Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-103
508 Az országgyűlés képviselőházának 10$. ülése 1932 június 11-én, szombaton. utóbbi jelentéstétel alkalmával beszámoltam. Nem mondom, hogy 35 esztendős építési praxis alatt mindenki eléri ezt a számot, templomokban tartom a rekordot. Méltóztassanak azonban megengedni, valóban úgy van, hogy ha valaki pályáján megfelelőnek bizonyul, akkor később minden pályázat nélkül magához vonzza az építtetők bizalmát és azontúl minden pályázat nélkül is állandóan jönnék hozzá és kérik í'el munkálatok elvégzésére. (Buchinger Manó: De a többieknek is kell élniök! — Propper Sándor: Pogány Móricot miért nem kérik fel? Kiváló építész! Nemzetközi kiválóság!) T. képviselőtársam, sem én nem vállalkozom arra, — sem más nem teheti — hogy ha hozzám bizalommal jön egy építtető, akkor azt mondjam: kérem, no tessék hozzám jönni, hanem méltóztassék máshoz menni. Ezt nem tehetem, ha az illetőnek hozzám van bizalma. Meg kell azonban jegyeznem még azt, hogy nem a mai helyzetről van szó. A képviselő úr igaztalanul állítja szembe a mai helyzetet az építészek mai nyomorúságát más építészek hosszú évtizedes munkájával. (Propper Sándor: Vágó Józsefet miért nem kérik fel! Az is nemzetközi nagyság!) Ezek a kérdések, amikor én kezdtem, még egyáltalán nem voltak aktuálisak. Ma, mélyen t. képviselőtársam, nekem sincs munkám, ennek következtében ma nem vagyok abban a helyzetben, hogy másnak juttathassak az én munkáimból. Örülnék, ha volna munkám és nagyon szívesen vállalnám, ha jönnének hozzám most is, de a mai gazdasági helyzetben sem közalkalmazott, sem magánmérnöknek nincs munkájuk. Még egy megjegyzést teszek. Azt méltóztatott mondani, hogy ha köztisztviselő mérnökök nem foglalkoznának magánmunkálatokkal, akkor több munka jutna a magánépítészeknek. Én 1930-ig voltam egy előkelő egyházi testület műszaki tanácsosa. 1930-ban nagy elfoglaltságom miatt indíttatva éreztem magamat, jhogy erről a műszaki tanácsosi tisztségről saját jószántamból lemondjak. Azt méltóztatnak hinni, hogy most más van megbízva ezzel? Nem. Ezt az állást egyszerűen beszüntették. En tehát lemondtam egy jövedelemről anélkül, hogy eléretett volna az a cél, hogy más azt a jövedelmet megkapta volna. Ahol ma valaki egy állást elhagy, abból legtöbbször nem az következik, hogy azt az állást megkapja egy állástalan szegény ember, hanem legtöbbször az történik, hogy azt az állást megszüntetik és tovább nem tartják fenn. (Buchinger Manó: A miniszterelnöki állást is betöltetlenül kell hagyni! — Derültség. — Farkas István: A miniszteri állásokat nem lehetne így elhagyni? — Gr. Hunyady Ferenc: Azt nem hagyják el! Arra vigyáznak!) Ezek után rátérek beszédem tulajdonképpeni tárgyára és ezen a téren elsősorban a városok, illetve a főváros és a kormány viszonyára akarok néhány megjegyzést tenni. (Halljuk! Halljuk! bálfelŐl.) Tegnap megalakult itt a parlamentben a városok képviselőinek blokkja, amelynek az a célja, hogy a városok és a kormányzat közötti viszonyt a városok számára eredményesebbé tegye. Nekünk a fővárosban^ sok alkalmunk van tapasztalni, hogy a főváros és az állam közötti viszony nem éppen a legbarátságosabb, (Pakots József: Kutya-macska barátság!) hogy enyhén fejezzem ki magam, hiszen a székesfőváros állandóan a közigazgatási bíróságon át kénytelen érintkezni az állammal. A fővároshoz egymás után jönnek olyan állami rendelkezések, amelyek ellen nem tud máshol védelmet találni, mint a közigazgatási bíróságnál. Helyes viszony ez? Ez abszolút lehetetlen viszony. A főváros és az állam közötti viszonynak sokkal belsőségesebbnek és barátságosabbnak kellene lennie és sokkal jobban kellene vigyáznia az államnak a főváros érdekeire. Általában állítom, hogy az állam, amikor saját jpénzügyi helyzetének szanálásáról ívan szó, egyedül erre gondol és nem azokra a többi közületekre, amelyeklet az ország pénzügyi helyzetének szanálására alkalmas egyes intézkedésekkel a tönk szélére vezet. A töhbi közületek között különösen a városi közületek, amelyek mégis a magyar kultúra empóriumai azok a városi közületek, amelyek mégis büszkeségei az országnak, úgy érzik, hogy az állam gazdasági szanálása az ő pénzügyi tönkretételük! árán történik, Mi ezt a kérdést annál érdekesebbnek látjuk, mert véletlenül a székesfőváros törvényhatósági tanácsa összetételében 26 tag közül 15 képviselővel bír. A főváros tanácsában 5 egységespárti, 5 kereszténypárti és 5 ellenzéki képviselő van. Olyan grémium ez, amelynek a kormánnyal való tárgyalások egészen más modorban és formában kell, hogy lefolyjanak, w mint ahogy az tényleg történik. 15 képviselőt tartalmazó testület, mint városi tanács áll a kormánnyal szeimben, ott ez a testület elvárhatja, hogy a kormánynak a fővárossal való tárgyalásai olyan formában történjenek, amelyek itt a- Házban is bármikor szóvátehetők. Ezt azonban — sajnos — nem tapasztaljuk Itt volt a kereskedelemügyi miniszteri leirat, amely a főváros temetkezési üzemének kérdésében a főváros temetkezési monopóliumát akarta megszüntetni. A főváros a temetkezési monopóliumot nem saját érdekében, hanem közérdekből állította fel, (hogy a halálmadaraktól, akik a kegyelet rovására csinálták az üzleteket, megszabadítsa a főváros közönségét. A, kereskedelemügyi miniszter úr most ismét fel akarja éleszteni a halálmadarakat, kiket mi kipusztítottunk a városból. Itt van a kórházi ápolási díjak kérdése. A kórházi ápolási díjak kérdésében a székesfőváros kiküldött egy négy képviselőből álló bizottságot, amely az akkori népjóléti miniszterrel a pénzügyiminisztériumot akkor vezető államtitkárral a kórházi ápolási díjak tekintetében megállapodást létesített, amelyet parafáltak egyik oldalon a ( miniszter és a minisztert helyettesítő államtitkár, a anásik oldalon a székesfőváros nevében négy székesfővárosi képviselő, illetőleg bizottsági tag. Es mi tör ténik? (Friedrich István: Letagadták!) Ezt a megállapodsát most utólag érvényteleníteni kívánja a mostani népjóléti miniszter úr, aki azt mondja, hogy ez csak tervezet, amely csak a minisztertanács jóváhagyásával válik jogerőssé. Bocsánatot kérek, közjogunk nem ismer minisztertanácsot. Közjogunk a saját resszortjában érvényesen rendelkező minisztert ismer, s ha a miniszter resszortjában egy iratot aláír, az érvényes minden minisztertanácsi jóváhagyás nélkül is. Nekünk tehát e megállapításhoz ragaszkodnunk kell, mert ha ezt a megállapodást minisztertanácsi határozattól teszik függővé, akkor a magunk részéről kizártnak tartjuk azt, hogy bármikor leülhessünk ismét a kormány bármely tagjával tanácskozni és megállapodást kötni. Hivatkozom a mélyen t. kultuszminiszter úrra, aki e pillanatban szintén
