Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-104

8 Az országgyűlés képviselőházának 104. ülése 1932 június 14.-én, kedden. idevonatkozó statisztikai felvételeiben teljesen hűen adva vissza azt a képet, amit hazai idegen ajkú kisebbségeink tüntetnek fel. Nagyban elősegítené az objektív elbírálást és a nemzetiségi kisebbségekről sokkal tisztább képet kapnánk, hogyha a külföldi államok, vagyis inkább csak az utódállamok szakhivatalai is éppúgy, mint a Központi Statisztikai Hivatal teszi, az adatgyűjtéseket a nyelvismere tekre vonatkozó kérdéssel is kiegészítenék. A külföld statisztikai szolgálatában mi nem kívánunk mást, minthogy a határokon túl élö magyar testvéreink megszámlálásánál mindenkor ujgyanaz a pártatlanság jusson érvényre és mindig csak ugyanolyan jó munkát végezzenek, mint amilyent idehaza a mi Központi Statisztikai Hivatalunk elismeréssel juttat érvényre, illetve végez. Tisztelettel kérem az igen t Házat, hogy a miniszterelnök úrnak előttünk fekvő jelentését általánosságban és részleteiben elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Kertész Miklós! Kertész Miklós: T. Ház! Csak néhány rövid megjegyzést kívánok tenni az előterjesztett •statisztikai munkatervre és az előadó úr fejtegetésére. Meggyőződésem szerint a statisztikának az a szerepe kellene, ihogy legyen a társadalompolitikában, amilyen szerepe van az orvostudományban a diagnosztikának. A diagnózis megállapítását kell, hogy nyomon kövesse és a legtöbb esetben nyomon is követi az orvostudományban a terápia, a gyógyítás. Nálunk a statisztika szerepe tisztára elméleti jelentőségű; sőt még ennél súlyosabban meg kell állapítanom, hogy az elméleti megállapítások egyrésze nem vonatkoznak azokra a területekre, ahol a legsürgősebb volna a fennálló gazdasági és szociális bajok megvizsgálása és megállapítása, másrészt, ha itt-ott történik is erre kiterjedő vizsgálat, a diagnózist semmiképpen nem követi nyomon azoknak gyógyítása. Ennek a tételemnek bizonyítására nem kell egyébre (hivatkoznom, mint az itt előterjesztett jelentésnek arra a fölöttébb jellemző megállapítására, amely a munkanélkülistatisztika dolgában Öt sorral véli elintézhetőnek a problémát. Szól pedig ez az öt sor úgy, hogy ezt a kérdést pedig eddig 1923. óta a munkásszakszervezeteik nyilvántartásaiból ismerjük, a munkásszakszervezetek a saját taglétszámukra vonatkozó kimutatásokat közölnek rendszeres3n, megmondván egyúttal, hogy mennyi a munkanélküliek száma is. Ezen túlmenően a munkahiányban szenvedő szellemi és fizikai munkásság porblémája, sorsa, létszáma a magyar törvényhozást, a magyar táirsadlalmat, illetőleg a magyar kormányzati politikát nem érdekelte, nem érdekli és, úgy látszik, nem fogja érdekelni a jövőben sem. Egészen abszurd okoskodásnak kell minősítenem azt, hogy itt arra méltóztatnak hivatkozni, hogy annak, hogy egy munkanélkülistatisztikánk lehessen, előfeltétele volna a munkanélküliség esetére szóló biztosítás. Éppen megfordítva áll a dolog; a munkaihiány esetére szóló biztosítás mértékének, terjedelmének, az ott kirovandó terhek megállapításának egyik előfeltétele és premisszája az, hogy tudjuk, mennyi ebben az országban a segélyre szoruló, a nélkülöző, az ellátást igénylő emberek száma és csak ennek isimerete alapján lehet az országgyűlés elé olyan törvényes előterjesztéssel ijönni, amely azután a megállapított létszámú munkanélküli tömegnek többé-kevésbé tűrhető mértékű segítését, ellátását biztosítani hivatott. Hogy itt a munkaközvetítés kérdésével kívánják ezt kapcsolatba hozni, ezt még inkább logikai tévedésnek kell minősítenem. Mert ugyan mit csinálnának ma a munkatktöz vetítőhivatalok, ha ez a kérdés az egész vonalon államilag szabályozva volna és ha a magánközvetítés, a szakszervezeti közvetítés helyett — hiszen ez az, aminek letörésére tulajdonképpen az állami imunkaközvetítiőhivatal évek óta törekszik — azok kapnák meg a monopóliumot? Vájjon több munkahelyet tudnának-e elosztani, vájjon több embernek tudnának-e munkát, kenyeret, megélhetést biztosítani? Ez tisztára csak a bürokrácia kiterjesztését jelentené ezen a területen, a munkanélküliek aktaként való kezelését, de semmiképpen nem lehetne sem tényezőjévé a szociális segítésnek, sem pedig alapjává egy munkanélkülistatisztikának, egy munkanélkülilétszámmegállapításnak. Nem fogadhatom el azt a kijelentést sem, amely szerint 1930. decemberében — úgy emlékszem, akkor volt a népszámlálás — úgyis megállapították a munkanélküliek számát. Uraim, azóta másfél esztendő telt el, a gazdasági leromlásnak, a lezüllésnek, a tömegek állásnélkülivé és kenyértelenné válásának olyan másfél esztendeje, amely — mondhatnám — mélyreható eltolódásokat idézett elő az egész munkafolyamatban, és a munkanélküliek száma tekintetében is azok a megállapítások, amelyek helytállók voltak 1930. decemberében, ma már réges-régen túlhaladottak. A mai állapotot, a mai tényeket, a mai helyzetet kellene megismerni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Viszont úgy látszik, a segítés szándéka nem áll fenn, telhát a munkanélküliek számának megismerése nem fontos. Csak így és ebben az értelemben lehet értékelni azt, hogy itt ez a vaskos kötet a legrészletesebb előterjesztéseket, statisztikai felvételi mintákat és formulákat mutat be arra vonatkozólag, hogy példának okáért mennyi és milyen munkaviszály volt Magyarországon az elmúlt időben. Nem méltóztatik humorosnak találni azt a gazdasági válság, a mélységes depresszió idején, hogy mennyi munkáskizárás volt? Elég telefonálni a vas- és gépgyárhoz, egy telefonérdeklődésre megmondja Kende Tódor úr és megmondják a Gyosz. urai a nem létező és elő nem fordult munkaviszályok adatait, mert a dolog természete szerint ' az elnyomott, az agyonsanyargatott, a munkanélkülisegélytől megfosztott munkásosztály természetesen nem tud szembeszállni ezzel a tőkéselnyomással. Ehhez pedig ilyen^ költséges felvételre igazán nincs semmi szükség. A t. előadó úr szólott itt az adióstatisztika kérdéséről is. Ez a kérdés is úgy járt azonban, mint a munkanélkülistatisztika. Elismeri azt, hogy kívánatos volna, elismeri azt, hogy szükség volna rá, ellenben ez a pénzügyi kormány kompetenciája alá tartozik. Ha at. Ház bölcsesége úgy határoz, —- úgy emlékszem, így fejezte ki magát az előadó úr — akkor a Statisztikai Hivatal foglalkozni fog vele- Nem hinném, hogy erre a langyos megállapításra a t. Háznak bármiféle érdemleges elhatározása következnék, egyszerűen azért, mert egy komoly, alapos, jól megfogott és keresztülvitt adóügyi statisztika rávilágítana arra az adózási osztálypolitikára, amely nálunk Magyarországon uralkodik, a napnál fényesebben és a számoknak megcáfolhatatlan tömegével bizonyítaná azt, hogy itt a munkásosztály, a dolgozók rétege viseli a közterheknek arány-