Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-127

'330 Az országgyűlés képviselőházának 127. ülése 1932 november 16-án, szerdán. változik a világ* és alkalmazkodik az újhoz az uraloimi, itt nálunk nem tanultak semmit, # de mindent elfelejtettek. Kapunk szép szót néhanapján, imitt-amott lomtári illatokkal terhesen álhumanista szívdöglesztáseket is talán, de a lényeg nem változik, a lényeg: az erőszak és a kard uralma, Az ország válságának legszörnyűbb mélységeiben sem szállja meg sorsunk birtokosait az okosság, az előrelátás, a józan 'ász ihlete. Makacsság és végtelen önzés vakítanak odafenn. Élni ahogyan lehet, de uralmon maradni. Az ország szenvedhet a megnehezedett ...» Nem lehet elolvasni, el van kopva. {Tovább olvassa): «...ihat könnyet, ehet éhkoppot: a jelszó, az irányító szellem csak ez marad ... csak fentmaradni, csak fentmaradni.» Nem lehet elolvasni, el van kopva a cikk. (Propper Sándor: Ezen az alapon sem kellene felfüggeszteni, mert el van kopva! — Dinnyés Lajos: A vád is elkopott!) (Tovább olvassa): «Soha történelmi példa nem mutatta még olyan élesen, mint ma, hogy egy uralkodó rendszer, egy fentlevő politika ekkora ellensége legyen az ország népének, annak a milliónyi Lélekből duzzaidó fogalomnak, ami sokkal inkább a haza, mint bármi más közjogi csinálmány. A demokrácia intézményei, a becsületes választójog: az itt még mindig «sötétbeugrás», amitől félni kell, — de leadni, áldozni, adózni a szakadásig, azt igen. Fölfokozott áldozatokra szorítani a munkásosztályt, — gyárban és földeken egyaránt — de a munkanélküli segélyt és a törvényes szociális védelmet következetesen és zsugori szívvel mindig megtagadni: ma ez kormányprogramul, a rendszer a hiánytalan bethleni lélek. Mennyi minden teendőnk van e miatt és mennyi minden másrészt, amikor nemcsak a párt tömegei, hanem minden esendő lélek, minden esendő társadalmi osztály, rétegeződé« és csoport reménnyel csak felénk tekint. Mert_ ma megsokszorozódtak a szenvedés skálái és kiterjedtek a válságnyomor határai. A munkanélküliség fertőzete új területekre hatolt. A fogyasztás válsága magával rántotta a kereskedőt, az iparost, a tisztviselőt, a mezőgazdaságot. ... Hiszen e kongresszusunk: igazi nemzetgyűlés. E kongresszusunkon: maga az ország tanácskozik ... A szolgabírói parancs, a szurony sövénye és a magáravont zaklatás ás üldöztetés bizonyossága nem volt akadály: a föld népe itt van a küldötteiben... A többiekkel együtt ők legyenek üdvözölve százszor és százszor. Ök, a «földreform» során is kinullázott, a nincstelen és szenvedő parasztság küldöttei, akik így együtt a birnámi erdő magas szálfájaként komorlanak s akik felé, mint eddig is mindig, félelemmel és palástolhatatlan benső reszketéssel néznek a statárium bástyafokairól a magyar Macbethek... Ne feledje egyetlen küldötte sem, hogy az ország szörnyű válságában sem enyhült meg a rendszer szíve a kenyér, a jog és az. emberi élet követelőivel szemben. Még mindig gyűlölködő ellenfelek, még mindig nem tartják be a politikai harc genfi szabályait és még mindig a politikai és közigazgatási erőszak: dum-dumgolyóival lövöldöznek reánk. Mert osztályharc ez a harc s meg nem szűnvén még mindig, változatlanul és könyörtelenül ők azok» — tele van bélyegzővel, nem lehet olvasni — (Dinnyés Lajos: Gyönge az a vád!) (olvassa): «akik a támadó osztályharc tempóját diktálják:: az ország népe ellen.» Ez a cikk az inkriminált bűncselekmény tényálladéki elemét kimeríteni látszik, ezért tisztelettel javaslom, méltóztassék a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni, Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Buchüiger Manó! Buchinger Manó! T. Ház! A mentelmi bizottság igen t. előadója kísérletet tett itt arra, hogy ennek az inkriminált cikknek a felolvasásával bebizonyítsa azt, milyen izgató tartalma van, milyen lázító tartalma van ennek a cikknek. (Györki Imre: Majd elaludt az előadói székben lázas izgatottságában! — Dinnyés Lajos: Elálmosodott a cikk felolvasásában! — Györki Imre: Ügy felizgult, hogy majdnem elaludt, annyira felizgatta!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni! Buchinger Manó: Szeretném tudni mégis, hogy kik, azok itt e Házban, akiket sikerült ennek a cikknek a révén izgalomba hozni, akikben sikerült felébreszteni azt az érzést, hogy a haza veszélyben van, akikben sikerült itt olyan gondolatokat felkelteni, hogy ha itt a szerkesztőt lehetőleg hamarosan nemcsak hogy ki nem adják, hanem statárium alapján el nem ítélik, akkor nem tudom, micsoda baj származik ebből. Ez a kis incidens, ez a kis jelenet is bizonyítja és mindennél jobban mutatja azt, hogy micsoda tendenciák vezetik az ügyészséget akkor, r amikor egy-egy ilyen cikk révén nagy akciót indít és követeli a cikk szerzőjének kiadatását, becsukatását, megbüntetését stb. T. Ház! Hiába próbálta bizonyítani a t. előadó úr azt is, hogy tulajdonképpen miért nem közlik a Képviselőházzal egy-egy ilyen inkriminálás indokait és okait; a dolog úgy áll, hogy enélkül, ennek kihagyásával a Ház egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy a dolog felett objektive és az igazságnak megfelelően hozzon döntést, illetőleg határozatot. Akármit mond is a t. előadó úr, az ügyészségnek ez a szokása, amely praxishoz azután a mentelmi bizottság is csatlakozik, ez pedig statáriális tempó. Az ilyen szokást nem lehet helyeselni, nem lehet akceptálni. Az ügyész olvas egy cikket, amelynek címében benne van a «zászló» szó s azt gondolja, hogy talán vörös zászlóról van szó, vagy valamilyen vörös posztóról is és ez a vörös posztó azután" meg is teszi a maga hatását. Azt hiszem, mégsem volna szabad a dolgokat így intézni s nem volna szabad ilyen eljárást meghonosítani, ha csak valamilyen csekélyke kis súlyt is helyezünk arra a látszatra, hogy a Képviselőház az igazság szerint, a tárgyilagosságnak és a törvényességnek megfelelően kívánja ezeket a dolgokat kezelni. T. Ház! Ebben, a cikkben voltaképpen arról van szó, hogy a Népszava, a szociáldemokratapárt lapja üdvözli a pártkongresszus kiküldötteit abból az alkalomból, hogy ez a kongresszus összejön. Egy ünnepi alkalomra íródik tehát ez a cikk és ha semmi pás. ez maga is kizárja azt, hogy a cikk megírásával olyan tendenciákat követett volna a cikk írója, amilyeneket neki itt imputálnak. Egy pártkongresszus összejövetele ünnepi alkalom s ha még ilyen alkalommal sem szabad a világnézlet helyességéből a kérdéseket megvitatni és megtárgyalni, akkor kérdem, hol marad a sajtószabadság, hol marad a gondolatszabadság, hol marad a közszabadságok minimuma, az utolsó morzsája és az utolsó foszlánya. Bocsánatot kérek, minden ilyen összejövetel alkalmával, akármilyen vallásfelekezet, vagy ehhez hasonló társaság, vagy társadalmi csoport tagja is, szokásos az illetők világnézetének a kidomborítása, hogy úgy mondjam, fitogtatása. Pe ez nem izgatás, nem lázítás szándéka-