Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-115

428 Az országgyűlés képviselőházának leg sztrájk tör ki Salgótarjánban, legyen egy szervezet, amely sztrájktörőket szállít neki. Erre a célra alakítottak egy szervezetet, amelynek alapszabályait nyolc nap alatt hagyta jóvá a belügyminiszter, más szervezetét egy évig se hagyja jóvá, (Zaj és mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) vagy egyáltalában nem hagyja jóvá. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalion.} Az egyesület élére odaállítottak egy bányatisztviselőt, akit lopásért és sikkasztásért bocsátottak el. Most olyan ember áll ennek az egyesületnek az élén, aki a kommün utáni időkben be volt zárva, nem politikai okok miatt, hanem közönséges bűncselekmények miatt volt bezárva. Ennek az egyesületnek egy intézményen keresztül havonta 2000 pengő szubvenciót adnak a bányatársulatok, és ezt a szubvenciót havonta a salgótarjáni rendőrkapitányság ^'ki fizeti ennek az exkommunistának, aki ott áll ma a hazafiság védelmében, mint a hazafiasán szervezkedő munkásság vezére. Ezekre a célokra van pénz, ilyenkor sohase jajdulnak fel a tisztelt kapitalisták, csak akkor, amikor a beteg munkásnak kell valamit adni. Öva intem a kormányt attól, hogy az öregségi biztosítás felfüggesztésének még csak a gondolatával is foglalkozzék, már csak azért is, mert ez az egyetlen intézmény, amely valamikor egyszer majd lehetőséget fog adni arra, hogy a magyar munkás is kapjon öreg napjaira támogatást, mint kap Franciaországban, ahol ezt a munkások régen törvényben biztosítva élvezik. Ha egyszer felfüggesztik itt ezt az öregségi biztosítást, nincs garancia arra, hogy valaha is talpra lehessen állítani ezt az intézményt, mert nem hiszem, hogy egyetlenegy érdekeltség is volna, amely elismerné, hogy az öregségi biztosítás életbeléptetése szempontjából olyan kedvező gazdasági feltételek következtek el, amelyeket ő azoknak elismerne. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan foglalkoznom kell azzal a támogatással is, amelyet más téren nyújtanak talán nem a beteg munkásoknak, de a rokkant, illetőleg a munkanélküli munkásoknak. Sajnos, állami kimutatás nem áll rendelkezésre. Előttem van a főváros polgármesterének a legutóbbi öt hónapról szóló kimutatása, amelyből kitűnik, hogy 1931 október 1-én Budapesten csak 37.051 munkanélküli munkást részesítettek segélyben; (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) 1932 január 1-én már 60.237 ember részesült segélyben; 1932 március elsején 68.482 ember. Azt, hogy ez a nyári hónapokban mennyire nem változott, legalább is nem lényegesen változott, bizonyítja az, hogy most júniusban 63.321 munkanélkülit részesítettek segélyben. A családtagokkal együtt —- 2'3-del számítva — 230.000 főt tesznek ki Budapesten, csak az olyanok, akik jelentkeztek a hatósági támogatásra. Ebben nincsenek benne azok, akik nem jelentkeztek, akik még saját erejükből próbálnak a víz színén maradni, akik még eladogatják 'bútoraikat, holmijukat, egyebüket; mondom, ezek nincsenek benne. Ebben a 230.000 főben benne vannak azok, akiknek semmijük sincsen, akik elmennek az ebédért, egy darab kenyérért, a köz támogatását kérik, mert különben nincsen sehonnan sem táplálékuk. Most mit adott a fővárosi Pedig a főváros ezen a téren megteszi a kötelességét úgy, ahogy, — így kell mondani — a vidéken még kevésbbé teszik meg kötelességüket. De vájjon mit jelent a főváros támogatása is. Egy család kapott naponta 46 fillért, ebből tehát esik egy 115. ülése 1932 július 5-én, kedden. személyre 13 fillér támogatás. Itt mindig arról beszélnek, hogy a köz megteszi kötelességét a munkanélküliekkel szemben, a miniszterelnök úr is azt mondotta beszédében, hogy munkanélküli segélyt ugyan nem ad, de gondoskodni fog a segélyre szorultak támogatásáról. Hát úgy gondoskodnak, hogy 13 fillért adnak. (Propper Sándor: Hallatlan, gyalázat!) Ez olyan gondoskodás, amelyről nyugodtan azt lehet mondani, hogy tulajdonképpen semmi sem történt. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ha én ezt összehasonlítom a berlini támogatással, ahol most leszállították a segélyezést, ahol tehát redukált segélyt kapnak, azt látom, hogy Berlinben 870 pengő és 40 fillér támogatást kap évente egy család. Mint már az előbb említettem, Németország 1800 millió márkát költött a munkanélküliek segélyezésére és támogatására. Azt mondják, hogy nem munkanélküli segélyt kell adni, hanem munkát. Tessék munkát adni! Rendben van. Senki sem akar küzsegélyből és köztámogatásból megélni, legkevésbbé évekig, mert ez tényleg demoralizálóan hat mindenféle irányban. De nézzük meg, hogy az állam hogyan teszi tönkre a munkaalkalmakat. Azoknak az intézményeknek, amelyekről az előbb beszéltem, az Oti.-nak és a Mabi.-nak vannak bizonyos tartalékai, amelyeket el kellene helyezni. Most mi történt 1 Az Oti.-tól a kormány elvett három milliót kincstári jegyek fejében. (Friedrich István: Az ellen tiltakoztunk!) Két milliót el akartak venni azért, hogy megvegyék az Államvasutak nyugdíjintézetének házát, hogy az Államvasutaknak körülbelül hatmillió összegű. széntartozását a bányáknak ki tudják fizetni. Ez a dolog, úgy hallom, a miniszter ellenállása folytán nem ment, de most a kormány el akarja venni ezt a kétmilliót kincstárjegyre. A Mabi.tól ugyancsak elvettek, ha jól tudom, ötmilliót ilyen kincstári jegyre. Miért ezeket a pénzeket foglalja le az állam? Hiszen annak idején kifejezetten azt mondották az érdekeltségeknek, hogy ezeket pedig építkezésekre fogják felhasználni. Nagy grafikonokat rajzoltak fel, hogy ez a pénz, amely itt befolyik, hogyan fog viszszafolyni a gazdasági életbe és hogy ez majd az iparnak s kereskedelemnek egyaránt rendelkezésére áll. Persze, hogy nem lehet munkaalkalmakat teremteni, ha az állam feneketlen zsákjába vándorol be mindaz, ami itt ma pénzben tulajdonképpen megvan. Az állam igyekezzék a maga hiányait máshonnan pótolni, de ne vegye igénybe azokat az összegeket, amelyeknek rendeltetésük van és amelyeknek rendeltetése első| sorban az, hogy építkezzenek belőlük, de nem : úgy, mint Albertfalván, — ezt nyomatékkal ; hangsúlyozom — hiszen amióta az önkormányzat rátette kezét az építkezésekre, bebizonyítottuk, hogy sokkal különb épületeket lehetett építeni 28 pengőért légköbméterenként, mint amit állami építkezésben 40 pengőért csináltak annak idején. (Mojzes János: De az nincs Albertfalván!) Itt van az Erzsébet-isugárút terve, amely teljesen készen van és amelynek keresztülvitelét el lehetne kezdeni. Tehát lehetne munkaalkalmat teremteni. Adjon az állam 1 olyan adókedvezményt, amely csábítja a külföldi vagy belföldi tőkét az építkezésre. Hát számít az, hogy ma 50, vagy ha kell, 100 éves adómentességet adnak? Külföldön mindenütt, ahol ilyen nagy körutakat építettek, például , Bécsben, amikor a Einget építették, vagy, úgy tudom, Budapesten is, amikor a Nagykörutat