pedig a parlamentet nem foglalkoztatja a kormány. Azóta, mióta a Gömbös-kormány uralmon van, állandóan elnapoltatják a parlamentet és csak néha-néha foglalkoztatják mentelmi ügyekkel. Bocsántot kérek, elnapolni a Házat a ülése 1932 november 18-án, pénteken. Károlyi-kormány is tudta, sofort-programm nélkül. Most pedig, amikor az ország tele van szörnyűségesen súlyos közgazdasági kérdésekkel, amikor közgazdasági problémák izgatják állandóan az embereket, ha egyébbel nem tudják foglalkoztatni a Házat, mint mentelmi ügyekkel, ha a mentelmi ügyeken kívül nincs más Programm, amellyel foglalkozni lehetne, méltóztassék Gömbös miniszterelnök úrnak 95 pontját idehozni és a felett tanácskozni. (Felkiáltások a jobboldalon: Itt van!) A miniszterelnök úr bizonyára nagyon fog örülni, ha ezt a 95 pontot megvitatjuk. Vitassuk meg tehát ezt a 95 pontot. En tehát azt kérem a t. Háztól, hogy ne méltóztassék 29-éig elnapolni a Házat, hanem méltóztassék a Képviselőháznak már a jövő kedden ülést tartani. Ezek után méltóztassék megengedni, hogy foglalkozzam azzal a kérdéssel, amely itt a Képviselőházban legnagyobb örömömre valamennyi képviselőtársamnak egyhangú megbotránkozását váltotta ki. (Erődi-Harrach Tihamér: Egészen természetes!) T. Ház! Boldog lettem volna abban az esetben, ha engem az események nem hoztak volna abba a kényszerítő helyzetbe, hogy az imént felszólalt t. képviselőtársammal egyetemben ezt a kérdést ide hozzam a Képviselőház elé. Azt hiszem, a kormány megállapíthatja rólunk, hogy mi ebben a kérdésben vele szemben a legnagyobb mértékben lojálisak voltunk, azért, mert nemcsak az első egyetemi verekedések, hanem a második, harmadik, sőt negyedik egyetemi ' verekedések alkalmával is állandóan arra vártunk, hogy felszólalásunk nélkül mikor fog a kormány erős keze megnyilvánulni, mikor fogja a kormány elérkezettnek látni az időt arra, hogy ezekben a kérdésekben megmutassa a maga erélyét. (Gál Jenő: Fel is szólaltunk és tett is kijelentést a miniszter úr! — Erődi-Harrach Tihamér: Meg fogja mutatni, biztosra veszem!) Méltóztassanak megengedni, hogy legelsősorban megállapítsam azt, hogy iaz utóbbi években, körülbelül 3—4 esztendeje, a magyar egyetemeken rend volt Meg kell állapítanunk, hogy az a szörnyűséges és az a minden emberi felfogást megszégyenítő verekedés! rendszer, amely a 20-as években az egyetemeken sajnálatosan befészkelte magát, az utolsó esztendők| ben elmúlt. Azokat, akik a numerus clausus l rendszere mellett még abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy az egyetemre bejuthattak, az egyetemeken nem bántották, azok barátilag, bajtársiasan a többi egyetemi hallgatókkal együtt működtek. Azt is meg kell itt álI lapítanom, mielőtt a konzekvenciákat levonI nám,és mielőtt a kormány szigorú intézkedését kérném, hogy a magyar egyetemeken soha sem volt példa arra, — 1920-ban, 1921-ben és 1922-ben sem — hogy a magyar egyetemek nőhallgatóit fizikailag inzultáltak volna. (ErődiHarrach Tihamér: Aljasság!) Nem volt példa arra, hogy magyar egyetemi ifjak nőhallgatókat megpofoztak volta, nőkbe belerugdostak ! volna. (Erődi-Harrach Tihamér: Meg kellene j tudni, ki bérelte fel őket!) Egyetlen olyan eset I volt, amikor nőknek átadtak olyan cédulákat, ; amelyeket a nyomdafesték nem túrt meg, és amelyeket én ennélfogva nem is citálok, azonban soha arra nem volt eset, hogy nőre kezet emeltek volna. Arra is volt eset, hogy nőket j eltanácsoltak az egyetemekről, de arra, hogy i nőket bántottak volna, sem Magyarországon,