Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-112

322 Az országgyűlés képviselőházának dok, amiért a szakasz törlését kívánom, az, hogy igénytelen nézetem szerint éppen elég fegyelmezési fegyvere és eszköze van úgy a t. Háznak, mint a t. elnökségnek jelenleg is, nem is szólva ama parlamenti őrségről, amely ellen éveken át küzdöttünk, illetőleg küzdöttem a magam részéről, amely viszont Angliában a legjobb tudomásom szerint fenn nem áll, mindenesetre nem ebben a katonai szervezettségben. Ez a második szempont. De harmadszor, egyéni szempontból sem szavazhatom meg, — és ebben a tekintetben, azt hiszem, igazán nem dicsekvés miatt mondom, nem is mondhatom, nincs is dicsekvésre való ok — mert bizonyos fokig unikumnak tekintem magam a jelenlegi Házban. Abszolúte semmiféle dicsőség nincs foenne, de a békebeli parlamentben tényleg passzív tényezője voltam úgy a többségi, mint a kisebbségi fizikai brachiumnak. A Pavlik-féle esetnek a passzív tényezője, amikor egy fél délutánt ott töltöttem az egyik miniszteri asztalon egy-két képviselőtársam társaságában, körülvéve a rendőrkordontól, és viszont a Khuen-Héderváry-kormány bemutatkozásakor különböző ingótárgyak folytán az ülésnek, a tárgyalásra szánt időnek további szaka, rámnézve abban merült ki, hogy a fejemet borogatták. (Elénk derültség a Ház minden oldalán.) Ha visszagondolok azokra az abnormis időkre, és azt gondolom, hogy akkor a fizikai hrachium tetejébe velem szemben még az intellektuális vagy jogi braehiumot is gyakorolták volna, vagy nekem kellett volna gyakorolnom, ha visszagondolok azokra a nagyon sajnálatos incidensekre és időkre, ez egymagában véve rámnézve lehetetlenné teszi ennek a szakasznak elfogadását. Nagyon kérem az igen t. Házat, méltóztassék megszívlelni azt, amit a jelen kor legnagyobb magyar élő közjogászának fia olyan helyesen fejezett ki, amikor ezt a szakaszt alkotmányjogi vagy parlamentáris botbüntetésnek nevezte, amely botbüntetés mint jól méltóztatik tudni nincs valami különös díszére kódexünknek. Emlékszem azokra az időkre, — nem tudom, hogy melyik képviselő volt — de emlékszem azokra az időkre, hasonló esetekből kifolyólag, amikor azt hiszem, az akkori többségi párt egyik igen t. képviselője ebben a Házban azt mondotta: vigyázzunk, képviselőtársaim, mert ha derest ácsolunk, soha sem tudjuk, hogy azután végeredményben kit fektetnek rá. (Helyeslés a baloldalon.) Nem tudom, hogy erre a deresre kit lehet, mikor és hogyan lehet ráfektetni, sőt azt sem tudom, hogy az igen t. Ház elfogadja-e ezt a szakaszt, vagy osztozva az én nézetemben, törli. Arra a nem várt esetre, ha ebben a kérdésben a kisebbséggel kellene szavaznom, ha ez derülne ki, bátor vagyok itt megint visszatérni egy pillanatra Angliára, bátor vagyok a barokk-korból egy angol konyhai latinsággal fogalmazott mondást idézni, amelyet az angol közjognak vagy parlamentarizmusnak nagynevű tanára, Dicey idézett nekünk fiatal Jogászoknak: Lex et consuetudo parlamenti ab omnibus ferenda, a multis ignorata, a paucis eognita es arra az esetre, ha esetleg ebben a kérdésben a kisebbséggel szavaznék, szolgáljon némi vigasztalásul, mentségemül s talán elégtételül ennek a latin mondásnak három utolsó szava. (Éljenzés és tavs a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Apponyi György gróf! Gr. Ápponyi György: T. Képviselőház! Ehhez a szakaszhoz, amelyre az általános vita 1.12. ülése 19S2 június 28-án, kedden. során kitértem, kevés hozzáfűzni valóm van, különösen azok után, amiket Esterházy Móric gróf igen t. barátom itt előadott. Az ő fejtegetéseivel az első betűtől az utolsóig teljesen egyetértek. Azért tartom most mégis kötelességemnek, hogy itt a részletes vitánál is felszólaljak, mert az általános vita során én jellemeztem ezt a szakaszt alkotmányjogi botbüntetésnek és itt meg akarom mégegyszer indokolni, miért tartom kívánatosnak, hogy ebből a törvényből ez a szakasz kimaradjon. Az egész összeférhetlenségi törvényjavaslat — legalább én a javaslatot úgy tekintem m — arra szolgálna, hogy azáltal, hogy kirekesztjük a parlamentből azokat az okokat, amelyek indokolttá teszik a néptömegeknek s a közvéleménynek ma valóban észlelhető bizalmatlanságát a parlamenttel szemben, ezáltal a mi munkánkat választóinkkal szemben megnehezítjük. Ezeket a dolgokat akarjuk mi kiküszöbölni. Azt akarjuk, hogy erkölcsi szempontból mindén kritikán felül álljunk. Ezzel ez a szakasz tulajdonképpen nincs szerves összefüggésben. Ennek a szakasznak helyességéről vagy helytelenségéről lehetne vitatkozni például egy házszabálymódosítás esetén, de az összeférhetetlenséghez ez nem tartozik. Utóvégre van abban valami, hogy nem fér össze a képviselői tekintéllyel és nem fér össze a képviselőtől elvárható viselkedéssel az, hogyha olyan konokul zavarja meg a tárgyalások rendjét, hogy három ízben kénytelen őt a Ház az ülésről kitiltani, azonban nagyon jól tudjuk mi és nagyon jól tudják azok, akik régi harcosai a parlamentnek, hogy éppen a vita hevében, amikor országos fontosságú kérdésekről van szó, gyakran a parlament legértékesebb elemei, akik szívvel-lélekkel dolgozni akarnak, temperamentumuk folytán, azáltal, hogy minden érzésükkel, testestől-lelkestől belevetik magukat a tárgyba, önkéntelenül elragadtatják magukat és esetleg mondhatnak vagy tehetnek olyasvalamit, ami nem méltó egészen a parlament színvonalához s ami fegyelmi megtorlással jár akár elnöki rendreutasítás, akár a mentelmi bizottság elé való utasítás és hasonló szigorú intézkedés alakjában. De viszont ez nem teheti méltóvá azt az esetleg igen jószándékú és csak vérmes temperamentuma által önmagát elragadtatott képviselőt arra, hogy esetleg a túloldali többség, amely szintén hevítve van a politikai küzdelemtől, a túlfűtött légkörben egy gyors intézkedésével megfossza mandátumától. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezt én így fogom föl, tekintet nélkül arra, hogy most ezt a többséget támogatom és holnap ellenzéken lehetek. Tekintet nélkül arra, hogy ma ilyen, holnap amolyan többség lehet, itt a mindenkori többségnek, amelynek indulatai és temperamentuma szintén lehetnek éppen úgy túlfűtve, mint az ellenzéké, Justizmondra nyílik lehetősége. (Buchinger Manó: így van!) Ez temperamentum dolga. Ne adjuk meg a jövőre nézve a lehetőségét annak, hogy éppen az a Képviselőház, amelynek erkölcsi színvonalát emelni akarjuk, egy ilyen elhamarkodott intézkedésre fegyvert kapjon a kezébe. (Szeder Ferenc: Ma nekem, holnap neked!) Esterházy Móric t. barátom az angol parlamentből hozott fel példákat. Én nem beszélhetek személyes tapasztalatokról az itteni parlamenti életből, de olyan légkörben nőttem fel, ahol politikáról és parlamentről sokat hallottam. (Bródy Ernő: Éljen!) A háború előtti és a háború alatti idők parlamentjének tagjai közül éppen a legértékesebb elemek között voltak olyanok, akik a vita he-