Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.
Ülésnapok - 1931-114
Az országgyűlés képviselőházának 11Ugyár exisztencia, elhunyt egy kispolgár, aki a magyar társadalom védőgátjában a cölöp volt. A nélkül, hogy az állam és a Tásadalombiztosító egy vasat is kapott volna a költségekre, elárverezik az emberek holmiját és potom pénzen veszik meg a szegény emberek vagyonát. Elpusztulnak az exisztenciák és senkinek senumi haszna ebből nincs. Nem méltóztatnak ezt tudni? Ha pedig méltóztatnak tudni, miért nem cselekesznek valamit? Nem lehetséges ez ma, amikor itt állunk és valamennyien tudjuk, — mert aki ezt nem akarja tudni az öní magát és az államot akarja becsapni, tehát a pénzügyminiszter úr is tudja — hogy a kereskedőnek és az iparosnak ma nincs olyan forgalma, mint aminő két-három évvel ezelőtt volt ; Két-három évvel ezelőtt kivetették az adóátalányokat a kereskedőkre és az iparosokra és azóta azt generálisan felemelték 50%-kai, tehát a két és 'három év előtti forgalimiadóátalányoknak másfélszeresét kell annak az embernek megfizetni, amikor a forgalma a negyede sincs a két év előttinek. Nem nnéltóztatnak-e tudni, hogy milyen kínnal szedik össze és vonják el a szájuktól a falatot az emberek és mégsincs senkinek semmi haszna ebből, mert olyan irtózatos kegyetlenséggel működik Magyarországon az adóprés és olyan rettenetes kegyetlenséggel működnek azok az emberek, akik az Oti.-követelések behajtásáért serkentési jutalmat kapnak. Tehát jutalommal serkentik őket arra, hogy a pénzt akármilyen eszközzel hajtsák be, mert hogyha attól a nincstelen kisiparostól vagy kiskereskedőtől sikerül behajtani azt az összeget, akkor a nyomorúságból százalékot kap az, akinek sikerül behajtani azt az összeget. (Mojzes János: Nagy erkölcstelenség!) Egyre figyelmeztetem a Képviselőházat. Ide járunk állandóan hosszú esztendők óta, és könyörgünk azért, hogy ezt az iparos- és kereskedőréteget, amely csak egy szörnyű bűnt követett el, hogy akkor, amikor Magyarországon több iparos és kereskedő van együttvéve, mint amennyi szervezett munkás, állandóan hagyta magát becsapatni, félrevezetni és állandóan megengedte azt, hogy különféle ígérgetésekkel, rendszerint a vezetőnek szóló ígérgetésekkel levegyék a lábáról és várja a maga jobb sorsát. Ma ez a kisiparos- és kiskereskedőtársadalom öntudatára ébredt. Ez a kisiparos- és kiskereskedőtársadalom megmutatta azt, ami példátlanul állott nemcsak Magyarország történetében, de példátlanul állott egész Európa történetében is, hogy meg tudta csinálni az első magyar polgári munkabeszüntetést Budapest környékén lévő néhány városban és faluban. Az iparos- és kereskedőtársadaloim tegnap a Képviselőház összeülésének utolsó napja előtt és a moratóriumrendelet kibocsátása előtti napon odaállt Budapest népe és az ország kormánya elé és. felemelte még utoljára két kezét a kormányzat felé, -hogy ne feledkezzetek meg róluk és ne hozzatok olyan rendeletet, amelyekkel minket még jobban beletaszíttok a nyomorúságba. En legelsősorban is a Képviselőház figyelmét és itt jelen nem lévő, 'hallgató minisztereink figyelmét arra akarom felhívni, hogy lehet, hogy hallgatni arany, de azért ezek a miniszter urak a Nemzeti Bank részére az aranyrezervát nem fogják hallgatásukkal megszerezni és nem lehet egy országban szabadjára engedni a dolgokat úgy, hogy itt jajgassanak a társadalomnak különféle rétegei, itt beszéljenek a Képviselőülése 19B2 július 1-én, pénteken, 417 házban, amíg jólesik, őket a jajgatás nem érdekli, őket a beszédek nem érdeklik, a hatalom a kezünkben van és nem csinálunk semmit, — ez a kormány egész politikája — mert ha nem csinálunk semmit, akkor abból nem lehet semmi baj. (Gáspárdy Elemér: Tessék megmondani, hogy mit csináljunk!) T. képviselőtársaim! Megmondom, hogy «mit lehet csinálni. Legelsősorban a kisiparosokat és a kiskereskedőket gyilkoló adóvégrehajtásokat fel kell függeszteni. (Gáspárdy Elemér: Helyes. Aláírom!) Lehetetlen, hogy ezek az emberek fizessék folytonosan ezeket a szörnyű kamatokat. Itt az a szituáció, hogy hiába fizeti ki egy iparos az évi adóját, vagy hiába fizeti ki a Társadalombiztosítót teljes összegében, mindig ott van neki vagy az elmúlt évről a tartozása, vagy az elmúlt évről a kamat. Hiába csinál tehát akármit, nem bírja magát kitisztázni. Igenis, a legelső t. barátom és t. képviselőtársam, meg kell állapítani azt, hogy aki a folyó évi adóját, a Társadalombiztosítót kifizeti, az a multbani tartozását 60 hónapon keresztül egyenlő részletekben fizetheti. Abban az esetben, ha ezt meg méltóztatnak adni az embereknek, visszaadják legalább a munkakedvet, visszaadják azt a gondolatot, hogy talán itt meg lehet élni. (Gáspárdy Elemér: De keresetet, forgalmat honnan ad a képviselő úr? — Farkas István: Nem bírják fizetni, hiába erőszakolják! Ne vigyék tehát el a holmijukat!) T. képviselőtársam, azt méltóztatott mondani, hogy nincs kereset. Azt méltóztatott mondani, hogy a folyó adót sem tudják befizetni és mégis a múlt esztendei és az öt év előtti adókat 12%-os kamatokkal és kamatoskamatokkal követelik tőlük. Jöjjön ki a képviselő úr, az Istenért, egyszer a Gyáli-útra, méltóztassék kimenni oda, megnézni, hogyan árverezik el a Gyáli-úton szegény, nyomorult emberek utolsó szekrényét, hogyan árverezik el potom krajcárokért azt a portékát, amelyet bevisznek^ a kisiparostól és a kiskereskedőtől. (Andakázi-Kasnya Béla: A kisiparos magyar állami adót fizet és nem vaduzit, mint a nagyipar!) A kisiparosságnak és a kiskereskedelemnek az a kérelme, hogy ezek a szörnyű végrehajtások, ezek a szörnyű árverések, ezek a transzferálások szűnjenek meg, mert az idegeit ölik meg az embereknek, mert a szomszédokhoz mennek utolsó krajcárt kérni, amikor a mérleget el akarják vinni, a szomszédokhoz mennek az utolsó krajcárért térdelni, amikor az ágyat el akarják vinni és t. képviselőtársaim, soha sem hittem, hogy igaz lenne ima az, amit gyermekkoromban olvastam a török defterdárok korszakáról, azt hittem, hogy a török korszakból való túlzás az, hogy a párnákat és a derékaljakat vitték cl és meg kell állapítanom, hogy ma igenis, párnákat és derékaljakat transzferálnak a községházára, párnákat és derékaljakat transzferálnak ezektől a nyomorult emberektől, &i a Gváli-útra. Egyszer küldenék el a pénzügyminiszter urat, egyszer küldenénk el a kereskedelmügyi miniszter urat egy ilyen kocsi után, amely elindul reggel, rendőrökkel és rakodómunkásokkal azért, hogy az adót és a társadalombiztosítási járulékokat készpénzben beszedjék^ csak egyszer, úgy, mint a háborúban mondták, 'hogy «csak egy éjszakára küldjétek ki őket.» _ En is azt mondom, hogy ezeket az urakat, akik a (burokból, az íróasztalok mellől ölnek meg emberi sorsokat és akik íróasztal mellől kegyetlenkednek Magyarország adófizetőivel...
