Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-127

340 Àz országgyűlés képviselőházának 127, még ezeken kívül vannak, így pl. Endrőd, vagy Orosháza, Tótkomlós, vagy Békés, szóval mindazok a községek, amelyekben tömegesen élnek azok a mezőgazdasági munkások, akiknek nincs biztos exisztenciájuk, nincs egy talpalattnyi földjük, csak kétségbeesett nyomorúságuk van, azok az ú. n. ínségakcióban nem részesülnek. Fura és groteszk helyzetet szül ez s a kormánynak revízió alá kell vennie ebben a kérdésben elfoglalt álláspontját, mert — ismétlem — a tények máris az ellenkezőjét igazolják annak, amit a belügyminiszter úr mondott. A konzekvenciái is sokkal súlyosabbak lehetnek, mint ahogy ezt még ebben a pillanatban gondolják, ha a kormány ezt a magatartást tanúsítja a falu ínségeseivel szemben. Az általam szerzett adatoknak egész tömege áll rendelkezésemre, amelyek az én igazamat bizonyítják a belügyminiszter úr kijelentésével szemben. Ezeket az adatokat majd megfelelő formában nyilvánosságra hozom, most csak egy-két ténybeli állítást teszek a belügyminiszter úr állításaival szemben. Itt van az egyik levél, amelyet nekem ebben a kérdésben írnak (Olvassa.): «Mielőtt hozzáfogtunk aratni, előre kikértünk ötven, kilogramm búzát, azon arattunk részmérésen, amelyet lefogtak. Tessék elképzelni, kaptam harminchárom kg. búzát, kilencvenhat kg. árpát, hatvannégy kg. zabot, huszonöt kg. rozsot és géppel kerestem száz kg. búzát. Evi 65 pengő lakbért kell fizetnem; igaz, hogy ez évben még egyetlen egy fillért sem fizettem, mert családomat sem tudom ebből a keresetből fenntartani.» De egy nagy ^ paksamétát küldtek hozzám Bucsatelep lakossága részéről is. Ebben leírták nyomorúságukat és egyben az kérték, hogy olvassam fel levelüket az országgyűlés színe előtt. Ennek a kérelemnek eleget teszek azért is, mert ez élénken illusztrálja, hogy milyen körülmények között élnek a mezőgazdasági munkások — nemcsak ezek, akik ezt írták, hanem általában a mezőgazdasági munkások százezrei — és talán majd hat ez a belügyminiszter úrra, illetőleg az összkormányre abban a tekintetben, hogy a mezőgazdasági munkások nyomorának enyhítésében elfoglalt álláspontját revízió alá vegye. Szól pedig ez a nagy írás a következőképpen (Olvassa): «Bocsássanak meg a méltóságos és a kegyelmes urak, hogy nem tudok megtiszteltetésüknek nagyobb kifejezést adni, de mert én nem szoktam ilyen magasabb levelezésekkel foglalkozni, ez az első, most is csak.azért van, mert rávisz a kénytelenség és kétségbeesés bennünket; pedig én nem érzem magamat gyáva embernek, mert ki memerem mondani bárki előtt, hogy ha holnap meg kell halnom, akkor sem bánom. A háborúban katona voltam, harcoltam, szenvedtem, ott voltam én is, ahol tizen—tizenöten, sőt még húszan is kaptunk egy darab komiszkenyeret és még sem voltam kétségbeesve soha; és most be kell vallanom, Istenemre mondom, hogy kétségbe vagyok esve; de nemcsak én, hanem többen, sokan itt a falu szegényei. De miért? Megmondom, mert meg kell, hogy mondjam: érezzük, hogy teljesen rávagyunk utalva és kényszerítve arra, hogy lopjunk; igen, hogy tolvaj módjára lopjunk, hogy azután be legyen szennyezve és mocskolva a mi szegény, de becsületes multunk. De nem azért lopunk, mert nein szeretnénk dolgozni, mert mi dolgoznánk és dolgoztunk, amíg csak egy csöpp l ülése 1932 november 16-án, szerdán. munka volt, de hiába, ha dolgozunk is, az a kevés munka azzal a csöppnyi fizetéssel nem lehet elég 6—7 családos apának. Vagy nem tehetünk arról, hogy családunk van és hogy szegények vagyunk s arról sem, hogy nincsen munka, tehát nincs értéke a szegénynek és munkásnak és nem sajnálja senki ezt a sok nyomorban lévő családot. Vagy nem hiszik? Hát akkor kérjük, legyenek szívesek és küldjenek^ falunkba egy bizottságot, amely megvizsgálja kamránkat és kihallgat bennünket, vagy mondják meg nyiltan, hogy szerezzünk onnan, ahonnan tudunk, de aztán ne legyen ám bántódásunk és nehogy azután kommunistának mondjanak bennünket. Hát azért van szükségünk bizottságra, hogy a mi nyomorunkat, kétségbeejtő helyzetünket megvizsgálja. Búzánk nincs; ritka, akinek egy zsákkal van, de mi az már, tengeri kenyeret eszünk, van, akinek már az sincs, kérjük tehát a képviselő urakat és Gömbös miniszterelnök urat, hogy segítsenek Bucsatelek község népén, mert legalább 20 vagy 25 nagyon szegény család éhen fog elpusztulni, vagy azt fogjuk tenni, amit tudunk. A túloldalon sajátkezű aláírásunkkal igazoljuk, hogy ezek a soraink szentek és a valóságnak megfelelnek.» A túloldalon valóban igazolják ezek, akik aláírták a levélben foglaltakat. Ha véletlenül dolgoznak az emberek, akár egy csöppnyi ínségmnukán, akár máson, olyan keresetben van részük, amelyből családot fenntartani képtelenség, még elgondolni is. Itt van pl. a Gödöllői Betonáru és Agyagáru Gyárnak fizetési jegyzéke. Itt átmenetileg dolgoznak azok, akik munkát tudtak kapni és kapnak 13 fillér órabért. vagyis eszerint a jegyzék szerint 1932. október hó 8-ától 14-éig dolgozott egy Tóth Vince nevű munkás és fizettek neki pontosan egyheti munkájáért 4 pengő 41 fillért. Nincs munka és még ilyen megalázó bérfeltétel&ket is kénytelenek a munkások elfogadni s valóban, ha valahol ínségmunka indul meg, olyan ínséges fizetést adnak azoknak, akik ezen az ínségmunkán dolgoznak, amelyből művész legyen az, aki meg tud élni. De a belügyminiszter úr nyilatkozata szerint közmunkák révén gondoskodnak azokról, akik valóban rászorulnak erre a támogatásra. Éppen azért intézem én a kérést az összkormányhoz, hogy lássuk mi van ezekkel a közmunkákkal. Tudom, hogy sok mindenféle kérdésnek az anyagiad is határt szabnak, de amikor arról van szó, hogy a mezőgazdasági népességet, amelynek erején, munka készségén és életképességén fordulhat meg ennek az országnak sorsa, fenn kell tartani és konzerválni kell ezt az erőt, akkor én a kor mányzat részéről sem ismerek lehetetlenséget ezeknek a kérdéseknek megoldása érdekében. Akár lélektani szempontból, akár az ország jól felfogott érdeke szempontjából, akár pedig az ország továbbfejlődése szempontjából elsőrendű és eminens kötelessége a kormánynak, hogy a mezőgazdasági munkásoknak is nyújtsa azt a segítséget, hogy legalább a télen kedvezőbb időkre várva át tudja segíteni a mezőgazdasági munkásokat is. Halason jártam a napokban és ott a kortes kedés alkalmával hallottam azt a miniszteri kijelentést, hogy: nem karok éhező embert látni. Szó szerint így jelent meg a halasi lapokban is. Ennek konzekvenciájának is kell lenni és nagyon furcsának tartom azt, hogy ha kint a perifériákon hangzanak el ilyen nyilatkozatok, akkor azoknak semmi komoly következményük nincs. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt!