Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-107

102 Az országgyűlés képviselőházának vetés ismeretes. Elsősorban az, hogy a bíróság bevonása sérti a Ház szuverenitását. (Eckhardt Tibor: A visszaélések sértik!) Bocsássanak meg, hogy kénytelen vagyok itt egy közhelyet mondani, azt tudniillik, hogy nem az országgyűlés, hanem a nemzet szuverén, amely a separation des pouvoirs alapján szuverenitását különböző szerveken keresztül gyakorolja és, amint a maga funkciójában szuverén bíróság szuverenitását nem sérti, hogy a törvényhozás által megszavazott folytonosan változó törvények alapján gyakorolja a maga bírói hatalmát, éppoly kevéssé sértheti a Ház szuverenitását, ha á jogvita eldöntését egyes esetekben, egyes tagjaival szemben a független bíróságra bízza. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Már pedig az összeférhetlenség megállapítását, az én megérzésem szerint, minden esetben jogvita előzi meg. Először is vitás maga a tényálladék, amelynek alapján az összeférhetlenségi bejelentés megtörténik, másodszor pedig vitás, hogy a megállapított tényálladék alapján a törvény betűje vagy szelleme szerint előáll-e vagy nem áll-e elő az összeférhetlenség esete. Továbbá, amikor az^ országgyűlés belenyugodott abba, hogy a Képviselőház tagjainak mandátuma, a Kúria bíráskodásában a maga részére még fentartott esetekben is, az 1899 : XV. te. 10. §-a alapján peticiós eljárások során a közigazgatási bíróság által eljárás tárgyává tétessék, akkor megalkotta azt a precedenst, amelyre hivatkozni lehet. Ez nem egy és ugyanaz a dolog, de hasonló, mert a dolog természetéből folyik, hogy az a hatóság, amely jogosult a választások érvényessége felett bíráskodni, helyes következetességgel jogosult ugyancsak az egyes mandátumok sorsa felett, a maga vonatkozásában egyéni érdekeket érintő összeférhetlenségi esetekben is dönteni. (Lázár Miklós: Okos beszéd! — Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) A második ellenvetés az, hogy a független bíróságot nem szabad politikai kérdésekbe bevonni, (Jánossy Gábor: Ügy van!) Itt hivatkozom az 1907 : LX. tc.-re^ amely a közigazgatási bíróságot az úgynevezett garanciális panaszok, mint alkotmánybiztosítékok elbírálásával már régen politikai, illetőleg közjogi bírósággá tette. Erre mutat már az 1896 : XXVI. te. 134. §-a is. Azért vagyok bátor a közigazgatási bíróságot és nem a királyi Kúriát javasolni, mert a politikai, illetőleg közjogi bíráskodást a közigazgatási bíróság már huszonöt éve gyakorolja. Hivatkoznak arra, hogy már máskor is bevonták a bíróságot politikai ügyekbe, és hogy a lakáskérdésekben és a földreform terén való bíráskodás nem öregbítette a magyar bíróság tekintélyét. (Jánossy Gábor: Elég öreg az a tekintély!) De ezek az ügyek nem politikai, hanem közigazgatási ügyek. A mindennapi élet polgári érdekeit, pénzügyi érdekeit szabályozó közigazgatási eljárásban nem felelhet meg a magyar bíróság rendeltetésének, mert

; ez távol áll az ő rendeltetésének céljától, míg ilyen ügyekre, jogviták eldöntésére eminensen alkalmasnak kell találni a magyar híróságot. Az összeférhetlenségi ügyekben való bíráskodást, a jogvita bírói úton való eldöntését politikai eljárásnak tekinteni nem tudom. Ezt az érvet ugyan elmondotta már Rassay Károly t. barátom is, de kénytelen vagyok megismételni, hogy politikai eljárássá az összeférhetlenségi bíráskodás csak akkor válnék, ha a többséghez tartozó képviselők bizottságszerű eljárásban a többségi szempontok érvényesítését keresnék. 107. ülése 1932 június 21-én, kedden. Nem politikai eljárás az, amikor a közigazgatási bíróság orgnizációjában összeférhetlenségi eseteket objektíven mérlegel. De, ha azt méltóztatnak mondani t. képviselőtársaim, hogy a világnak egyetlenegy parlamentje sem adta ki teljesen a kezéből — habár részben már kiadta — az összeférhetlenségi esetekben való bíráskodást, ha azt méltóztatnak mondani, hogy félő, hogy a képviselők túlságos zaklatásnak, a bíróságok pedig túlterhelt munkának lesznek kitéve, erre nézve is meg van adva a korrektívum lehetősége. Én az általam beterjesztett módosításban azt javasolom, hogy (olvassa): «Mindkét Ház elnöke az összeférhetlenségi bejelentésre vonatkozó iratokat három esetben teszi át közvetlenül a közigazgatási bírósághoz,» — tehát csak három esetben adja ki a két Ház a bíráskodást a kezéből — «ha az országgyűlési képviselő sajátmagával szemben tett összeferhetlenségi bejelentést, ha a 31. § alapján a bíróságok vagy más hatóságok tették a bejelentést, végre, amennyiben képviselőházi tag képviselőházi taggal, felsőházi tag felsőházi taggal szemben tett írásfceli bejelentést. Minden egyéb esetben a Ház a mentelmi eljáráshoz hasonló módon határoz a felett, hogy átteszi-e ezt az ügyet a bíróságihoz, igen-e vagy nem.» De ha még ez sem nyugtatná meg a t. Házat, attól sem zárkóznám el, hogy azt méltóztassék kodifikálni, hogy az illető Ház elnöke minden esetben átteszi aiz összeférhetlenségi bejelentést a közigazgatási bírósághoz^ ez azonban minden esetben köteles a Ház tagját a szokásos mentelmi eljárás során kikérni. Ebben az esetben csak egy biztosítékot kérek, hogy a többségi elv ne érvényesülhessen, és pedig azt, hogy a mentelmi kiadatás csak a Ház egyhangú határozata alapján legyen érvényes, mert egyhangú határozatot nyilvánvaló zaklatás esetében és a bíróság túlterhelését célzó esetekben, azt hiszem, nehézség nélkül lehetne biztosítani. (Mozgás a jobboldalon.) Ezek voltak azok az általános elvi szempontok, amelyekkel a vita keretében foglalkozni kívántam. Ezzel be is zártam volna felszólalásomat, ha az 1901-es vita szerint folytak volna le a vita eseményei. Akkor kevés szónok tisztázta az általános vitánál az elvi kérdéseket, a részletkérdések tisztázása pedig a nagyon hosszú és alapos részletes vitára maradt Minthop""' azonban itt szemmel látható, hogy a vita súlypontja az általános vitán van, és ez a hosszadalmasság és a rendelkezésre álló idő a részletes vitánál nem fo^ia tudni lekötni többé a közfigyelmet, bátor vagyok még négy, a maga vonatkozásában általános érdekű szempontokra hívni fel a t. Ház figyelmét. Az első a köztisztviselői összeférhetlenség szabályozása. (Halljuk! Halljuk! half elől.) Ez egyike azoknak a nagyon kevésszámú pontoknak, amelyekben Gaal Gaston t. barátom jövőbeli felszólalásával nem tudok egyetérteni, mert én a köztisztviselői kart es^ az abban rejlő nagy nemzeti \>xuc&ei az országgyűlésből kizárni nem akarom. (Ulain Ferenc: Látjuk, milyen nap-^ haszon van belőle, hogy itt vannak.) Ugy hiszem azonban, a titkos szavazás mellett, — amely titkos szavazás olyan, mint a halál, akár akarják, akár nem akarják az urak, el fog következni — nem olyan fontos többé ez a kérdés, mert a választóközönség fogja meghatározni, hogy milyen köztisztviselőt tart alkalmasnak a képviselői méltóságra és nem a többségi pártvezetőség. A tisztviselők függetlenségét a kormánynyal szemben azonban intézményesen biztosi-