Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-95

56 Az országgyűlés képviselőházának 95, Kasnya Béla: Többet fog érni, mint egy csomó nyugdíjas tisztviselő és egypár aktív panamista! — Zaj. — Elnök csenget — Berki Gyula: A képviselő úr is egyedül hallgatja a tenger mormolását, úgy látom. — Zaj. — Elnök csenget. — Fáy István: Festő, szerkesztő és ügyvéd!) Meg kell jegyeznem azt, hogy a mi pártunk nem osztálypárt és nem állhat tisztán kisgazdákból, (Zaj.) miután a kispolgárságra, az iparosságra és a többi osztályokra is támaszkodik. (Zaj a jobb- és a baloldalon. — Meskó Zoltán: Megint kokettálnak egymással!) Elnök: Csendet kérek. Kérem a képviselő arakat, méltóztassanak csendben maradni. Lang Lénárd: Örömmel várja a kisgazda társadalom az új termést, de ugyanolyan súlyos aggodalmai is vannak aziránt, hogy ennek beéréséig még mindig nem kapunk konkrétumot arra, hogy annak a termésnek feleslegei hol lesznek elhelyezhetők. A külügyminiszter úr a napokban itt ugyan hangoztatta azt, hogy a csehekkel legközelebb a kereskedelmi tárgyalásokat újra fel fogjuk venni, CUlain Ferenc: Tíz év óta hangoztatja!) amelyek rövidesen be fognak fejeződni (Zaj a baloldalon.) és hogy legközelebb az osztrákokkal is tárgyalni fogunk. Sajnos, ezeket a kijelentéseket már oly számtalanszor hallottuk, hogy ezekben már egyáltalán nem bízhatunk és nagyon félek attól, hogy a legközelebbi termésre sem áll még a cseh piac rendelkezésünkre, amelyre pedig, mint szomszédpiacra, annyira szükségünk van. Erősen kifogásolnom kell azt, hogy a parlament és a parlamenten keresztül az ország közvéleménye egyáltalán nincs tájékoztatva afelől, hogy mi van ezeknek a kereskedelmi tárgyalásoknak hátterében és mi az oka annak, hogy ezek ilyen hosszú időn át folyó tárgyalások után sem tudnak befejeződni. Én azt hiszem, itt óriási ipari érdekek működnek közre és éppen ezért a gazdatársadalomnak, a gazdaérdekeltségeknek össze kellene fogni, hogy ezt a kereskedelmi szerződést létrehozzuk még akkor is, ha ezéri» az iparnak esetleg áldozatokat is kellene hoznia. (Ulain Ferenc: Mit szól hozzá Csizmadia? — vitéz Kenyeres János: Aláírja! — Farkas Gyula: Nem akarunk csókolózni Benessel!) Ugyanez a helyzet Ausztriával szemben is, amelyre vonatkozólag a külügyminiszter úr csak azt hangoztatta, hogy tárgyalni fogunk. Néhány hét múlva itt lesz az új termés, a tárgyalások megkezdésével azonban még mindig nincs export, pedig éppen a két legelső hónap a legalkalmasabb arra, hogy exportálhassunk. Miután külföldi exportra ennélfogva hamarosan nem számíthatunk, minden erővel arra kell törekednünk, hogy a belső piac termelőképességét fokozzuk. Ez pedig semmiképpen sem érhető el azáltal, hogy folytonosan emeljük a gabonát terhelő adót. Itt elsősorban a lisztforgalmi adóra akarok rámutatni, amely most a boletta megszűnése után fennmarad és métermézsánként 12 pengőt tesz ki. Lehetetlen állapot az, hogy amikor a gazda búzájáért esetleg csak IOL—11 pengőt kap, ugyanakkor az állam az után a métermázsa búza után, több pénzt zsebeljen be, (Ulain Ferenc: Gyalázatos berendezés!) amelyen a gazda egész éven át dolgozott, fáradozott, tehát több pénzt zsebeljen be, mint amennyit a gazda kap érte. (vitéz Kenyeres. János: Milyen célokra megy ez? Nem a gazdák segítésére? — Malasits Géza: A kétezer ellenőr fel fogja élni!) Ha a gazdákat seülése 1932 június 2-án, csütörtökön, gíteni akarják, segítsék más módon, de ne úgy, hogy a fogyasztási adókat emelik, mert ezáltal a fogyasztás okvetlenül csökkenni fog. Éppen ezért oda kell hatni, hogy a jövő kampányban legalább az első hónapokban a gabona megfelelő ára biztosítva legyen. Ha máskép nem lehetséges, rendeletig úton (Úgy van! Ügy van! balfelől.) kell megállapítani ^ a minimális árakat a gabonánál (Meskó Zoltán: Két évvel ezelőtt követeltem! Miért nem csinálták meg?) és a legsúlyosabb büntetés terhe mellett kell kimondani, hogy ezen a minimális áron alul a gabonát eladni nem szabad. (Meskó Zoltán: Ügy van! Már rég meg kellett volna csinálni!) Nem követelhetik és nem várhatják tőlünk örökké azt, hogy ráfizetéssel tovább dolgozzunk, mert tényleg megállapítható, hogy a mezőgazdaság már néhány év óta ráfizetéssel tartotta fenn üzemét. (Ulain Ferenc: A szeszkartell nem, a cukorkartell nem, a szénkartell nem, stb. stb., azok nem! Csak a gazdák!) Ha az ipari üzem nem bír nyereséggel dolgozni, egyszerűen bezárja üzemét. De mi lesz akkor, ha a mezőgazdaság is arra az álláspontra helyezkedik, (Ügy van! "Ügy van! balfelől.) hogy csak annyit fog termelni, amennyi az ő saját szükségletének kielégítéséhez szükséges. (Ulain Ferenc: Mit szól ehhez Csizmadia András?) Okvetlenül oda kell hatni, hogy a termelés jövedelmezővé tétessék. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) És ez vonatkozik úgy a gabonatermelésre, mint az állattenyésztésre is. Lehetetlen helyzet az, ami az elmúlt év folyamán volt, hogy minden kilogramm felhizlalt húsra a gazda többet fizessen rá, mint amennyit kapott az eladott kilogrammért. (Meskó Zoltán: Pesten mégis drága a hús! Miért?) Ugyanakkor itt Budapesten még mindig elég magas árat kötelesek fizetni. (Folytonos zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, maradjanak már csendben. A képviselő úr teljes tárgyilagossággal beszél, semmi közbeszólást nem provokál, tehát méltóztassanak csendben maradni. Lang Lénárd: Nem akarom ezt hosszasabban szóvátenni, mivel a mai vita folyamán minden szónok foglalkozott ezzel a problémával, de kérdem: mi fog bekövetkezni akkor, ami, sajnos, már folyamatban van, ha a mezőgazda, miután ránézve az állathízlalás egyáltalában nem jövedelmező, azt teljesen abbahagyja? így abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy mint agrárország, amely most már gabonát is importál, néhány év múlva kénytelenek leszünk még marhát is importálni. (Ulain Ferenc: Ez pedig így van! Ezt fogják tenni! A Fellner-féle szesznek kedvéért és a Vida Jenők kedvéért! — Meskó Zoltán: Ahá! — Sauerborn Károly: Műagráriusok! — Ulain Ferenc: Kit vonnak akkor majd felelősségre?) Állatkivitelünk lehetővé tétele csak úgy érhető el, ha a vasúti tarifát szabályozzuk, ha a fogyasztási adókat csökkentjük és, ami nem utolsó sorban jön, ha az oltószerek árát is tetemesen csökkentjük. Lehetetlen helyzet az, ami ma fennáll, hogy egy sertésnek az oltása najdnem annyiba kerül, mint maga a sertés és félő, hogy egy esetleges vész esetén egész községek állatállománya ki fog pusztulni azért, mert a gazdák képtelenek a szérumot megszerezni. (Meskó Zoltán: Ügy van! — Ulain Ferenc: Erre a földmívelésügyi miniszter úrnak vigyáznia kellene! — Zaj.) Éppen ezért rá kell mutatnom a költségvetés keretén belül arra, hogy ezekre a célokra — sajnos — nincs előirányozva semmi. Ugyan-