Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-103

Az országgyűlés képviselőházának 103. akár kakas vagy kereszt, vagy a zsidó templomon, — hiszen ezt a zsidók jobban tudják — mogendovid, {Zaj és mozgás.) ez teljesen mindegy, hozzányúlhasson bárki is, (Karafiáth JenŐ vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nagyon helyes!) mert az ott romiból. Ahelyett, hogy templomot építene, templomot rombol, leromibolja a hitéletet, kiöli az emberekből a hitet, az istenfélelmet, a tekintély tiszteletet és a szeretetet. (Erdélyi Aladár: Evenkint milliókat élvez a bank. A vezérigazgató 200.000 pengőt kap!) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ezeket óhajtottam nagyvonásokban elmondani és még most csak egy kérésem lett volna a kereskedelemügyi miniszter úrhoz, sajnálom, hogy nincs. itt. Ez. kis dolognak tűnik fel. Arról van szó, hogy -az állam nincs abban a helyzetben, hogy .a szegény útgondozók, útkaparók érdekében lényeges javítást tehessen. En a védnöke vagyok ennek a tiszteletreméltó egyesületnek (Éljenzés.) és az ő kérésüket tolmácsolom. Hai már pénzt nem kaphatnak, legalább ezt a nem valami szép «útkaparó» címet változtassák meg és adják meg nekik az «útgondozói» címet. (Helyeslés.) Hiszen sok mindent megváltoztattak, például a belügyminisztériumban a helyetttes államtikár lett főtanácsos, azután lett osztályvezető, minden törvény nélkül, ne várjunk tehát minden ilyen kis dolognál törvényre és ha már pénzt nem adhatunk, legalább ezt a szerintem nem valami nagyon megtisztelő «útkaparó» helyett (Erdélyi Aladár: Útfelügyelő legyen!) az útfelügyelői, vagy útgondozói címet adjuk meg nekik. Egy kérdéssel befejezem beszédemet. Itt ül velem szemben az igen t. kultuszminiszter úr. A közeli napokban vagy hetekben történnek a felvételek az egyetemeken. Uj kormány van, új kultuszminiszter van. Amit most mondok, ahhoz kommentárt nem fűzök és egyelőire konzekvenciákat sem vonok le, de felteszem a kérdést, mi a véleménye az igen t. kultuszminiszter úrnak a numerus clausust illetően? Szeretném tudni, hogy ez a kormány, amelynek költségvetését eddig megszavaztam, miként vélekedik ebben a kérdésben. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Miért nem kérdezte akkor a képviselő úrf — Derültség.) Mikor?(Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszterig A kultusztárca tárgyalása alkalmával! Akkor módomban lett volna nyilatkozni!) Én, t. miniszter úr, a költségvetést az országnak szavazom meg és itt osztom Gaal Gaston képviselőtársam véleményét, hogy ez bizalmi kérdés. Mondom, kíváncsi vagyok erre, mert úgy, amint én szeretem mindig egyenesen és nyíltan elmondani a véleményemet, azt akarom, hogy a kormány ebben a kérdésben is nyíltan mondja meg, mit akar és aszerint cselekedjék. Egyébként, abban a reményben, hogy a válasz ebben a tekintetben is kielégítő lesz, a javaslatot elfogadom. (Helyeslés jobbfelől. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó: Abszurdum! — Büchler József: Komédia!) Elnök: Szólásra következik: Esztergályos János jegyző: Magyar Piál. (Buchinger Manó: Meskóban mindig híztunk! — Farkas István: Mi már régen csalódtunk! — Meskó Zoltán: A hazát nem mentettem ülése 1932 június 11-én, szombaton. 519 volna meg. ha nem fogadom el! Majd a titkos választójognál! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, (Büchler József: Milyen ellenzéki beszédet mondott és elfogadja a megajánlást! — Meskó Zoltán: Én pártokon felül állok! Kicsinyes pártdolgokkal nem törődünk! A mozgalom majd alulról jön! — Folytonos zaj a szélsőbaloldalon) Csendet kérek képviselő urak! Kérem a képviselő urat, méltóztassék ' beszédét megkezdeni. Magyar Pál T Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy Meskó Zoltán t. képviselőtársamnak hangulatos beszéde után én, mint a realitások felé hajló ember, a megajánlási törvényjavaslat vitájának folyamán inkább azt tegyem vizsgálat tárgyává, vájjon a megajánlás! törvényjavaslatot megelőző költségvetési vita mennyivel hozott bennünket közelebb ahhoz, a pártkülönbség nélkül felállítható közös célunkhoz, hogy egy világgazdasági égés közepette az ország lakosainak megélhetését biztositó termelési sendet sikerüljön visszaállítani. r Normális körülmények között is a költségvetési vita és az ahhoz, csatlakozó appropriációs javaslat vitája a parlamentnek az a leglényegesebb joga, amely a pénzügyi tudomány tanítása szerint biztosítja részére azt a befolyást, hogy az állami gazdálkodás olyan legyen, hogy a magángazdasági termelő erők lehetőségeit a lehető legjobban elősegítse. Normális időkben is nagy jelentősége van ennek, de fokozott jelentősége ma, amikor az egész kultúrvilágot átölelő gazdasági válság a mi termelő erőben egyébként is legyengített országunk lakosságának megélhetését annyira nehezítette. És ha ennek nyomán felállítom a mérleget, hogy az a számos beszéd, amely a költségvetés általános vitájával és az egyes tárcák vitájával kapcsolatban elhangzott, elősegítette-e, sietette-e a javításra irányuló törekvésünket, akkor mindenekelőtt egyet szeretnék megnyugvással megállapítani és ez az, hogy ez volt az első eset hosszú idő után, amikor a magyar parlamentben eltompultak a pártkeretek, amikor akár jobbról, akár balról hangzottak el a felszólalások a tárgyilagos szónoklatok nyomán a tárgyilagos hallgatónak egyet kellett megállapítani, azt, hogy a törvényhozó felelősségérzete sugárzott ki belőlük, hogy mindannyian arra igyekeztünk, miként lehet a nép sorsán segíteni és miként lehet a tárgyi segítség mellett legalább azt a lelki megnyugvást adni, amelyre országunk lakosságának a gazdasági élet minden területén annyira szüksége van. (Ügy van! TJgy van!) Amikor ezt készséggel megállapítom az egyik oldalon, ugyanolyan tárgyilagossággal kell megállapítanom a másik oldalon azt, amit Friedrich István t. képviselőtársunk mai be^ szédében mindannyiunkra olyan közvetlenül hatóan és meggyőző erővel mondott, hogy tettük ezt olyan körülmények között, amikor a kormány részéről sem a gazdasági programmtekintetében, de még legközeleobi teendőit érintően is semmiféle útmutatást nem kaptunk. Ez a parlamentáris tárgyalás minden körülmények között igen nehézzé teszi, de méltóztassék meggondolni milyen nehéz ez a mai viszonyaink közepette ,amikor mindinkább kialakul az a megdönthetetlennek mutatkozó tény, hogy tévednek azok, akik a magyar sors közeli megjavulását kívülálló tényezők részéről várják; (Ügy van! Ügy van! a bál- és a szélsőbaloldalon. — Friedrich István: Ábrándok!) hogy tévednek azok, akik a világgazda-