Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-103

520 Az országgyűlés képviselőházának 10S. ülése 1932 június 11-én, szombaton. ság mai és hosszú időkig várható alakulása mellett azon a vélekedésen vannak, hogy ennek a nyolc és fél millió embernek a sorsa annyira gyúpontjába helyezhető a világgazdasági és világpolitikai problémáknak, hogy itt más részerői, mint a mi részünkről jöhet az a segítség, amelyre feltétlenül szükség van. (ügy van! Ügy van! balfelöl.) Feltétlenül szükség van egyszerűen azért, mert nyolc és fél millió embert, akikkel, mint magyar nemzettel szemben rövid két évtized alatt annyi igazságtalanság történt, megillet az a jog, hogy munkájának eredményét élvezhesse, hogy munkájának eredménye nyomán exisztenciáját biztosíthassa. Ennek megfelelően tehát megilleti az a jog is, hogy azoktól, akik vezetésére vállalkoztak, akik a mai viszonyok között a legfőbb irányítói annak a tevékenységnek, amelyet megélhetése érdekében kifejt, olyan aktivitást követelhessen meg, amelynek eredményeképpen a világgazdaság ellenére és a világgazdasági helyzetnek megítélésem szerint hosszú ideig várható stagnáció mellett is. legalább a minimális megélhetést minden dolgozni akaró polgárnak biztosítani lehet. Ba vizsgálom, vájjon az itt felmerült gondolatok (mennyivel siettetik azt a lehetőséget, hogy itt olyan megoldások adódjanak, amelyek a termelő életnek ma már minden területén, nemcsak az itt sokat tárgyalt mezőgazdasági termelés területén, hanem a kisipar, a kereskedelem, SiŐt a sokat táíuadott gyáripar területén is ma már olyan kirívóan mutatkozó bajok megszüntethetők legyenek, mindenekelőtt meg kell állapítanom azt, hogy csodálatos módon a felszólalások, a panaszok a gyógyulás lehetőségét majdnem kivétel nélkül financiális területen keresték. (Farkas Elemér: Nincs más út!) Készséggel elismerem, hogy ma a legkirivóbb, a legközvetlenebbül érezhető bajok forrásia a pénzügyi kérdésekben van és pedig azért, muert éppen ezen a területen követtük el a múltban a legtöbb mulasztást, hogy úgy mondjam, a könnyelmű gazldlálkodás (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) ismérvei ezen a téren tapasztalhatók leginkább, egyfelől abban, hogy olyan államháztartásra rendezkedtünk be, amely az ország teljesítő képességével nincs arányban, másfelől pedig abban, hogy olyan hitelpolitikát folytattunk, amelynél elmulasz tottuk mérlegelni azt, vájjon iaz >emnek nyomán várható produktivitás elegendő le&z-e ezeknek a terheknek a viselésére. Készséggel ismerem, hogy a javulás útját elsősorban ezen a területen kell keresnünk, és itt osztom a dogmatikus pénzügyi politika tételeivel szemben azoknak igazságát, akik azt mondják, hogy a nemzetköz' pénizügyi világban elfogadott általános erkölcsi követelményekkel sízemben sokkal jelentősebb az a követelmény, amely egy ország gazdasági életének fenntartását és azon keresztül a lakosság megélhetésének biztosítását "keresi. (Ügy van! Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) Én tehát annak dacára, hogy magamévá teszem azt az álláspontot, hogy nem lehet a pénzügyi problémákat hizonyos egyoldalúsággal, tudniillik adó si egyoldalúsággal kezelni, mégis nyugodtan felállítom* azt a tételt, hogy a pénzügyi gyakorlat világszerte az, hogy abban a pillanatban^ amikor egy aldlós akár önhibájából akár önhibáján kíivül abba a helyzetbe kerül, hogy vállalt kötelezettségeinek nem tud eleget tenni, iákkor ezt a körülményt azonnal hitelezői tudomására kell hozni (Ügy van! Ügy van!) — és ennek tudomására hozása után a hitelező kötelezettsége adósával megállapítani azokat a módozatokat, amelyek az adós termelőképességének biztosítása útján az adóst újból abba a helyzetbe hozzák, hogy ismét fizetőképessé váljon. (Ügy van! Ügy van!) Ha pedig a hitelező ennek a kötelességének eleget nem tesz, minden erkölcsi skrupulus nélkül megnyílik az adósnak az a joga, (Farkas Elemér: Helyes!) hogy arra a gazdálkodásra rendezkedjen be, amely az ő megélhetését biztosítja. (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Az adóstörvények legmesszebbmenő respektálása mellett is lényeg-esebb, fontosabb az életnek az a joga, amiely az ember exisztenciájának fenntartását minden körülmények között lehetővé teszi. (Farkas Elemér: És a nemzet érdeke! — Gr. Sigray Antal: Elmulasztottuk!) Ha ezt a kérdést a nemzetközi tőke szempontjából tesszük vizsgálat tárgyává, egyáltalában nem tudom osztani azokat az aggályokat, amelyek ebből az érthető, a gyakorlati életben a kapitalista gazdálkodás folyamán igen gyakran adódó helyzetből azt a következtetést vonnák le, hogy az az adós, aki fizetésképtelenné vált s eredetileg vállalt kötelezettségének eleget tenni nem tud, a jövőben a hiteléletben figyelembe nem jöhet. (Gr. Sigray Antal: Nem áll, tessék Oroszországot megnézni!) Nem tudom pedig osztani azért, mert a kapitalista gazdálkodás igenis toe van rendezve azokra a fluktuáló konjunktúrákra, amelyeknek folyamán nagyon gyakran előfordul az, hogy az adóstól követelését a hitelező nem tudja megkapni. Ha ebből a szempontból Magyarország helyzetét a nekünk hitelező külföldi tőkével szemben vizsgálat tárgyává tesszük, .akkor tárgyilagosan, nem mentegetőzésképpen, nem az elkövetkezett helyzet igazolására és nem annak a követelésnek alátámasztására, hogy Magyarország ebben a helyzetében fizetni nem tud, hanem a tények regisztrálására meg kell állapítanom azt, hogy igenis a nemzetközi tőke már ezeknek a hiteleknek a folysításakor kalkulációba vette azt, hogy ez az ország abba a helyzetbe kerülhet, hogy fizetési kötelezettségeinek nem tud eleget tenni. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Kifejezésre jutott ez a Magyarországnak folyósított nemzetközi kölcsönök feltételeinek mindegyikénél (Farkas Elemér: Ügy van!) és legyen szabad ennek az állításomnak igazolására egy közvetlen tapasztalatomat is felhoznom. (Halljuk! Halljuk!) 1928 elején jártam Amerikában. Ott kizárólag pénzügyi körökkel érintkezve, tanulmányoztam az amerikai pénzintézetek statisztikai és információs szolgálatát. Ezzel kaposolatb an a kezemhe került az amerikai emissziós intézeteknek az a szolgálata, amely a newyorki exchange és surb-ben — az exotikumok piacán — jegyzésre kerülő papírok statisztikáját mutatja, amely statisztika minden papírt a •lehetőségihez képest .kvalifikál, hogy ezzel a nagyköznöséget tájékoztassa, hogy milyen papírba fektetheti bele a pénzét és már 1928-ban, tehát abban az évben, amikor a magyar emiszsziók jelentős része történt — hiszen 1927-ben és^ifâS-ban voltak a legjelentősebb ilyen kibocsátások — megállapítottam, hogy nem volt olyan magyar papír, amelyet az amerikai bankarszolgálat rendelkezésére álló adatai nyomán az osztályozás alkalmával, nem azzal a jelzővel illetett volna, hogy «spekulatív». Vagyis nem történt ebben az irányban megtévesztés a külföldi tőkével szemben, mert a tőlünk kapott adatok alapján, de tőlünk füg-