Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-95
40 Az országgyűlés képviselőházának 95 ellenkezik a titkosság. (Berki Gyula: Dehogy! En akkor kaptam a legtöbb szavazatot, mikor titkosan választottak!) Tehát megint egy véleményen vagyunk! Egy véleményen vagyunk a titkosság tekintetében is, nincs tehát .akadálya a koncentrációnak. (Felkiáltások balfelől: Hol a miniszter úr? — Dinich Ödön: Amikor ellenzéki képviselő szólal fe a Házban, a miniszter úr kimegy! — Berki Gyula: Tizenkét órás ülés van, elfárad!) Mit látunk, t. Házi! Ha Magyarország valóban par excellence termelő országgá fejlődött, mit lehet akkor csinálni ezen a téren? Mert valóban ma ez a legfontosabb mezőgazdasági probléma. Azt látjuk, hogy az árakat felemelni nem lehet, mert ez tőlünk független nemzetközi tényezőkön múlik. De kérdem: használ-e az, amiről a túloldalon ismételt felszólalásokat hallunk, tudniillik a minőség megjavítása? Ha el is érjük, t. Képviselőiház, én azt mondom, hogy nem használ, az árakat nem fogja emelni. (Zaj a balközépen). Méltóztassék meghallgatni, .azután nagyon kíváncsian várom a választ. Ha el is érjük a kanadai, amerikai búza minőségét, ha el is érjük a délorosz búzaterületeknek már a békében is kiváló minőségét, akkor sem tudunk árban konkurrálni velük ma, amikor a gabonatermelés az egész világon már nem mezőgazdasági üzem, hanem teljesen indusztrializálódott- Getreide Fabrik-nak nevezik ma a nagy mezőgazdasági területeket, ahol a gabonatermelést művelik. Az egyik oldalon az amerikai tőkével nem tud a magyar búza konkurrálni, a másik oldalon az orosz búzával nem tud konkurrálni, mert ott nem a tőke, a nyereség és az érték adja meg az árat, hanem a politikai tendencia. (Jánossy Gábor: De ez csak átmenet.) Boldog lennék, ha átmenőt lenne, ha képviselőtársam jóslata valóban beteljesednék. (Jánossy Gábor: Nem jóslatképpen mondom, csak úgy van.) Harmadszor, a kiviteli prémiumok rendszere is megbukottnak tekinthető. A kiviteli prémiumok — bármilyen áldozatkészség nyilvánuljon meg a többi termelőágak részéről — teljesen elégtelenek a rentabilitás helyreállítására. Az államháztartás mai helyzete mellett kiviteli prémiumokról beszélni sem lehet, mert az ország teherbíróképességének húrjai úgy meg vannak feszítve, hogy már-már közel vannak az elpattanáshoz. De a részleges preferenciális -engedmények sem jelentik az árszint olyan emelkedését, amelyek reálissá teszik a termelést. T. Képviselőház! Örömmel olvastam el tegnap gróf Károlyi Imrének, a magyar arisztokrácia egyik legtehetségesebb és legvilágosabban látó tagjának új könyvét, (Simon András: Már megint? — Mikecz István: Abban nem sok gyönyörűség van!) az «Örvény szélén» című könyvet, amelyben a magyar mezőgazdaságról szóló fejezetét olvassa, bizonyos erkölcsi elégtétellel állapíthatjuk meg erről az oldalról, hogy mind azt foglalja össze, amit egy fél évtizede tollal és szóval hirdetünk erről a dologról. Gróf Károlyi Imre ebben a ^könyvében azt mondja, hogy nincs más kiút a mezőgazdasági termelés válságából, főleg a magtermelés magyar válságából, mint az önköltségi áraknak irgalmatlan lecsökkentése. Ez volt évek óta a mi álláspontunk is. (Simon András: Mindenkié.) És ön megszavazott minden egyes olyan adót és intézkedést, amely az önköltségi árak emelésére irányult. Melyek azok az önköltségi árak? Elsősorban az állami és helyhatósági adók, másodszor ülése 1932 június 2-án, csütörtökön. m a városi és megyei közüzemek magas díjai, amelyek nyomják és terhelik a termelőt, harmadszor a termeléshez szükséges iparcikkek magas ára, tehát az 50%-kai süllyedt agrárindex-el szemben az ipari indexnek ezekben az irgalmatlan években való stabilitása, negyedszer a kamatok, amelyekről éppen az előttem szólott t. képviselőtársaim olyan alapos felkészültséggel beszéltek, — magát a lényeget és a segítési módokat úgy adták elő, hogy azokhoz mindnyájan hozzájárulhatunk — és ötödször a munkabérek. Ezek voltaképpen azok a tényezők, amelyek az önköltséget adják. Az első négyhez előbb-utóbb hozzá kell nyúlni, mert az önköltségi árak csökkenése nélkül a magtermelés kérdése csak újabb katasztrófáiba visz bennünket. A munkabérekhez a mai viszonyok között nyúlni nem lehet. A munkabérek ebben az országban — meg kell mondanom — az országnak legtöbb vidékén nem a gazdálkodó, nem a kisbirtokos és legnagyobbrészben nem a nagybirtokos hibájából, hanem a mai szörnyű helyzet folytán, a mai általános elszegényedés, a rentabilitás hiánya folytán olyan, alacsonyak, hogy már a létminimumom is jóval alul vannak. (Ügy van! Ügy van!) Nem a Ház naplója számára mondom, — hangsúlyozom — de el kell mondanom, hogy azon a vidéken, ahol én képviselő vagyok, 60 és 70 filléres napi munkabérek vannak és boldog az a mezőgazdasági munkás, hogy így is munkához juthat. (Jánossy Gábor: Ügy van!) XJgy van!) Az a munkás nem tesz szemrehányást és nem érzi az igazságtalanságot, az elégületlenség tüze nem forr benne azért, mert látja, hogy az is, aki a bért fizeti, ebek harmincadjára, koldusbotra jutott. Vallom és hiszem, hogy a gabonaárak alacsonysága nem okozott volna ilyen katasztrófát, ennek a viliággazdasági válságnak erősebb gátakat építhettünk volna, ha rátértünk volna erre az újabb birtokpolitikára, amelyet fél évtized óta pragmatikusan hirdetünk ezekről a padokról, ha áttértünk volna kellő időben a termelésnek a piac számára való céltudatos átszervezésére, a termelőszövetkezetek rendszerére, egy gyökeres szövetkezeti reformra és ezzel harmonikus magasabb mezőgazdasági kultúrára. (Ügy van! balfelől.) Kis, tőkeszegény országnak, amely ilyen földrajzi helyzetben él itt, Közép-Európában, mint Magyarország, arra kellett volna törekednie, hogy a maga specialitásaival álljon a külföld elé. Itt, ahol pénz nincs, de van föld és emberi munka, az emberi tehetség és az emberi szorgalom lett volna a nagytőkének ellenértéke (Ügy van! Ügy van! jobbfelőL), a speciális tehetség és speciális munka. Hús- és hústermékek, tej- és tejtermékek, baromfinevelés és export és gyümölcsexport kell. Igenis redukálni kellett volna a búzaterületeket és nem szaporítani. Ma 9—11 pengő körüli az a különbözet, amely egy métermázsa búzának előállítási költsége és nemzetközi értéke között van. Szóltak itt, tisztelt Képviselőház, ismételten az agrár-ollóról. Erről tehát én nem szólok, csupán néhány statisztikai adatot legyen szabad felolvasnom, amelyek jobban dokumentálják a mai termelésnek teljes irrealitását, mint minden hosszabb beszéd. (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! balfelől.) f Egy kisgazda 1928-ban 60 pengős adótartozását kifizette két mázsa búzával vagy két hektoliter borral. Ma legalább a háromszorosa kell hozzá. Az Omge, amely nem mondható felforgató, forradalmi és
