Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-95
Az országgyűlés képviselőházának 95. destruktív testületnek, (Sauerborn Károly: Az a baja, hogy nagyon loyalis!) sőt nagyon loyalis társaság, statisztikát állított össze a mezőgazdasági válságról, amelyben kiszámítja, hogy 1913-ban katasztrális holdanként átlag 25 pengő 30 fillér tiszta jövedelemmel rendelkezett a gazda, amelyből 5 pengő 70 fillér esett egy katasztrális holdra, mint önköltségi ár. 1927-ben 14 pengő 60 fillér holdankénti jövedelemmel szemben már 12 pengő 28 fillér közteher esett egy holdra. 1927-tel szemben átlag több, mint 50%-kal esett az agrár-index, a közterhek pedig azóta, mint mindnyájan tudjuk, saját bőrünkön tudjuk, jelentékenyen felemelkedtek. Egy katasztrális hold búzatermelésre holdanként 8 métermázsát feltételezve, ma minimálisan 15 pengő a ráfizetés, egy katasztrális hold szőlőnél pedig ez 100 és 180 pengő között ingadozik. Az a termelő tehát 20^ pengős búzaárak mellett holdanként 8 métermázsát termő búzaterületen nem vesz be annyit egész termésért, mint amennyit ma egy ugyanilyen katasztrális hold területre egy szőlőtermelő, egy horgazda ráfizet. A szőlőgazdaság katasztrófájához kívánok szólni. (Zaj a jobboldalon.) TTgy látom, a tisztelt túloldalt nem túlságosan érdeklik ezek a dolgok. (Jánossy Gábor: Most ütik nyélbe a koncentrációt!) Nagyon csodálom, hogy Mayer János volt földművelésügyi miniszter urat olyan kevéssé érdeklik éppen ezek a témák, amelyek szigorúan ahhoz a tárcához tartoznak, amelyet éveken át képviselt itt a Házban. T. Ház! A borgazdaság válságához nemcsak a magam nevében szólok hozzá, hanem hozzászólok a borvidéki képviselők blokkja nevében is és amit mondok, az 60 képviselőnek a véleménye e tekintetben, akik a Ház különböző oldalain foglalnak helyet.. (Ügy van! Ügy van!) Ha felvetjük a kérdést, hogy a világgazdasági vonatkozásoktól eltekintve, mi idézte elő a magyar szőlőtermelés válságát, akkor keresetlen egyszerűséggel és őszinteséggel egy szóval kell felelnünk: előidézte az állam, (Felkiáltások a baloldalon: Szomorú!) mert az állam igazságtalan, eélnélkül való, prohibltív intézkedései juttatták a szőlőgazdaságot mind lejjebb és lejjebb azon a lejtőm, amelynek most már a végére érkezett. Elsősorban a borfogyasztási adó, amelyben a termelő befektetésének és munkájának ellenértékét legnagyobb részben az állam sajátítja ki a maga javára. Két olyan magyar intézmény van, amely páratlan a világon: egyik a nyilt szavazás, amelynek nincs párja a kultúr vagy civilizált, va£y polgári alapon élő államokban (Mikecz István: Beszéljen a borról!) — rögtön rátérek és kielégítem Mikecz t. képviselőtársam kívánságát —, a másik pedig a borfogyasztási adó, amely éppúgy páratlanul és példátlanul áll Európában, mint a nyilt választás. Azért voltam bátor ezt a kettőt egy csokoríban megemlíteni. Olaszországban öt évvel ezelőtt egy ugyanilyen borkríziis idején királyi pátenssel egyik napról a másikra szüntették be a borfogyasztási adót. Nálunk hosszú tárgyalások eredményeképpen azt tudjulí a végsőkig elkeseredett 'borvidékekkel közölni, — amit én is tiszteletreméltó eredménynek tartok, s ha meglesz, köszönettel fogadjuk és hálásak leszünk érte a t. kormánynak, — hogy a jövő év január 1-től kezdve, 50%-kai mérséklik a borfogyasztási adót. (Felkiáltások a baloldalon: Már szüretkor kellett volna!) Ez a legtöbíb, amit a pénzKÉPVISELÖHÁZI KAPLÓ IX. ülése 1932 június 2-án, csütörtökön. 41 ügyi bürokráciából, amely maga is belátja ennek az; adónemnek tarthatatlan, barbár és kegyetlen voltát, ki lehetett préselni, nein ellenzéki fellépéssel, hanem 60 minden pártból képviselt törvényhozó fellépése által. Mérhetetlen ártalmára van a bortermelésnek a szabadforgalom hiánya. A bor az egyetlen termelési ág, amelynek terményét nem szabadforgalomban árusítják. Az előző kormányok legnagyobb súlyt helyezték rá és igen nagy költséggel, igen nagy befektetésekkel, amelyekért számos támadás is érte őket, forszírozták a bor exportját. Az én meggyőződésem szerint azért volt célt tévesztett ez a nagy költséggel lefolytatott exportakció, mert kevés figyelmet fordítottak a statisztikára. Mert ha látták volna, hogy a legkitűnőbb évben, azt hiszem 1929/30-ban az egész évi magyar bortermésnek csupán 6%-át tudták rendkívül nagy költségekkel külföldre kivinni és 94% itt maradt az országban, akkor feltétlenül nagyobb gondot fordítottak volna a belfogyasztásra, mint erre a költséges exportra. (Sauerborn Károly: De akkor nem lehetett volna borházakat létesíteni!) Ezt a 6%-ot is —pallóm — nem a borházakció folytán, butéliás borok alakjában helyezték el, hanem elhelyezték igenis azoknak a fuvardíjvisszatérítéseknek következtében, amelyek az exportőröket és a kereskedőket minél nagyobb tételek elhelyezésére sarkalták. Nem látom a kereskedelmi tárgyalásoknál sohasem az ország körülbelül egy millióra rugó lakosságának — mert ennyi foglalkozik bortermeléssel és borgazdasággal (Ügy van! Ügy van! balfelől.) ~ kellő és határozott képviseletét- A bortermelés érdekeit mindig feláldozták a nagyipari érdekek nek, (Sauerborn Károly: Mint az egész mezőgazdaságot!) de mintha tervszerűség lett volna ebben. Majdnem azt mondhatnám, hogy a pénzügyi adminisztráció a maga bürokratikus lassúságával és korlátoltságával sorra tönkretette mindazokat a lehetőségeket, amelyek ezekben a nehéz időkben számára kínálkoztak. Így volt 1930-ban, amikor Franciaországban kriminálisán rossz termés volt és jelentékeny mennyiségű magyar bort lehetett volna exportálni. (Úgy van! balfelől.) A földmívelésügyi minisztérium igazán szívvel és lélekkel e mellett a mozgalom mellett állott, minden emberileg lehetőt elkövetett. Termelőszindikátusok alakultak, minden fel volt készülve arra, hogy Franciaországba igen nagy menynyiségű bort exportálhassunk, a pénzügyminiszter úr azonban addig húzta és halasztotta a dolgot, (Dinich Ödön: Ügy van! Ez a szokása!) míg az akták útvesztőjében és az iktatókban elveszett ez az igen nagy jelentőségű akció, (Ügy van! Ügy van! balfelől-) úgy hogy végül is az olasz és görög borokkal megelőztek bennünket és a magyar bortermelés itt is lemaradt. Ugyanez ismétlődött meg Svájcban-, amennyiben 1929/30-ban 100.000 hektoliterre emelkedett a svájci export. Emelkedett volna még, ha nem lett volna a fuvardíjvisszatérítések terén^ olyan állandó bizonytalanság, hogy az exportőr sohasem tudott fix ajánlatot tenni, mert nem tudta, mikor vonják vissza ezt a fuvardíjkedvezményt. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Azt kell mondanom, hogy a t kormánynak egy fixa ideája a folytonos koncentráció és a folytonos központosítás. Engedjék meg, hogy _ ennek példáját adjam, ami azt hiszem, az igen t. földmívelésügyi miniszter urat igen közelről és közvetlenül kell, hogy 6
