Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-112

Az országgyűlés képviselőházának 112. ülése 1932 június 28-án, kedden. 351 reskedők sorsát — meg is fog tenni érdekükben mindent a világon, amit egy kereskedelmi mi­niszter megtehet. De amikor az iparosok meg­kérdezték, hogy mit tehet Magyarországon egy kereskedelmi miniszter az iparosok és keres­kedők érdekében, a miniszter úr azt mondotta, hogy majd szólok néhány jó szót a pénzügy­miniszter úrnak. (Kabók Lajos: Jó vicc!) T. Képviselőház! Méltóztassék megbocsá­tani, de ez igazán karikirozása ennek a társa­dalmi osztálynak. En sohasem voltam valami nagy barátja a küldöttségjárásnak, különösen akkor nem, ha valakinek valami nagy baja van és azután kijelentik, hogy menjen küldöttségbe a miniszter úrhoz és majd a miniszter úr el fogja mondani neki, hogy mit csináljon. Tu­dom nagyon jól, hogy ezek a küldöttségjárások mit jelentenek; azok egyszerűen hazaküldések. Az egyszeri anekdota azt mondja, hogy ami­kor a koldus megjelent valakinél, Kotschildhoz küldték. El is ment oda, végül is kirúgták és amikor lent várakozó másik cimborája meg­kérdezte, mi történt, azt felelte, hogy nem ad­tak egy vasat sem, de rend, az van abban a házban. Itt is igazán rend van abban a házban, mert amint mondani szokták, magyaros ven­dégszeretettel fogadta a kereskedelemügyi mi­niszter úr a transzferált kereskedők és iparo­sok küldöttségét. Ign nehéz az embernek vissza­tartani a nevetését, (hogy Magyarország keres­kedelmi minisztere a végromlás szélén álló, transzferált és árverezett iparosoknak azt mondja, hogy majd fogok a pénzügyminiszter úrnak néhány jó szót szólni az érdeketekben. (Szilágyi Lajos: Nem szó szerint kell venni az ilyet!) Nem is így mondotta, azt mondotta, hogy majd szól a pénzügyminiszter úrnak, de az teljesen mindegy. (Kelemen Kornél: A pénz­ügy miniszter helyett fogadta őket!) T. képvi­selőtársam, méltóztassék megbocsátani, ezek az idők már lejártak, a mézesmadzagok korszaka teljes mértékben lejárt és tiszta lehetetlenség, hogy amikor olyan 'katasztrófában van az iparos- és kereskedőtársadalom, amelyről min­denegyes gyűlés alkalmával azt szokták mon­dani, hogy ő a magyar nemzet gerince, hogy ott teljesíti a határőrvidéki szolgálatot a ma­gyar nemzeti védelem legfontosabb n-ontján, — és tessék tudomásul venni, hogy a legnagyobb katasztrófában van és igazán el lehet mondani róluk, hogy ezeket a szegény kereskedőket és iparosokat még az ág is húzza — akkor nem lehet ilyen válasszal elbocsátani őket. Kénytelen vagyok itt az ügy sürgősségére való tekintettel még megemlíteni egy külön kérdést. Meg kell említenem a vendéglősök, kocsmárosok és azonkívül a korlátolt italmé­réssel foglalkozó fűszeresek ügyét, akik ma adóhátralékban vannak, s akiktől úgy próbál­ják behajtani az adót, hogy a t. pénzügyigaz­gatóságtól kapnak értesítést, amelynél fogva, hogyha nem fizetik be haladéktalanul a hátra­lékos adót. elveszik tőlük az ital mérési enge­délyt. (Felkiáltások a középen: Ebben igaza van!) Micsoda embertelen kegyetlenséget kö­vetnek el egy olyan emberrel szemben, akinek lefoglalták már a bútorait s a lakásából el­transzferáltak és^ mégsem tudott adót fizetni, elviszik a párnáját — amint a hozzám érkező jelentésekből látom — s most még arra az irtó­zatos kegyetlenségre kerül a sor, hogy meg­szüntetik a folgalkozását. (Farkas István: Pro­letarizálnak. Kormányzati ténykedés.) A pénzügyminisztérium és a pénzügyigas­gatóság ezekre azt a választadja, hogy azért KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ X veszik el az italmérési jogot, mert az italmé­rési jog állami kedvezmény, az pedig, aki nem fizeti pontosan adóját, ennél fogva nem ér­demli meg a trafik jogban és az italmérési jog­ban rejlő kedvezményt. De hogyan fizesse az a szerencsétlen ember pontosan az adóját, mi­kor a forgalmi adóátalányt még az évekkel ezelőtt megállapított rendszer alapján kell fizetnie és amikor — higyjék el — vannak ma trafikok, kocsmák és különösen italméré­sek Magyarországon, amelyek tulajdonosai — éppen azért, mert mindenki, boldog-boldog­talan árusít bort, mert minden házban van vagy egy pince, vagy egy másik helyiség, ahol bort mérnek — még ezt sem tudják megke­resni, ami adóra szükséges, nemhogy betevő falatra jutna nekik. Móron éppen most csu­kott be és visszaadta italmérési f engedélyét egy kocsmáros, akinek elvitték bútorait, aki­nek 500 pengő évi adót kellett volna fizetnie, holott kimutatta, hogy egész évben nem kere­sett 500 pengőt. Ebben az országban mégsem lehet cél, hogy állami erőszakkal exisztenciá­kat öljünk meg, hogy itt az áUam kényszerit­sen embereket arra, hogy polgári exisztenciá­jukat szüntessék meg. Méltóztassék megbocsá­tani, mégis lehetetlenség, hogy megvonják emberektől az iparigazolványokat, az italmé­rési engedélyeket és a trafik jogot azért, mert hátralékban vannak az adóval, közben pedig boldog-boldogtalannak, > akinek protekciója van, adják ebben az országban az 'italmérési engedélyekét, úgy hogy némelyik házban már egymás mellett vannak az italmérések. A fői­város környékén, a vidéken ez általános eset. Mi ennek a következménye? Hogyan fizesse meg az a vendéglős vagy kocsmáros 2 vagy 4 esztendővel ezelőtt megállapított forgalmiadó­átalányát, ha tőle jobbra és balra hátulról meg elölről nyakára adtak egy-egy szomszédot kocs* mai engedéllyel? Ezekkel ne méltóztassék könnyen játszani. (Vary Albert: Nem. Íjátszunk!) Tu képviselő­társam nem játszik, de azok, akik ezeket az engedélyeket bevonják, akik ebben az ország­ban transzferálják az iparosok holmiját, akik ezekkel a kereskedőkkel szemben dírákói, sőt defterdári rendszabályokat alkalmaznak, ahe­lyett, hogy- hozzájárulnának ahhoz, hogy kis­polgári exisztenciák megalapozhatók legyenek, kisnolerári exisztenciákat tesznek tönkre és szüntetnek meg. Méltóztassék elhinni, vesze­delmes játék a tűzzel ebben az országban, ahol amúgy is nagyon kevés a határőrvidéken élő kispolgári exisztencia^ így mesterséges módón, álla mi aoparátus erejével fojtani meg ezeket az embereket, akik ettől az országtól jobb elbá­nást érdemelnek. Nem fogadom el az elnök úr napirendi indítványát és kérem az én napirendi indít­ványom elfogadását. Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Váry Albert! Váry Albert: T. Képviselőház! Az elnöki nanirendi^ indítványt fogadom el. Mindaz, amit Fábián képviselőtársam elmondott, bennünket éppen olyan szomorúsággal és egvüttérzéssel tölt el, mint őt. (Zaj és felkiáltások a szélsö­baloldalon: De csinálaák!) Nekünk is fái látni, mint mennek tönkre a kisipari és kikereskedői exisztenciák és azt sem szívesen teszi az a ke­reskedelemügyi miniszter, hogy nem tehet olvan konkrétabb ígéretet, amely valóban al­kalmas volna arra, hogy segítsen rajtuk. A mai nehéz viszonyok között a kormány embereinek és magának az illető miniszternek is végtelenül 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom