Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-111

292 Az országgyűlés képviselőházának 111 tőt hívja fel a szerző megnevezésére. Ha a felelős szerkesztő az országgyűlés tagja, erre a felhívásra rendszerint egyáltalában nem válaszol.» — mondja a miniszter úr. (Tovább olvassa): «Erre a hatóságnak az ügyészség útján a mentelmi jog felfüggesztése iránt kell megindítani az eljárást és természetesen rendszerint hónapokig tart, amíg ebben a tárgyban a mentelmi bizottság határoz.» Nem tudom, honnan veszi a miniszter úr, hogy rendszerint hónapokig tart ez, holott nagyon gyakran látjuk, hogy nem hónapok, hanem hetek alatt odakerül a mentelmi bizottság elé az ilyen ügy és rendes körülmények kö,zött a mentelmi bizottság is egy, esetleg két héten telül a hozzá áttett ügyeket mind letárgyalja és a Képviselőház elé hozza. Ha hónapokig tart, míg a Ház letárgyalja az ilyen eseteket, az nem lehet ok arra, hogy ilyen szigorú intézkedéseket foganatosítsunk. Ha a miniszter úr, mint a kormány tagja, de maga a kormány is súlyt helyez arra, hogy a mentelmi bizottság elé kerülő ügyeket gyorsan letárgyalják — minthogy a Ház napirendjének megállapítása a kormánytól függ, a kormány adja meg a munkaprogrammot — akkor tessék egyszerű kormányintézkedéssel olyan irányban intézkedni, ,hogy a mentelmi bizottság jelentései mindenféle késedelem nélkül kerüljenek a Ház elé, hiszen ha ilyen intézkedést tesz a miniszter úr, akkor semmiféle akadálya nem lesz annak, hogy ezek a mentelmi ügyek mindenféle késedelem nélkül letárgyaltassanak és az illető képviselő, aki bűnvádi eljárás alatt áll, a büntetőbíróság elé kerüljön. Ha a t. miniszter úr azt hiszi, hogy ezzel az intézkedéssel meggátolta azokat a visszaéléseket, amelyeket ő visszaéléseknek tart, amelyek azonban egyáltalában nem visszaélések, akkor súlyosan téved. En már is mondhatnék egy olyan receptet az igen t. igazságügyminiszter úrnak

; amellyel e törvényjavaslat ezen paragrafusának kodifikálása után megvan a lehetőség arra, hogy ne ennyi ideig tartson egy mentelmi ügy letárgyalása, egy sajtódeliktum elintézésénél, amint eddig tartott, hanem, ha azt akarom és azt a gyakorlati életben óhajtanám megvalósítani, ami az én elgondolásomban benne van, akkor három évig is nyugodtan elhúzható volna a törvényjavaslat kodifikálása^ mellett, hogy valamely ügyben a bíróság ítéletet tudjon hozni. A visszaéléseket tehát ez a szakasz nem gátolja meg, ellenben különbséget tesz a miniszter úr képviselő és képviselő között, el akarja tiltani és eltiltja ezzel a rendelkezésével, hogy kritikája megnyilatkozásának szabadon kifejezést adjon egy képviselő. Megállapíthatjuk, hogy tisztán a bosszú vezette a kodifikátort és a bizottságot iáikkor, amikor ezt a paragrafust előtérj esztette, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) már pedig azzal, azt hiszem, a miniszter úr is tisztában van, hogy a bosszú a legrosszabb tanácsadó. Ne méltóztassék bosszú alapján paragrafusokat törvénybe iktatni, mert ezzel a célt nem fogja elérni, és ha ez a paragrafus megmarad, akkor majd én példát mutatok a t. igazságügyminiszter úrnak arra, miként lehet elhúzni ezen paragrafus törvénybe iktatása mellett is a sajtóügyeket, úgyhogy évek hosszú során át a bíróság nem tud ítéletet hozni még akkor sem, ha a mentelmi jog a felelős szerkesztőre, vagy a felelős kiadóra nem vonatkozik. Egyébként a t. igazságügyminiszter úr figyelmébe ajánlom legalább is a budapesti ítélőtáblának legújabban kifejlődött gyakorlaülése 1932. évi június 27-én, hétfőn. tát, amely teljesen szemben áll a törvényjavaslathoz fűzött indokolással. Azt mondja a miniszter úr, hogy a gyakorlatban mindig meg lehet kérdezni, vagy meg szokták kérdezni a felelős szerkesztőt, és felhívják a szerző megjelölésére. Utalt itt az 1914 : XIV. te. 35. <§>-ra. Ha az igazságügyminiszter úr megnézné a legújabb bírói gyakorlatot, amelyre a tábla egyik sajtóügyekkel foglalkozó tanácsa helyezkedett, akkor igenis, megkaphatná a választ, hogy nem helytálló a törvényjavaslat indokolása, mert a bíróság ismételten arra az álláspontra helyezkedett, hogy igenis, nem kell a, felelős szerkesztőt megkérdezni valamely cikk szerzőjének megállapítására nézve, hanem egyébként is meg lehet azt állapítani, sőt az elmúlt napokban olyan ítéletet hozott a budapesti ítélőtábla, amely egyenesen azt mondja, hogy semmi szükség nincsen arra, hogy a felelős szerkesztőt megkérdezzék és teljesen helytelen az az eddigi bírói gyakorlat, amikor a felelős szerkesztőt a szerző kilétének megállapítása céljából megkérdezték. Ha tehát a bíróság ennek a gyakorlatnak alapjára helyezkedett, és a sajtótörvény rendelkezései alapján kifejlődött gyakorlatot helyteleníti, ez megint csak azt mutatja, hogy semmi szükség nincsen ilyen korlátozó intézkedésekre, ha csak az igazságügyminiszter urat nem vezeti az, hogy megkülönböztet kétféle képviselő között, az egyik képviselőre kiterjeszti a mentelmi jogot, a másikra pedig nem terjeszti ki. Ez azt jelentené, hogy ha a képviselő kritikát alkalmaz a kormány működésével szemben, arra nem vonatkozik a mentelmi jog, de arra, aki lop, csal, sikkaszt vagy egyéb bűncselekményeket követett el, kiterjed, azt védi a mentelmi jog, ott nem fáj az igazságügyminiszter úr feje, hogy az későn kerül bűnvádi eljárás alá. Azzal szemben, aki egy cikkben megpiszkálta a kormány ténykedéseit, aki esetleg olyan kellemetlen hangot ütött meg a sajtóban, amely a kormány szempontjából talán bántó vagy fájó, mindjárt kérlelhetetlenül eljár az igazságügyminiszter úr, de a közönséges bűncselekményt elkövető képviselővel szemben teljesen meghagyja az eddigi gyakorlatot, sőt semmiféle korlátozó intézkedést nem teszr. Minthogy, ismétlem, a törvényjavaslatnak ez az intézkedése a kritika elnémítását akarja kodifikálni, másrészt pedig, mivel ezt-az intézkedést csak a bosszú _ sugalmazta, kérem a t. Képviselőházat, járuljon hozzá ahhoz a javaslathoz, amelyet Propper t. képviselőtársam előterjesztett, amely azt célozza, hogy a paragrafus teljes egészében töröltessék. (Helyeslés a szélsobalo Idaion.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Lázár Miklós! Lázár Miklós: T. Képviselőház! Részben ehhez a 9. §-hoz kívánok hozzászólni, amelyet ugyan már jelentékenyen kimerítettek a ma délelőtti tanácskozáson,^ másrészt azonban személyes kérdésben is kívánok szólani, miután őszintén bevallom, ez a 9. § engem személyemben is érint, lévén egy lapnak felelős szerkesztője. (Felkiáltások johbfeW : Összeférheflenség! — Derültség. — Váry Albert: A 8. %.) Őszintén bevallom, Váry t. képviselőtársam, valóban személyes kérdésemben kívánok felszólalni (Halljuk!) és kérem elsősorban az igazságügyminiszter urat, legyen szíves itt a Ház színe előtt őszintén előadni azokat a momentumokat, amelyek az ő gigászi meggyőződését arra késztették, hogy a 9. § első és második szakaszát az összeférhetlenségi törvény-