Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-116

10 Az országgyűlés képviselőházának 116, ződés meg nem kötésének kérdésével igenis itt a Házban majd fogunk mi foglalkozni akkor, amikor ezzel a kérdéssel külpolitikai szempontból az ország érdekében már foglalkozni lehet. (Ügy van! Ügy van! balfelőL — Gaal Gaston: Papírgyári érdekekért feláldozzák az ország érdekét! — Ulain Ferenc: Egy pár iparosért! — Gaal Gaston: Papírgyár! Fűzfői papírgyár, semmi egyéb! Hitelbank, Kereskedelmi bank! Ahova nyúl az ember, egy bankot talál a végén. — Elnök csenget. — Gaal Gaston: Es annak a támogatóit! — Ulain Ferenc: Elpusztulhat az egész társadalom!) Méltóztassék megengedni, én csak egy szomorú tényt akarok leszegezni. Nem én állapítom meg, a genfi nemzetközi munkaügyi hivatal állapítja meg, hogy Magyarország az elmúlt évben egy szomorú világrekordot állított fel: a mi külkereskedelmünk csökkent a legerősebben a földgömb összes országai közül. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) A nemzetközi munkaügyi hivatal múlt évre vonatkozó kiadványaiban méltóztassanak megnézni, meg méltóztatnak találni. (Zaj. — Ulain Ferenc: A kereskedelmi minisztérium is rosszul gazdálkodik, a földmívelésügyi minisztérium is! Na, melyik dolgozik jól? — Zaj. — Elnök csenget.) En a külkereskedelem kérdését, a magyar termelés számára piacok biztosításának kérdését, azt mondhatnám, a magyar gazdasági élet centrális problémájának tartom. (Helyeslés balfelöl-) Az egész magyar élet regenerálódása, az államháztartás egyensúlya, a földterheknek megfelelő rendezése, a szociális nyomor kérdésének megoldása, tovább megyek, ha a helyzet soká így tart, a rend fenntartásának problémája is elsősorban a kiviteli lehetőségek biztosításától függ. (Ügy van! Ügy van! balfelőL) Méltóztassanak figyelembe venni azt, hogy sokan hivatkoznak itt egy általános európai válságra és elzárkózásra, amely hivatkozásnak ebben a relációban kétségtelenül van bizonyos erős jogosultsága is, nem ismerem el azonban azt, hogy ebben a helyzetben is kifelé a külföld felé miért ne lehetne nekünk magyaroknak, mint akik itt a minket környező agrárországok között kultúrában a legfejlettebbek vagyunk, olyan európai kooperációs programmal lépnünk a nagyvilág elé, amely feltétlenül nemcsak szimpátiákat biztosítana számunkra, hanem gazdaságilag is haszonnal járhatna a nemzetre nézve. De eltekintve a problémának világviszonylatokkal kapcsolatos ettől a részétől, méltóztassék megengedni, hogy itt csak hivatkozzam azokra az elkövetett hibákra, amelyeket én is, mások is itt e Házban hosszú hónapokon keresztül felsoroltunk. Itt van Eber Antal igen t. képviselőtársam, aki nagyon erélyes és jól megindokolt beszédekben kérte a kormánytól, hogy ezeknek a külkereskedelmi kérdéseknek jelölje meg legalább felelős gazdáját, hogy egy kézben fussanak össze ezek a különféle szálak, amelyek a külügyminisztérium, a kereskedelemügyi, a földmívelésügyi és a pénzügyminisztérium, sőt a Nemzeti Bank révén is ma olyan sokfelé ágaznak széjjel. Még ha mindegyik minisztérium külön-külön tökéletesen intézné is dolgát, még akkor sem lehetne ezekben a kérdésekben egy egységes koncepció és elgondolás nélkül komolyan és helyesen vinni a kérdéseket, mert bizonyos szempontok, amelyeket a kereskedelemügyi minisztériumnak kötelessége megvédeni, esetleg egészen más elbírálást igényelnek a földmívelésügyi miniszülése 1932. augusztus 12-én, pénteken: térium és megint más elbírálást a Nemzeti Bank részéről. Végre már egy felelős embert kell ezeknek a kérdéseknek élére állítani, (Ügy van! balfelöl.) aki az összes szálakat kezében tartja, mert valóban a legnagyobb zavarban volnék, ha ma felelős gazdáját keresném ezeknek a hibáknak és mulasztásoknak; még abban a helyzetben sem vagyok, hogy megmondhassam, kicsoda ez, mert nincs gazdájuk ezeknek a kérdéseknek. Az egész magyar exportpolitikának nincs egységes felelős vezetése s ez a kiinduló pontja számos bajnak. (Ulain Ferenc: Legjobb volna Szterényit megbízni! Az volna csak a kitűnő szakértő! Még néhány birtokot venne!) Rá akarok mutatni egyebekre is. Csak a legaktuálisabb hibákat sorolom fel. Nem akarok visszatérni itt az autonóm vámtarifára és az azzal kapcsolatos ipari és mezőgazdasági termelési koncepció hiányára, (Lázár Miklós: Ott kezdődött a baj 1926-ban!) amely végeredményben úgy a mezőgazdaságban, mint az iparban ezt a stílustalan és^ képtelen szituációt idézte elő, amelynek pótlására még mai napig sem történt gondoskodás. Kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy belső szempontból is tisztán magyar relációban az export lehetőségének szervezési része nincs megoldva, sőt még gondolatok sincsenek arra nézve, hogyan lehetne ezeket a szervezési problémákat elintézni, mert hiszen éppen hivatalos nyilatkozatokból láttam, —• amikor az osztrák nehézségek felmerültek — hogy olyan kérdésekben nem tudott a földmívelésügyi miniszter úr garanciákat vállalni, amely kérdésekben, ha itthon meg volna szervezve a kereskedelem, a legkönnyebben tudott volna megfelelő garanciákat vállalni. Mert kérdezem, t. miniszter úr: miért nem lehet garanciát vállalni bármely országgal szemben, nemcsak Ausztriával szemben, egy olyan árukontingens fix és kötelező átvételére, amely árura ebben az országban előreláthatólag feltétlenül szükség lesz? Miért nem lehet akár fában, akár más cikkben bizonyos józanul kiszámított és a belföldi szükségletet túl nem lépő kontingens átvételére garanciát vállalni? Miért lehet és szabad tűrni egy olyan helyzetet, hogy amikor az elmúlt évben Magyarországnak ... (Zaj a bal- és a szélsőbaloldaton.) Méltóztassanak most csendben hallgatni, mert számokkal vagyok kénytelen jönni. Kérdezem: miért kell azt a helyzetet tűrni, hogy amikor az elmúlt évben Magyarország tíz és félmillió mázsa fát hozott be az országba, akkor attól az Ausztriától, amely velünk szemben tényleg leginkább fával kompenzálhatná mezőgazdasági kivitelünk ellenértékét, csak egy millió métermázsát vettünk. (Ügy van! Ügy van! balfelőL — Bessenyey Zénó: Drágább és rosszabb! — Zaj.) Miért vettünk a velünk vámháborúban álló Csehszlovákiától másfél millió mázsát, többet, mint Ausztriától és miért vettünk attól a Romániától, (Ulain Ferenc: Mert Bottliknak van egy koncessziója!) amellyel szemben külkereskedelmünk passzív, 8 millió métermázsa fát? Azt kérdezem: ha az osztrák fakérdésben például megfelelő fix kontingens átvételével biztosítani tudnók a megfelelő magyar élőállatmennyiség fix és feltétlenül biztos kivitelét, az nem volna-e magyar érdek? (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Ulain Ferenc: Ez a gazdasági érdek!) Elvégre, ha már a fakérdésben egy külkereskedelmi szindikátus működik, ha már behozatali engedélyekkel és devizakorlátozásokkal dolgozunk, mi akadályozza meg az igen t. kormányt abban, hogy ne a kormány