Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-112

Az országgyűlés képviselőházának 112. ülése 1932 június 28-án, kedden. 351 reskedők sorsát — meg is fog tenni érdekükben mindent a világon, amit egy kereskedelmi miniszter megtehet. De amikor az iparosok megkérdezték, hogy mit tehet Magyarországon egy kereskedelmi miniszter az iparosok és kereskedők érdekében, a miniszter úr azt mondotta, hogy majd szólok néhány jó szót a pénzügyminiszter úrnak. (Kabók Lajos: Jó vicc!) T. Képviselőház! Méltóztassék megbocsátani, de ez igazán karikirozása ennek a társadalmi osztálynak. En sohasem voltam valami nagy barátja a küldöttségjárásnak, különösen akkor nem, ha valakinek valami nagy baja van és azután kijelentik, hogy menjen küldöttségbe a miniszter úrhoz és majd a miniszter úr el fogja mondani neki, hogy mit csináljon. Tudom nagyon jól, hogy ezek a küldöttségjárások mit jelentenek; azok egyszerűen hazaküldések. Az egyszeri anekdota azt mondja, hogy amikor a koldus megjelent valakinél, Kotschildhoz küldték. El is ment oda, végül is kirúgták és amikor lent várakozó másik cimborája megkérdezte, mi történt, azt felelte, hogy nem adtak egy vasat sem, de rend, az van abban a házban. Itt is igazán rend van abban a házban, mert amint mondani szokták, magyaros vendégszeretettel fogadta a kereskedelemügyi miniszter úr a transzferált kereskedők és iparosok küldöttségét. Ign nehéz az embernek visszatartani a nevetését, (hogy Magyarország kereskedelmi minisztere a végromlás szélén álló, transzferált és árverezett iparosoknak azt mondja, hogy majd fogok a pénzügyminiszter úrnak néhány jó szót szólni az érdeketekben. (Szilágyi Lajos: Nem szó szerint kell venni az ilyet!) Nem is így mondotta, azt mondotta, hogy majd szól a pénzügyminiszter úrnak, de az teljesen mindegy. (Kelemen Kornél: A pénzügy miniszter helyett fogadta őket!) T. képviselőtársam, méltóztassék megbocsátani, ezek az idők már lejártak, a mézesmadzagok korszaka teljes mértékben lejárt és tiszta lehetetlenség, hogy amikor olyan 'katasztrófában van az iparos- és kereskedőtársadalom, amelyről mindenegyes gyűlés alkalmával azt szokták mondani, hogy ő a magyar nemzet gerince, hogy ott teljesíti a határőrvidéki szolgálatot a magyar nemzeti védelem legfontosabb n-ontján, — és tessék tudomásul venni, hogy a legnagyobb katasztrófában van és igazán el lehet mondani róluk, hogy ezeket a szegény kereskedőket és iparosokat még az ág is húzza — akkor nem lehet ilyen válasszal elbocsátani őket. Kénytelen vagyok itt az ügy sürgősségére való tekintettel még megemlíteni egy külön kérdést. Meg kell említenem a vendéglősök, kocsmárosok és azonkívül a korlátolt italméréssel foglalkozó fűszeresek ügyét, akik ma adóhátralékban vannak, s akiktől úgy próbálják behajtani az adót, hogy a t. pénzügyigazgatóságtól kapnak értesítést, amelynél fogva, hogyha nem fizetik be haladéktalanul a hátralékos adót. elveszik tőlük az ital mérési engedélyt. (Felkiáltások a középen: Ebben igaza van!) Micsoda embertelen kegyetlenséget követnek el egy olyan emberrel szemben, akinek lefoglalták már a bútorait s a lakásából eltranszferáltak és^ mégsem tudott adót fizetni, elviszik a párnáját — amint a hozzám érkező jelentésekből látom — s most még arra az irtózatos kegyetlenségre kerül a sor, hogy megszüntetik a folgalkozását. (Farkas István: Proletarizálnak. Kormányzati ténykedés.) A pénzügyminisztérium és a pénzügyigasgatóság ezekre azt a választadja, hogy azért KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ X veszik el az italmérési jogot, mert az italmérési jog állami kedvezmény, az pedig, aki nem fizeti pontosan adóját, ennél fogva nem érdemli meg a trafik jogban és az italmérési jogban rejlő kedvezményt. De hogyan fizesse az a szerencsétlen ember pontosan az adóját, mikor a forgalmi adóátalányt még az évekkel ezelőtt megállapított rendszer alapján kell fizetnie és amikor — higyjék el — vannak ma trafikok, kocsmák és különösen italmérések Magyarországon, amelyek tulajdonosai — éppen azért, mert mindenki, boldog-boldogtalan árusít bort, mert minden házban van vagy egy pince, vagy egy másik helyiség, ahol bort mérnek — még ezt sem tudják megkeresni, ami adóra szükséges, nemhogy betevő falatra jutna nekik. Móron éppen most csukott be és visszaadta italmérési f engedélyét egy kocsmáros, akinek elvitték bútorait, akinek 500 pengő évi adót kellett volna fizetnie, holott kimutatta, hogy egész évben nem keresett 500 pengőt. Ebben az országban mégsem lehet cél, hogy állami erőszakkal exisztenciákat öljünk meg, hogy itt az áUam kényszeritsen embereket arra, hogy polgári exisztenciájukat szüntessék meg. Méltóztassék megbocsátani, mégis lehetetlenség, hogy megvonják emberektől az iparigazolványokat, az italmérési engedélyeket és a trafik jogot azért, mert hátralékban vannak az adóval, közben pedig boldog-boldogtalannak, > akinek protekciója van, adják ebben az országban az 'italmérési engedélyekét, úgy hogy némelyik házban már egymás mellett vannak az italmérések. A főiváros környékén, a vidéken ez általános eset. Mi ennek a következménye? Hogyan fizesse meg az a vendéglős vagy kocsmáros 2 vagy 4 esztendővel ezelőtt megállapított forgalmiadóátalányát, ha tőle jobbra és balra hátulról meg elölről nyakára adtak egy-egy szomszédot kocs* mai engedéllyel? Ezekkel ne méltóztassék könnyen játszani. (Vary Albert: Nem. Íjátszunk!) Tu képviselőtársam nem játszik, de azok, akik ezeket az engedélyeket bevonják, akik ebben az országban transzferálják az iparosok holmiját, akik ezekkel a kereskedőkkel szemben dírákói, sőt defterdári rendszabályokat alkalmaznak, ahelyett, hogy- hozzájárulnának ahhoz, hogy kispolgári exisztenciák megalapozhatók legyenek, kisnolerári exisztenciákat tesznek tönkre és szüntetnek meg. Méltóztassék elhinni, veszedelmes játék a tűzzel ebben az országban, ahol amúgy is nagyon kevés a határőrvidéken élő kispolgári exisztencia^ így mesterséges módón, álla mi aoparátus erejével fojtani meg ezeket az embereket, akik ettől az országtól jobb elbánást érdemelnek. Nem fogadom el az elnök úr napirendi indítványát és kérem az én napirendi indítványom elfogadását. Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Váry Albert! Váry Albert: T. Képviselőház! Az elnöki nanirendi^ indítványt fogadom el. Mindaz, amit Fábián képviselőtársam elmondott, bennünket éppen olyan szomorúsággal és egvüttérzéssel tölt el, mint őt. (Zaj és felkiáltások a szélsöbaloldalon: De csinálaák!) Nekünk is fái látni, mint mennek tönkre a kisipari és kikereskedői exisztenciák és azt sem szívesen teszi az a kereskedelemügyi miniszter, hogy nem tehet olvan konkrétabb ígéretet, amely valóban alkalmas volna arra, hogy segítsen rajtuk. A mai nehéz viszonyok között a kormány embereinek és magának az illető miniszternek is végtelenül 48