Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-116

12 Az országgyűlés képviselőházának 11 ját. (Eber Antal: Egy év óta beszélünk erről.) Valutáris okok akadályozzák meg az exportot, ugyanakkor azonban minő helyzet következett be? (Ulain Ferenc: Október óta mondja ezt Eber.) 6000 darab túlhízlalt martna naponként csak 6 kilogramm kukoricát számitva, megeszik ihavonta 100 vágón kukoricát. Miután Magyarországon a múlt évben nem termett elegendő kukorica, kukoricát importáltunk, külföldről importált kukoricát' eszik a túlhízlalt marha, valutát eszik a túlhízlalt marha (Nagy zaj a jobb- és a haloldalon. — Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) és nem engedjük kivinni a túlhízlalt marhát, mert valutáris okokból, valutáris érdekekből megakadályozzuk az élő állat kivitelét. (Zaj.) Ha egy országot ezzel a közgazdasági bölcsességgel lehet vezetni, akkor kijelentem, hogy nincs ebben az országban egyetlenegy olyan kisbíró sem, akinek a gyeplőt nyugodtan ne lehetne a kezébe adni. Vannak ennek a helyzetnek konzekvenciái is. Most importáljuk a kukoricát, mert a túlhízlalt állatokat valamivel tartani kell. Egyidejűleg van hála Istennek igen szép árpatermésünk, amelynek az ára megy lefelé rohamosan és importkukoricával csináljuk a konkurrenciát a magyar árpának. Azonkívül rekord kukoricatermés ígérkezik, — hála Istennek — ami majd 3—4 pengős kukoricaárakban fog kifejezésre jutni. Minden érdek az volna, hogy legalább ezt a 6000 darab túlhízlalt marhát hajítsuk ki az országból, hogy új marhák beállítására nyújtsunk lehetőséget, mert ha ezt nem tesszük, elveszük a gazdának a kedvét az állattartástól. Kérdezem, hogy amikor 6000 darab túlhízlalt marha van az országban, vájjon melyik gazda fog a folyó év őszén (hizlalásra marhát beállítani? Kinek lehet kedve ahhoz, hogy pénzét ilyen módon elpocsékolja, elvesztegesse? A gabonaárak, a kukorica- és árpaárak esésével egyidejűleg a marhaárak is fokozatosan esnek. Az a veszély áll fenn, ihogy a múlt héten még 40—42 filléres hizlaltmarha-árak le fognak csökkenni a román és szerb nívóra, a 20—22 filléres nívóra, ami mellett az állattartás, a hizlalás és az export a magyar termelési- és rezsiköltségek mellett már teljességgel lehetetlenné válik. Egyidejűleg pedig zuhannak, zuhanásszerűen esnek az állatmelléktermékek árai is. Csak a nyersbőr árát nézzük. Félév alatt 60%rkal esett a nyersbőr ára, félév alatt 50%-kai esett a faggyú ára is, a készbőr ára azonban nem esett. A készgyártmányok árai változatlanul maradtak (Ulain Ferenc: A kartellek!) és a magyar mezőgazda a folyton eső és rohamosan pusztuló mezőgazdasági árak mellett egyre drágább mezőgazdasági üzemanyagokkal és iparcikkekkel kénytelen végezni munkáját. De tovább megyek, t. Ház! Nemcsak a gazdaközönség, hanem a kereskedelem is súlyos károsodást szenved- Arra kényszerítik a magyar kereskedelmet, hogy a román és jugoszláv marhával operáljon, ha a magyar marhával rentábilisan nem tud Olaszországba a valutáris korlátozások következtében kijönni. Az állatkereskedelemnek meg van még az a jogos panasza is, hogy például az olasz exportőr, az olasz exportőr ügynöke aránytalanul jobban jön ki, mint a magyar kereskedő, mert ha az oltsz exportőr a Nemzeti Bank nagykanizsai fiókjánál lefizet vagononként 5—6000 lírát és kiviszi az országból a marhát, soha többet senkivél üem számol, míg 6. ülése 1932. augusztus 12-én, pénteken. . a magyar exportőrnek, aki szintén lefizet, vagy garanciát vállal 5—6000 líráért, az üzlet után még újból el kell számolnia a Nemzeti Bankkal és ha maradt valamije, akkor azt is be kell szolgáltatnia a Nemzeti Bankba. Egyenesen a magyar mezőgazdaság, a magyar kereskedelem tudatos tönkretételével egyenlő az, ami itt * az élőállatexport tekintetében az utolsó félévben történik. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) (Esztergályos János: Ugyanez a helyzet a kisiparosságnál is! A kisiparosságot tönkretették. Valóságos tatárjárás ez a ihelyzet! — Ulain Ferenc: Amilyen földmívelésügyi miniszter Kuna P. András is lehetne — Lázár Andor: Es Ulain Ferenc is! — Ulain Ferenc: Es Lázár Andor is! — Lukács Béla: Magát szeretném először exportálni! — Ulain Ferenc: önmagáról beszéljen csak! Magát fogják exportálni majd! Mi legalább magát exportáljuk! — Lukács Béla: A románoknak adnám oda! — Ulain Ferenc: A maga volt pártelnöke volt oláh, nem az enyém! Én németektől származom, ha tudni akarja! — Lukács Béla: Hunyad megyében nagyon kedvesen emlékeznek meg magáról! — Ulain Ferenc: Magára meg minálunk emlékeznek szívesen !) Az élőállat kivitellel kapcsolatban zárom mondanivalómat. Még csak egy tényre akarom a figyelmet felhívni. A tegnapi napon publikáltatott az olasz clearingmegállapodás, amelynek értelmében a magyar részről szerzett lirakövetelések a Banca Italianához fizettetnek be 60%-ban. Ez azt jelenti, hogy a magyar exporton nyert valutának 60%-a egyenesen átmegy az olasz importőrök tulajdonába, akik azután ezen az áron Magyarországba importálnak árukat. Kérdezem t. Ház: miféle magyar érdek kívánja meg azt, hogy életben tartsuk azt a valutáris fikciót, amely 30%-kal alacsonyabban értékeli a külföldön szerzett valutát annak tényleges forgalmi értékénél? Miféle magyar érdek kívánja meg azt, hogy erre a fikcióra, erre a presztizs szempontra az Olaszországban szerzett liraköveteléseink 60% után 30%-os ajándékot adjunk annak az olasz importőrnek, aki ennek az ajándéknak birtokában fokozott mértékben tud Magyarországba olasz árukat behozni? Azt hiszem, éppen eleget beszéltünk már hónapokon keresztül, nem csak én, hanem más barátaim is, elsősorban Eber Antal igen t. képviselőtársam, de Magyar Pál t. barátom és mások is, akik tényleg hazafias aggodalomtól áthatva foglalkoznak nap-nap mellett ezekkel a kérdésekkel. T. Ház! Ha a mi pesszimista jóslásaink nem váltak volna be, akkor talán bizonyos joggal hivatkozhatnának a túloldalon ülő igen t. képviselőtársaim arra, hogy tévedtünk; de ezeknek a katasztrofális eredményeknek láttára talán végre mégis csak rá kell szánni magunkat arra, hogy ezen az egész szisztémán, ezen az ideiglenes, improvizációnak szánt, de ma már — sajnos — állandósuló szisztémán azokat a változtatásokat vigyük keresztül, amelyek nemcsak rideg valutáris szempontokat vesznek figyelembe. Elismerem a valutáris kérdéseknek is igen nagy horderejét^de végeredményben csak olyan szabályozását tartom a valutáris kérdéseknek megengedhetőnek, amely az ország általános közgazdasági érdekeivel és a termelők jól fel-