Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-115

426 Az országgyűlés képviselőházának latkozni ilyen — nem tudom — már befejezett formában. Majdnem- ugyanezt kell mondanom a Felsőházban elhangzott kereskedelemügyi miniszteri beszédre is. Nagyon meglep, általában meglepett bennünket az, hogy gróf Hadik felsőházi tag úr ilyen érteleimben szólalt fel. Gróf Hadik beszédeit a munkásság igen nagy rokonszenvvel kísérte eddig és az ő ténykedése igen szimpatikus volt előttünk. Ez a kérdés azonban ötletszerűen vetődött fel, és én azt hiszem, hogy ha a gróf úr megfelelő információt szerzett volna be más oldalról, aligha vállalkozott volna^ ennek az interpellációnak elmondására. Azért kell ezt mondanom, mert én körülbelül sejtem, hogy honnan jön ez a propaganda. A Társadalombiztosító Intézet legutóbbi közgyűlésén az iparosok egyik csoportja, amely magát hivatalos csoportnak tartja, egész csomó indítvánnyal lépett fel, amelyekről mindenki, aki a kérdéshez csak kissé ért, az első percben látta, hogy megvalósításuk szinte lehetetlen. Ilyen indítványokat tettek például: a kamat szállíttassék le 12%-ról évi 6%-ra, az öregségi biztosítást függesszék fel, de ugyanakkor az Öregségi biztosításból adjanak 5—6 millió pengő kölcsönt a kisiparosoknak. Az öregségi biztosítási alapból kell fedezni a betegsegélyezési alap deficitjét. Ugyanakkor követelték a járulékok leszállítását, követelték azt, hogy a nyolcosztályos biztosítás szűnjék meg és csak négyosztályos biztosítás legyen. Követelték ugyanakkor, hogy a kisiparos, aki nem fizet járulékot, csak egy vagy két alkalmazottja után, anélkül, hogy valamelyes járulékot fizetne, vagy valamelyes támogatást adna az intézetnek, ugyanazokban a kedvezményekben részesüljön, amelyeket a biztosítottak kapnak. A szakember, aki ezt mind elolvassa, azt látja, hogy ez nem más, mint hangulatkeltés, amellyel az iparosokat meg akarják fogni, meg akarják nyerni a maguk törekvéseinek. Most

% miután az ipartestületek országos központjának megalakítása a közeljövőben megtörténik, arra_iörekszenek, hogy ezekkel a frázisokkal próbáljanak maguknak tábort szerezni, amely frázisokról mindenki tudja, hogy ezeket megvalósítani nem lehet. Annakidején, amikor az önkormányzat az intézet vezetését — újból hangsúlyozva, már amennyire ezt vezetésnek lehet nevezni — átvette, az első ténykedése az volt, hogy az akkor érvényben volt 24%-os évi kamatot szinte a saját felelősségére, minden törvényes felhatalmazás nélkül, tisztán csak abban bízva, hogy a miniszter úr Ígéretének megfelelően törvényhozási úton is intézkednek a kamat leszállítása ügyében, leszállította 12%-ra. De kérdem: miféle demagógia az, amely ma el akarja hitetni az emberekkel, hogy ilyen módon lehet ezt az intézetet fenntartani? A Társadalombiztosító Intézetnek egy évi bevétele 35 millióra van költségvetésileg előirányozva. Hogy ebből mennyi fog befolyni, az egészen bizonytalan dolog. A hátralék, amely kint van, amelyet nem fizettek be, körülbelül másfél hónappal ezelőtt 50 millió volt. ma tnlán ez az összeg már nz 51 vagy 52 millió felé megy. Elismerem, hogy ebben a hátralékban van bizonyos összeg, amely kamat és amely olyan összegből áll, amely már nem folyhat be sohasem, de ha ennek az összegnek a felét veszem le körülbelül, akkor ez is majdnem annyi, mint az intézetnek^ egy évi tagdíjbevétele. Es ha most lehetővé tesszük, hogy a munkaadók megtartsák 115. ülése 1932 július 5-én, kedden. , ezt a járulékot és ne fizessék be, — mert hij szén ha 6%-os kamattal terhelik meg csak ezt ! a járulékot, úgy sem a kisipar, sem a nagyipar nem fizeti be, mert 6%-ért érdemes a pénzt megtartani — akkor előreláthatóan az intézet deficitje, illetve kintlevősége legalább is 20 millióval emelkedni fog, úgyhogy eléri a 70 milliót. Es miután az intézetnek nyolcmillió pengő deficitje van, ez nem jelentene mást, mint azt, hogy az intézet nemcsak tisztviselőit, nemcsak az orvosait volna kénytelen elbocsátani és így az orvosi kezelést beszüntetni, hanem kénytelen volna a betegsegélyezést is beszüntetni. Amíg ez a kérdés — talán csak így a hátralékot érintve^ — a betegségi ágat érinti, ez még a tagra nézve nem jelent károsodást, csak magára az intézményre nézve, de | itt is őrült veszély fenyegeti az intézetet. A múlt évig tudniillik még volt intézkedés, hogy a deficitet ki fedezze, ebben az évben azonban már semmiféle ilyen intézkedés nincs és nem tehet mást a betegségi ág, mint hogy az öregségi ágtól, amelynek megszüntetését követelik, kölcsön vesz bizonyos összeget, — amely az év végére körülbelül el fogja érni a nyolcmilliót — hogy a betegségi ágnál mutatkozó deficitet fedezze. Egészen más a helyzet az öregségi biztosítási ágnál. Az öregségi biztosítási ágnál ugyanis csak az a járulék számít a munkás javára, amelyet a munkaadó tényleg befizetett, tehát az intézetet nemcsak olyan károsodás éri, hogy a járulékot esetleg nem fizeti be a munkaadó, hanem a járulék ellenében a betegségi intézet tartozik azokat a szolgáltatmányokat adni, amelyeket a törvény előír, tehát ! orvost, gyógyszert, kórházat stb. Az öregségi j biztosításnál még egy plusz veszély van, mert I ott megtörténhetik az, hogy a járulék be nem ] fizetése következtében a biztosításra kötelezett | munkás öregségi járandósága csorbul azáltal, j hogy a járulékot nem fizették be. Ha ezt az összeget a munkaadó egyedül fizetné, akkor talán még volna bizonyos alapja, hogy ilyen élesen fordulnak szembe ezzel a kérdéssel. De annak a járuléknak a felét a munkás béréből, a munkás keresetéből levonják. Ha a munkaadó azt mondja, hogy nem tud fizetni, erről lehet vitatkozni, de hogy azt a járulékot, amelyet a munkás béréből minden szombaton levon, miért nem fizeti be, errenézve már igazán fel lehetne tenni a kérdést, hogy mi jogon tartja azt vissza? Hozzám nagyon sokan fordulnak olyanok, — abban a hiszemben, mintha nekem volna valamely intézkedési jogom — akik nem tudnak járulékot fizetni. Legutóbb is^ igen szívreható levélben hozzámfordult egy cég s azt írja, hogy miután letiltották a követelését, kénytelen lesz a munkásokat elbocsátani, ha nem szabadítjuk fel valamelyik állami üzemnél lévő követelését. Megnéztem, hogy mi a helyzet ebben az esetben? Ennek a cégnek — amely körülbelül 16—18 munkást foglalkoztat — 1930-ban már 10.000 pengő tartozása volt. Hogy ez a tartozás hogyan szaporodhatott fel ennyire, erre nézve méltóztassék figyelembe venni, hogy nála havonta körülbelül 400 pengőt tesz ki a járulékelőírás, tehát szabályszerűen 400 pengőt kellene havonta fizetnie. 1930-ban már 10.000 pengő hátraléka volt; ez a hátralék 1931-ben felszaporodott 14,700 pengőre. Erre 1931-ben, az egész év folyamán, egyetlen egy fillér járulékot sem fizetett, sem azt, amit neki kellett volna fizetnie,