Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.
Ülésnapok - 1931-111
296 Az országgyűlés képviselőházának 111 féle megmozdulás és megnyilatkozás a törvény különböző paragrafusai révén intézményesen lehetetlenné válik, és ennek praktikus konzekvenciája nem lehet más, mint az, hogy mivel ezek az erők mégis csak itt vannak, mégis csak megnyilatkozásra várnak, mégis csak érvényesülni kívánnak, mert megvan a mélyről feltörő elégedetlenség és elkeseredés, az egész szocialista munkásmozgalmat nolens-volens a föld alá kényszerítik. Mert hogy ezek az erők működni nem^ fognak megszűnni, hogy a kormányzat áldásos tevékenysége következtében ez az elkeseredés egyre jobban növekszik, és hogy önök azt várják és kívánják, hogy viszont a kritikának, a felelősségrevonásnak, a tiltakozásnak hangja némuljon el, vesszen ki, mert igen-igen súlyosak azok .a konzekvenciák, amelyek minden tiltakozó szó nyomában ott vannak: ez meddő reménykedés. Legfeljebb az lehet a konzekvencia, hogy a munkásmozgalom így lassankint elüttetve attól a jogától, hogy az ország nyilvánossága előtt gyűlések formájában, vagy a maga sajtóján keresztül cikkek alakjában megnyilatkozhassék, végeredményben annak az irányzatnak javát, boldogulását és megnövekedését szolgálja, amelynek amúgy is az a meggyőződése, hogy ezzel a rendszerrel szemben máskép, mint bármiféle módon harcolni nem lehet. Az egész munkásmozgalmat az illegalitás felé sodorják ezekkel az elvakult, ezekkel az ostoba, ezekkel a felülről provokált, osztályharcot jelentő eszközökkel, (ügy van! Ügy van! a széUőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Andaházi-Kasnya Béla! Andaházi-Kasnya Béla: T. Képviselőház! Tekintettel az idő előrehaladott voltára, tisztelettel kérem a t. Házat, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy beszédemet a holnapi ülésen mondhassam el. Elnök: Méltóztatnak a képviselő úr halasztási kérelméhez hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, úgy ilyen értelemben mondom ki a határozatot. T. Képviselőház! Bizonyára mindnyájan méltóztattak értesülni arról a könnyen végzetessé válható balesetről, amely a kormányzó úr ő főméltóságát útközben érte. Az isteni Gondviselés megkímélte e hazának oly drága életet s megmentette Magyarországot egy újabb súlyos megrázkódtatástól. Mindannyiunk érzelmeit tolmácsolom tehát akkor, amikor indítványozom, hogy a kormányzó úr ő főméltósága szerencsés megmenekülése feletti örömünknek jegyzőkönyvünkben is kifejezést adjunk. (Elénk helyeslés.) Egyben felhatalmazást kérek a t. Háztól, hogy a Képviselőház jókívánságait és örömét a kormányzó úr Ő főméltósága előtt szerencsés megmenekülése alkalmából kifejezésre juttathassam. (Elénk helyeslés.) Most pedig előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom a t. Háznak, hogy legközelebbi ülésünket holnap, kedden délelőtt 10 órakor tartsuk-, s annak napirendjére tűzessék ki a ma tárgyalt törvényjavaslat részletes vitájának folytatása, továbbá a mai napirendünk második és harmadik pontjaként szereplő két törvényjavaslat. Szólásra következik 1 ? Frey Vilmos jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Képviselőház! A parlamenti munka végéhez közeledik, a lázas semmittevés után a kormány igen t. tagjai és a . ülése 1982. évi június 27-én, hétfőn. képviselő urak elvonulnak a jólmegérdemelt pihenőre, de itthagyják a megoldatlan problémák egész tömegét. Az agrárproblémákra raktak egy foltot, a többi problémával azonban nem sokat törődtek, azok változatlanul ittmaraltak és napról-rapra súlyosbodnak. Ezek a problémák ma már nemcsak a dolgozó osztályokat érintik, hanem az egész dolgozó magyar társadalmat. Éppen ma egy hete Pestkörnyék iparosai és kereskedői, Újpest, Kispest és Pestszentlori.no önálló exisztenciái bezárással sztrájkot rendeztek abból a célból, hogy felhívják a kormány figyelmét arra a helyzetre, amelybe belesodródtak és amely felfogásuk szerint tarthatatlan. Megállapítom, hogy Pestkörnyék iparosai és kereskedői a békés lehetőségeket előzően úgyszólván teljesen kimerítették. Emlékiratok tömegét gyártották és juttatták el a miniszter urakhoz, antesambriroztak, előszobáztak, küldöttségekben jártak, kértek, követeltek, könyörögtek orvoslást az ő nagy bajaikra. Mindez azonban nem használt. Semmi sem használt. Es mint ahogyan a munkások és alkalmazottak érdekében nem történt semmi, úgy nem történt semmi az iparosok és kereskedők érdekében sem. Ismerem mozgalmukat, ismerem kívánságaikat és sérelmeiket, megállapíthatom tehát, hogy kívánságaik túlnyomó nagyrészt méltányosak és jogosak. Es az történt, hogy a multheti esemény után, amelynek volt egy kis rezonanciája itt a Képviselőházban is, — természetesen nem a kormányzat részéről — kerek egy hét alatt arra sem tartották érdemesnek ezt a nagy produktív osztályt, hogy valamelyik miniszter úr felállt volna itt a Képviselőházban és — mondjuk — megnyugtatta volna őket (Dinnyés Lajos: Legalább!) s kijelentéseket tett volna arra vonatkozóan, hogy mit szándékozik tenni azokkal a problémákkal és sérelmekkel szemben, amelyeket ők a maguk részéről felsoroltak. Ellenkezőleg, bejelenthetem, hogy a gyakorlatban tovább folyik az adószadizmus, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.) tovább exekválnak, tovább transzferálnak, nemcsak Kispesten, TTjpesten és Pestszentlőrincen, hanem Pestkörnyék többi városaiban is, sőt még Budapesten is. {Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Valószínűleg az egész országban tovább folyik az a romboló tevékenység, amely az adókivetés és adóbehajtás körül történik. Transzferálnak, hurcolják a kisemberek cókmókjait, szerszámait, a gyalupadokat, varrógépeket,, lakberendezési tárgyakat, utolsó kis cókmókját, utolsó kis reménységét egykor jóiszituált embereknek. Es hiába minden, nincs semmire megoldás, nincs enyhülés. Hát a kormány, a pénzügyigazgatóság, vagy a végrehajtó nem tudják, nem látják ezt a borzalmas folyamatot, nem tudják, hogy minden fuvar, minden transzfer-kocsi, amikor viszi a cókmókokat, egy darabját viszi el a nemzeti termelésnek és a reménységnek? Mert amíg az a kis termelő szerszám >a helyén van, addig legalább megvan a reménye annak a szegény kisembernek arra, hogy talán kap valami megrendelést, talán dolgozhatik, talán kereshet pár fillért, hogy a nagy adót az éhes moloch szájába dobja; de amikor elviszik a varrógépet, a gyalupadot, a szerszámot, elviszik a termelő eszközöket, az utolsó ingóságait, akkor elviszik az utolsó reménységet is, mert megszűnt még a lehetősége is annak, hogy megrendelést, munkát vagy vevőt kapjon, hogy dolgozhassák, kereshessen és fizethessen. Összefügg ez a kérdés, az iparosok és ke-