Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-102

448 Az országgyűlés képviselőházának 102. ülése 1932 június 10-én, pénteken. cikk okfejtését is, amely okfejtés igen sokban a mi viszonyainkra is alkalmazható. (Gr. Sig ray Antal: Éppen azért nem közölték! Ez természetes!) Nagyon különös, hogy a különben kitűnőién informált honvédelmi miniszter úr egy tegnapi közbeszólásában azt mondotta, hogy a Hohenzollernek visszatérése csak a magyar lapokban fordul elő, egyébként senki erről nem tud. (Gr. Sigray Antal: Nem olvassa a Daily Mail-t!) Rothermere lord többek között azt mondja: «Nem lesz szükség forradalomra, hogy a Hohenzollern-dinasztia visszatérjen. A német köztársaság elnöke az a Hindenburg marschall, aki 1918. novemberében a német főhadiszálláson heteken át vissza akarta tartani a német császárt attól, hogy lemondjon. Az új kabinet, amely imost Ihiatalmon van, nagyjában olyan emberekből van összeállítva, akik magas állásokat töltöttek be a császári szolgálatban. Az új választás ki fogja nyitni kapuit a mind inkább növekvő hitleri hullámnak, amelyet kontrollál az ex-császár három fia, akik a Hit ler-párttal szoros kapcsolatban iállnak.» (Bu-< chinger Manó: Szép társaságban vannak!) Ezt lord Rothermere imoindja. (Buchinger Manó: Már sokat mondott!) Azt mondja továbbá, hogy «természetes, a német nép kívánja ezt. Az egyik lecke, amit a német nép a gazdasági válságból megtanult, az, hogy a monarchia jó volt az üzletnek. Császár nélkül az ország kormánynélküli hajó, amelynek célkitűzései bizonytalanok.» (Hódossy Gedeon: Ügy van! Nálunk is!) «A trón visszaállítása, a restauráció visszaállítaná a bizalmat és befolyással volna a nemzeti erők összefogására.» (Mozgás. — Halljuk! Halljuk!) Nem akarom egész cikkét felolvasni, de érdekes, amit a továbbiakban mond. «Mint minden emberi institúció, egy monarchia is változásoknak van kitéve. Nagyon könnyen lehetséges, hogy a Hohenzollern-dinasztia tanulva és kijózanodva a tapasztalatoktól, meg fogja menteni a német nemzetet attól a kétségbeejtő helyzettől, amelybe most jutott. Nem látom be, hogy egy demokratikus német monarchiának visszaállítása miért komplikálná a német és francia "viszonyokat. Mint a Versailles-i békekötésnek minden más szignatárius hatalma, a francia kormány is csak nyerne azáltal, ha Németországban egy állandó adminisztráció venné át az uralmat. Az ilyen államformának legkiválóbb előnyei most az egész német nemzet előtt világosan látszanak. A tapasztalat tanította meg őket, hogy a demokrácia éppen anynyira képes tévedésekre és túlzásokra, mint egy monarchia.» Azt mondja továbbá, hogy «a háború utáni kormányok abban a hitben éltették magukat, hogy a materiális bajokat és a munkások kívánságait az államszocializmus felépítésével lehet enyhíteni. Az államokat — mondja — mintegy népjóléti intézménnyé alakították át és ezzel gyengítették az egész nemzetnek úgy erejét, mint morális képességeit, olyan terheket raktak rájuk, amelyeket elviselni nem tudnak és ez egyik főoka a mindinkább növekedő munkanélküliségnek». Végül ezt elnevezi «leves-konyha politikának». T. Ház! Angliáról, sajnos, magyar vonatkozásban kevés említenivalóm van, mert hiszen Anglia meglehetős desinteressement-nal viseltetik irántunk és a magyar külpolitika a múltban is inkább csak egyes pénzügyig ágensekkel folytatott az angol pénzpiacon tárgyalásokat, (Büchler József: Sir William Good!) a nélkül, hogy a magyar külpolitika az angol külpolitikával közelebbi módon összekapcsolódhatott volna. Inkább arra a példára akarok rámutatni, amelyet nekünk MacDonald és az angol konzervatív párt adott, amikor tényleg egy igazi nemzeti összefogásban tudtak egyesülni. Rátérve Franciaországra, amint méltóztatnak tudni, nagy többséggel bejöttek az úgynevezett baloldali pártok és amint én örömömet fejezem M azon, hogy Németországban a jobboldali pártok kerültek uralomra, magyar szempontból éppenúgy egyáltalában nem aggaszt engem az, — ha ez talán kontradikció is — hogy Franciaországban baloldali kormány van. Herriot miniszterelnök első beszédéből két mondatot ragadok ki. Azt mondotta Herriot, hogy a «francia politikának fő sarkalatos pontja a nemzeti biztonság, nemcsak Franciaország, hanem mindenki számára». Ebben látom azt, hogy nagyobb reménnyel nézhetünk mi is a jövő felé, ha mireánk is vonatkoztatta ezt a francia miniszterelnök. Mert ha van ország, amelynek biztonságra és nagyobb biztonságra van szüksége, mint a mostani, akkor ez Magyarország. Mi vagyunk a legbizonytalanabb állapotban, (Gr. Sigray Antal: A legexponáltabb állapotban!) a legexponáltabb állapotban, úgy honvédelmi szempontból, mint gazdasági szempontból. (Ügy van! Ügy van!) Továbbá azt mondja Herriot, hogy kormányának^ egyik fő törekvése lesz az ínség megszüntetése. Minthogy Franciaországban, hála Istennők, ínség nincs, feltétlenül az európai ínségről beszélt, ez tehát vonatkozik az egyik legínségesebb országra,^ a mienkre is. Azt mondja továbbá, enyhíteni kell a bizalmatlanságot és a félelem érzületét. Én azt mondom, igen, de nem csupán enyhíteni kell, hanem megszüntetni is. Természetes, hogy talán ennek <a megszüntetésnek a legelső módja az volna, ha Franciaország végre meg tudna egyezni Németországgal. Nagyon jól tudom, hogy Franciaországban egy igen nagy párt ezt a politikát folytatja és remélni lehet, hogy ez sikerre is fog vezetni s hogy ez a két ország végleg — már, a mennyire emberileg véglegről beszélni lehet — megtalálja a megegyezést, mert ez jelentené egyedüli biztosítékát egy hosszú időre megalapozott beikének. A sécurité a franciák szempontjából feltétlenül jelenti egy egyensúly felállítását. Ha a francia külpolitika belátva azt, hogy a kisentente-ra alapozott keleti politikája fenn nem tartható, az olaszokkal egyetemben, egy olyan securité-politikát tud létesíteni, amely a contrebalance-ot itt, a Duna-medencében megtalálja, akkor Magyarország sorsa és jövője is meg van mentve. (Gr. Sigray Antal: Nagyon helyes!) Ezért üdvözöltem én a Tardieu-tervet annakidején örömmel, annak ellenére, hogy a Tardieu-terv, amint az a maga nyerseségében megjelent, nem lehetett volna keresztülvihető; de nem is a terv keresztülvihetősége, vagy keresztül nem vihetősége volt a fontos, hanem annak a nyugatról jövő gondolatnak a felismerése, hogy itt a Duna medencéjében igenis rendet kell teremteni. (Gr. Sigray Antal: Helyes!) Akár meg tud egyezni a francia nép a némettel, akár nem, mindenesetre biztos az, hogy Franciaország az egyensúly politikáját követni fogja és sohasem fogja megengedni azt, — és azt hiszem, ez lesz egy német-francia megegyezés r feltétele, — hogy Németország az Ausztriával való Anschluss-politikát folytassa. Itt térek át Ausztriára. Most, hogy a német jobboldal került uralomra, ennek kihatása, szerény nézetem szerint, Ausztriában mindenesetre