Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-104

Az országgyűlés képviselőházának 104. ülése 1932 június 14-én, kedden. 25 amit én ebben a kérdésben a Képviselőház előtt több alkalommal elmondottam, sajnos, nemcsak hogy igaz, hanem túlságosan kevés is. (Pakots József: Tízezerszámra vannak ott magyar hadifoglyok-) Ma egy német könyvben, amely egy Szibériát végigjárt német tudósnak élményeit foglalja magában, olvasom, hogy Szibériának eddigi 39 nemzetisége mellé a világháború folytán egy új nemzetiség járult és ez a magyar. Méltóztassanak tudomásul venni, hogy Szibériában vannak egész falvak, amelyekben csupán volt magyar hadifoglyok laknak és méltóztassanak tudomásul venni, hogy a vladivosztoki halászati szövetkezet vezetőségében többségben vannak a magyarok. Méltóztassék tudomásul venni, hogy amikor azt méltóztatik olvasni, hogy a mandzsúriai határon a vörös határőrök és a Mandzsúriában lévő fehér-orosz határőrök között verekedések vannak,mindenütt magyar zsoldosok vére hullik. Én ezeket a dolgokat már egyszer nemcsak mint hadifogoly csináltam végig, de Oroszországban az akkori cári orosz hadsereg vezérei között ott találtam egy Erdélyi nevű tábornokot, ott találtam egy Jávor nevezetű vezérkari tisztet, ott találtam az akkori mandzsúriai határvédő csapatok vezetőjét, Horváth tábornokot és ott találtam a magunk közvetlen közelében egy Radvány nevezetű kozáktisztet. Természetesen egyikük sem tudott egyetlen szót sem magyarul. Amikor aziránt érdeklődtünk, hogyan kerültek ide az orosz hadseregbe és általában Oroszországba ezek a magyarok, akkor kiderült, hogy ezek az 1848—49-iki szabadságharc Oroszországba hurcolt hadifoglyok ivadékai. Akkor Oroszországban, mint hadifoglyok, azl; mondottuk, hogy ez lehetséges volt, hiszen ha valakit egyszer elhurcoltak Szibériába, többé Magyarországba vissza nem kerülhetett, mert esztendőkig tartott az út, amíg Szibériába kerültek a magyarok. De amikor nem esztendőkig tart az út, amikor van vasút és repülőgép, hogyan egyeztethető össze a nemzeti lelkiismerettel, hogy magyarok, akiket elküldöttek 1914-ben a magyar határokra azért, hogy megvédjék ezt a hazát és megvédjék a magyar aratást, továbbra is odakint Oroszországban legyenek? Nem igaz, hogy azért, mert nem akarnak visszajönni, hanem azért, mert egyik részük nem kap Magyarországba útlevelet, a másik részük pedig, amely útlevelet kapott Magyarországtól, éppen azért, mert kiváló munkások és kiváló specialisták — ahogyan Oroszországban hívják őket — és Oroszország nem engedi ezeket haza Magyarországra azon a címen, hogy ők a huzamos ottlét által magyar állampolgárságukat állítólag elvesztették és szovjet állampolgárokká váltak. Tudom, hogy Szovjet-Oroszország sok esetben túlteszi magát még az európai megállapodásokon is, és jól tudom, hogy ez a kis ország, ez a 8 milliós Magyarország hatalmi szóval a maga ügyeit nem intézheti el. De a hatalmi szó mellett van még más szó is, amely kell, hogy az egész világ lelkiismeretére apelláljon és figyelmeztesse a világ népeit arra, hogyan egyeztethetik össze a 14 esztendőivel ezelőtt megkötött béke gondolatával, hogyan egyeztethetik össze a háború megszűntének gondolatával azt, hogy ma, 18 f esztendővel a világháború megindulása után még mindig szivárognak haza Magyarországba emberek, akik eddig Oroszországból nem tudtak hazajönni és hogyan egyeztethetik össze az emberiesség gondolatával, hogy magyarokát, akik vissza akarnak jönni hazájukba, akik egy má KÉPVISELŐHÁZ* NAPLÓ X, sik ország foglyai, az az ország továbbra is a maga foglyaiként, rabszolgákként saját területén visszatartson. Tudom, hogy a világpolitikában, a külpolitikában az a helyzet, hogy a gyengébbnek nincs igaza, de ha a gyenge nem érzi a maga erejét, akkor az általános emberiesség gondolatával kell neki szövetségeseket és barátokat szereznie, akik

1 a világ népeinek nevében megkövetelik, hogy a rabul tartott magyarokat hazabocsássák. T. Képviselőház! Fáj az ember szíve, ha olvassa azokat a leveleket, amelyek Oroszországból érkeznek, azokat a leveleket, amelyek cenzúrán keresztül érkeznek haza és fáj az ember szíve, amikor olvassa azoknak az anyáknak

1 hozzá intézett leveleit, akik haza akarják kapni gyermekeiket, amikor olvassa azoknak a feleségeknek leveleit, akik haza akarják kapni férjüket. Micsoda érzéssel alszik ennek az országnak nemzeti közvéleménye, amikor 18 esztendővel a háború megindulása után nincs annyi ereje, hogy ezeket a magyarokat, akik a nemzeti gondolat jegyében mentek el a harctérre, az orosz rabságból vissza tudja hozni?Gimnazista koromban olvastam Jókainak egy regényét, amelyben az erdélyi tatár háborúkról van szó és arról, hogy Erdélyből ráb ságba hurcolták a magyar katonák jelentékeny részét, elhurcoltak püspököket és ezek krimi rabságban, krimi fogságban éltek. Amikor 10 esztendő után magyar utazók elmentek Krímbe, ott találták ezeket a fogoly magyarokat. Én ezt a fantázia legnagyobb szüleményé' nek tekintettem; sohasem hittem, hogy még a XVII. században is a béke megkötése után 10 esztendeig rabságban lehet hadifoglyokat tartani. Micsoda Jókai regényének

1 fantáziája ahhoz képest, hogy ma Oroszországban ott vannak , ezek az emberek?. Én nemcsak a magam nevében beszélek itt ma. Méltóztassék elképzelni, hogy Oroszországban 400.000 magyar hadifogly volt és csak véletlen szerencse, hogy mi, akik ma Magyarországon vagyunk, hazajutottunk. Velünk is megtörténhetett volna ugyanaz a szerencsétlenség, hogy Turkesztán steppéin maradtunk v

olna; velünk is megtörténhetett volna, hogy a szibériai tajgákban maradtunk' volna; mert hogy ki tudott hazajönni az alatt a három-négy esztendő alatt, amíg Magyarországra haza lehetett jönni, az csak a véletlenen múlt, véletlen szerencse volt Minden embernek — akár volt a fronton, akár nem — kell, hogy megdobogjon a szíve arra a gondolatra: hátha ő ment volna ki a harctérre, hátha ő került volna Szibériába vagy Turkesztánba, hátha őt várná haza hiába az anyja vagy a felesége! En nem tudom ezt a. kérdést a bürokrácia egyszerű megítélése alá bocsátani és kellett, hogy ma itt megragadjam az alkalmat arra, hogy térjem a Genfben időző magyar külügyminiszter úrtól, hogy abban az esetben, ha Szovjet-Oroszországgal nem találja meg a rendes nemzetközi tárgyalások útját, akkor kell, hogy legyenek a külpolitikának olyan alagút] ai

; amely alagutakon nemcsak gazdasági kérdésekben, hanem ilyen fontos nemzeti kérdésekben is meg lehet találni a módot arra, hogy nemzeti kötelességünket teljesítsük azokkal szemben, akik nem azzal a hittel mentek el a magyar harcterekre verekedni a magyar hazáért, hogy róluk magyar hazájuk 18 esztendő után is ilyen szörnyűségesen meg fog feledkezni. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Ezt akartam itt elmondani, t- Képviselő4