Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-126

26. ülése 1932 november 11-én, pénteken. 318 Az országgyűlés képviselőházának szoknak, sérelmeknek, hogy tudja meg legalább mindenki, mi az ország közvéleménye. Pár perc meghosszabbítást kérek. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e 10 perc meghosszabbítást engedélyezni? (Igen!) Ha igen, ezt határozatként kimondom. Meskó Zoltán: Ügy látszik, szűkkeblűbb vagyok sajátmagammal szemben, mint a kormánypárt, mert én 5 percet kértem volna és 10 percet kaptam. (Derültség.) Ami a másik kérdést illeti, amely a sérelmek között szintén foglaltatik, az, nemcsak a szociáldemokratapárt sérelme, (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) ez sérelmünk nekünk is, nemcsak a szocialistáknak, ihanem minden szabadságszerető embernek, így nekem is, aki a titkos választójognak híve voltam és vagyok. A miniszterelnök úr már egy lépéssel tovább ment ebben a kérdésben, mint elődjei tették és már határozottabb volt. Eddig csak azt hallottuk, — magam is a másik oldalról nem egyszer elmondottam — hogy benne van a programúiban. Én csak azért hangsúlyoztam már akkor is állandóan, — köztudomású, hogy mindig a titkos választójog mellett szólaltam fel — hogy mindenkiben megerősítsem azt az állítását a kormánypártnak, hogy benne van a programmban és főként azért szólaltam fel, hogy véletlenül ki ne töröljék a programúiból valahogy, hogy legyen valaki, r aki nyilvántartja, hogy benne van. (Derültség.) Azt akartam, hogy véletlenül ki ne maradjon. Nem akarok személyeskedni, de tudnék egy államférfiúról beszélni, aki nekem egy újságíró előtt jelentette ki, hogy a titkos választójog nincs benne a párt programmjában és az újságírónak is azt mondotta: írja meg nyugodtan, hogy nincs benne. Az illető vezető kormányipárti férfiú volt, s amiért ilyen felfogás is hangzott el, voltam kénytelen állandóan hangsúlyozni, hogy köztudomású legyen, hogy tényleg benne van a párt programmjában. (Dinnyés Lajos: Ki volt az?) 17 éve vagyok képviselő, de még soha nem személyeskedtem, ezért nem említek nevet. (Dinnyés Lajos; Ez nem személyeskedés!) Nem ez a lényeg, hanem az, hogy megvalósítsák a titkos választójogot. Hogy ki mit mondott, nem lényeg, a lényeg az, hogy valóban elérkeztünk ahhoz az időponthoz, hogy a szabadságszerető embereknek ezt a régi kívánságát végre törvénybe iktassák. (Dinnyés Lajos: A Csizmadia-féle öt pontban is benne van! — Zaj.) A miniszterelnök úr tovább ment egy lépéssel, mint elődei; határozottan, az őt jellemző férfias egyenességgel lekötötte magát a titkos választójog mellett és meg vagyok róla győződve, meg vagyunk róla valamennyien győződve, hogy a következő választás, amely remélem nem soká várat magára — azt hiszem, a tavasz lesz a legalkalmasabb erre, lehetőleg a jövő tavasz legyen és ne négy év múlva — a titkos választójog jegyében fog lezajlani. A titkosságtól az ország érdekeit, a nemzet érdekeit nem lehet félteni, legfeljebb akkor, ha olyan emberek is szavazhatnak, akik az ország kárára vannak. En azt mondom: minden tisztességesi embernek megadom a választójogot, de a kommunistáktól még a levegőt is sajnálom. Egészen nyíltan beszélek: lehet, hogy más államoknak más a felfogása, de más államok tanácsára nem vagyok kíváncsi, mert ebben a kérdésben mi más államoknak nem tanácsot, hanem szérumot adhatunk a kommunizmus ellen és pedig a saját vérünkön kitermelt szérumot, Viszont azért, mert itt Kun Béláék levitézlettek és gazemberséget csináltak, a titkos választó jogot Örök időkre eltemetni, azért, mert pár gazember volt, a tisztességes embert is büntetni, ezt nem tartom méltányosnak, igazságosnak és főleg nem tartom a nemzet érdekében állónak. Kijelentem, én a titkos és lajstromos választás mellett foglalok állást. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Áttérek egy másik kérdésre. A miniszterelnök úr nagyon udvarias, de erélyes hang'on kibocsátott egy felhívást, hogy a vállalkozók, a ikülömböző gyáraik és telepek stb., lehetőleg több munkást alkalmazzanak. Egyik-másik he lyen ez a felfhívás visszhangra is talált. Ügy veszem észre és úgy is értelmezem azonban, hogy ez a felihívás csak nyitány, előszó, figyelmeztetés akar lenni, mert ha nem következik be tényleg valami javulás ezen a téren, akkor a kormány erélyesebb eszközökhöz nyúl és nem elégszik meg a puszta felhívással. Mély fájdalommal tapasztalom, hogy ez a felhívás nem talált mindenütt teljes visszhangra. Kevés helyen szívlelték meg a miniszterelnök úr sza vált, de elvárom a miniszterelnök úrtól, hogy ha ezen a téren további részvétlenséget tapasztal, erélyesebb rendszabályokhoz fog nyúlni. T. Ház! Még egy kérdésről aikarok beszélni — és ezzel be is szándékozom fejezni felszólalásomat, — (Halljuk! Halljuk!) és ez a gazdasági sérelmek kérdése. Vallom és állítom, hogy ma nem egy egyszerű válságról van szó, nem arról van szó, hogy gazdasági válság van nálunk vagy más országokban, hanem az egész kapitalista világrend válságával állunk szemben. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hatalmas változáson kell átmennie az egész világnak. A régi világ továíbb fenn nem tartható. Űj világnak kell következnie, amelyben a munka legalább is egyenlőrangú faktor lesz a munkanélküli tőkével, amely világban tehát az embert jobban megbecsülik. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Addig is, amíg ez meglesz, amíg' egy jobb világ bekövetkezik ... (Egy hang: Lépjen be!) Nekem nem kell belépnem t. képviselőtársam, mert én magamat nemzeti szocialistának tartom, ez a programmom, és ezt bátran és meggyőződéssel hirdetem. Mondom, addig is, amíg ez az általunk kívánt — nem megjósolt, de előrelátott — állapot és változás bekövetkezik, a gazdasági kérdéseket radikálisabban kell megoldani. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezt nem elég csak hangoztatni, nem elég csak ankétezni, mint a múltban történt eredménytelenül, mert ma ankétezni éppen olyan lenne, mintha a vakbélgyulladásos beteget a műtőorvos lefektetné a műtőasztalra s a helyett, hogy kivágná a vakbelet, arról tartana gyönyörű előadást, hogy mi a vakbél rendeltetése, miközben a beteg meghal. Mondom, ankétezésre nem érünk rá. Sürgős, radikális intézkedéseknek kell jönniök, mert ma a gazdasági válságot aszpirin adogatásával, priznicezéssel eltüntetni és a gazdasági helyzetet ezzel megoldani nem lehet. Igenis tessék az operációs késhez nyúlni, mert csak így bírunk minden téren, az adósság rendezése terén is zöld ágra vergődni. Félszázalékos kamatleszállítás négy évvel ezelőtt talán még segített volna, de ma már ez sem változtat a helyzeten. A betegnek olyan mindegy, hogy 40 fokos vagy 39 és félfokos láz mellett hal meg. Ez a félszázalékos leszállítás ma már a mezőgazdaságban, az egész gazdasági életben nem sokat számít. Tehát radikális intézkedésekhez kell nyúlni. Nem va-