Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-115

Az országgyűlés képviselőházának 1 tervezete szerint, hogy részben kárpótolják azokat a tanítókat, akik eddig- a létminimumnál is sokkal kevesebbet kaptak, s ezt azoknak kárára és bőrére akarják eszközölni, akik mint állami tanítók a felekezetiekhez képest eddig jobb javadalmazásban részesültek; tehát az irigységnek üszkét és kártékony konkolymagvát akarják széthinteni a tanítóság soraiban, a helyett, hogy egyetemlegesen, egyformán segítenék őket. A sérelem, amelyet a református tanítói kar felhozott, (Pintér László: Roszszul tudod, Béla!) — dehogy tudom rosszul — vonatkozik... (Zaj. — Pintér László: Nem a kormány javaslata volt az a szerencsétlen idea. Ez a tényállás!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Kun Béla: ... nemcsak a református, de a katholikus tanítói karra is. (Pintér László: Az információ tévedésen alapul!) Nem tévedés. (Pintér László: De tévedés!) Elnök: Kérem Pintér László képviselő urat, ne tessék zavarni a szónokot! Kun Béla: Jártam a Dunántúlon és beszéltem szegény katholikus tanítókkal az alsólendvai választókerületben, akik még most sem kapták meg sem a katholikus egyháztól, sem az államtól a kellő fizetésüket. (Pintér László: Nem erről van szó!) Tessék ezt tisztázni gróf Zichy Jánossal, a keresztény gazdasági párt vezérével. (Pintér László közbeszól. — Zaj.) Elnök: En kénytelen vagyok Pintér László képviselő urat a jobboldalon figyelmeztetni, hogy nem arról van szó, amit a képviselő úr óhajt, hanem amire én Kun Béla képviselő úrnak, aki napirend előtt szólal fel, az engedélyt megadtam. Ne méltóztassék közbeszólni. Kun Béla: En szívesen vitázom Pintér László képviselőtársammal,... Elnök: Ezt a házszabályok tiltják! Kun Béla: ... aki a kormány iránti nagy, odaadó szerelmében elfelejti azt, hogy hány száz és ezer katholikus plébánostársa van ebben az országban, (Pintér László: Másról beszél a képviselő úr!) aki tiltakozik az ellen, hogy a katholikus tanítók fizetés nélkül vannak s hogy hónapokon keresztül nem kapták meg sem az egyháztól, sem az államtól azt, ami nekik jogos járandóságuk. (Pintér László: Ezt elmondták már többször, és én is ismételten szóvátettein.) Elnök: Csendet kérek, Pintér képviselő úr! Kun Béla képviselő úr nem beszél másról; ő ebben a tárgyban kért tőlem felszólalásra engedélyt. Hogy igaza van-e vagy nincs, ez egészen más kérdés. (Derültség. — Pintér László: Ezt mi állapítjuk meg!) Kun Béla: Kérdezem már most Pintér László képviselőtársamat, aki — úgy látom — ebben a tekintetben a kormány politikájának a tanítósággal szemben is nyilvánulólag egyik exponense, igaz-e az, (Pintér László: Ugyanazt kértük!) hogy úgy a református, mint a katholikus tanítókat mellőzik az államiakkal szemben a betegsegélyezésnél, a korpótléknál és a menetdíjkedvezménynél? Igaz-e az, hogy egyik nagy vívmányként tüntették fel, hogy a búza átértékelési egységárát 21 pengőben állapították meg, ami voltaképpen — amint erre előbb hivatkoztam — nem vívmány volt, hanem a régi rossz helyzetnek, amikor 27 pengőben értékelték a búzát, csak némileg való javítása, cle^ a tanítóság további nyomorúságban, sínylődésben maradt? Igaz-e ez! (Pintér László: Nem erről vitatkozunk! Illojális Karafiáthtal szemben állítani a kérdést! ö rendezni akarja! Ez az igazság!) '. ülése 1932 július 5-én, kedden. 423 Elnök: A képviselő úrnak egyáltalában nincs joga vitatkozni. (Derültség.) Méltóztassék csendben maradni. Kun Béla: A közoktatásügyi minisztériumban eszközölt számítások szerint Magyarországon 11.270 államilag segélyezett tanítói állás van; a községiek s a katholikus és református tanítók mind ebben vannak. Az ezen állásokat betöltő nem állami tanítóknak több mint a fele családos ember, akiknek helyi javadalmazása összesen 3 millió pengőre értékelt naturáliákból és 4,570.000 pengő készpénzből áll, de ezen, együttvéve 7,570.000 pengőt kitevő értékből alig kaptak meg az elmúlt évben 3'5 millió pengőt. Ez így van, ez hivatalos statisztikai adat. Hát mégis a kormányrendszer felelős mindezért, amely rendszernek olyan ékesen szóló pártfogója éppen Pintér László képviselőtársam. (Derültség a baloldalon.) Ezzel szemben egy egyházi nagyméltóság és szociális kérdéstől áthatott férfiú, Horváth Győző kalocsai nagyprépost egy kibontakozási tervezetet terjesztett a kormány elé, amelyet — mint méltóztatnak tudni — nem fogadtak el, hanem azzal szemben a közoktatásügyi minisztériumnak egy másik kidolgozott tervezete került előzetes megvitatás elé és alá, úgy a református, mint a katholikus egyházi hatóságoknál. (Pintér László: Ez a tévedés a képviselő •irnal!) Eredményt azonban a mai napig nem láttunk,' mert ez mind csak papíron, csak tervezetben van, de az élet nyomorúsága, amely a tanítói kar tagjait sújtja, megvan és naprólnapra mind nagyobb és nagyobb lesz. Nemcsak tanítói ügy tehát az, amiről beszélek. Ez már általános iskolai ügy és — iskolai ügy lévén — nemzeti ügy is. Ha 1930/31ben 500.000 pengő volt felvéve a népiskolák továbbfejlesztésére, és 1931/32-ben ez az összeg 450.000 pengőre kisebbíttetett, most pedig csak 50.000 pengő van felvéve a megnyirbált költségvetésbe a népiskolák továbbfejlesztésére, kérem és követelem: legalább a meglévő iskolákat tartsák és tartassák kellő színvonalon a t. kultuszminiszter úrék. Ha nincs fedezet máshonnan, — mert mindenki ki van merülve, több adót fizetni nem tud — akkor a gyáripar és a devizabeszolgáltatás alól metesített vállalatok még mindig tudnak fizetni. Nyúljon hozzájuk a kormány, áldozzanak ők is a nemzet érdekében bizonyos iskolai pótadó révén és bevezetésével, és necsak zsebüket tömjék tovább, mint ahogyan eddig cselekedték. Erre vonatkozólag ékes verssorokban fogok bizonyságot adni a t. Ház színe előtt, amelyeket nem más, mint maga Karafiáth Jenő t. kultuszminiszter úr írt és jelentetett meg egyik budapesti lapban 1932. május 19-én. (Felkiáltások: Halljuk a verset!) A vers a t. kultuszminiszter 'úr tollából és szíve lelkületéből fakadólag nem más, mint a magyar népiskolák apoteózisa, hivatásunknak nagy elismerése a nemzet közvéleménye előtt. (Felkiáltások: Halljuk a verset! — Propper Sándor: Halljuk a fűzfasípot! — Peyer Károly: Melyik miniszter írtai A^ mai?) Karafiáth Jenő! (Peyer Károly: Költő és magasugró! — Elnök csenget.) Méltóztassanak meghallgatni, azt mondja a t. kultuszminiszter úr ékes verssorokban (Felkiáltások balfelöl: Hol van Jánoasy Gábori — Olvassa): «De a ragyogó, bűbájos tavaszra, Ha észrevétlen, halkan tovaszáll, Nyomában ébred perzselőn a nyár. A vágy lelkünket bárhogy is marasztja, Az irigy ősz már elkobozza álmunk