Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-102

436 Az országgyűlés képviselőházának . látom, hogy tegnap megjelent a Neue Freie Presse-ben egy cikk a pénzügyminiszter úrtól, amelynél sötétebben látni Magyarország viszonyait egyáltalában nem lehetséges. (Magyar Pál: Kifelé sötéten, befelé optimisztikusan!) Bocsánatot kérek, a Neue Freie Presse ide Magyarországra is bejuthat, azok tehát, akik akarják, olvashatják és láthatják abból, hogy teljes ellentétben áll ez a cikk azzal a beszéddel, amelyet ő itt tartott. Lehetetlen állapot az, hogy a

t pénzügyminiszter úr a törvényhozók előtt másképpen beszéljen, mint kifelé. Ez emlékeztet engem Teleki gróf eljárására, aki kifelé teljesen más világitásba helyezte az ország állapotát, mint befelé. A hazugságnak — bocsánatot kérek — nagyon kurta lábai vannak. Azt hiszi a t. miniszter úr, hogy a külföld nincs tájékozva a mi viszonyainkról? (Magyar Pál: Jobban, mint mi!) Jobban van informálva, mint mi. Előbb látta, hogy mi fog itt bekövetkezni, mint mi. Azt hiszi a miniszter úr, a külföld nem tudja, hogy mi képtelenek vagyunk fizetni? Jobban tudja, mint mi, hiszen látja a magyar papirok kurzusain. (Magyar Pál: Ügy van!) Ha megnézi csak a Speyer-kölcsönt, amely 12%-on, tehát egy évi kamaton áll, akkor már informálva van arról, hogy Magyarország viszonyai milyenek. Mirevaló a mi részünkről ez az illegetés-ibillegetés, mirevaló mindig azt hangoztatni, hogy fizetni akarunk, de nem tudunk? Mindenki tudja, hogy nem tudunk fizetni! Miért nem jelentjük ki — amit már régen meg kellett volna tennünk — fizetésképtelenségünket? (Pakots József: Hol a kormány?) Felfoghatatlan valami, hogy mi ezt nem jelentjük ki, mikor mindenki a világon tudja és a verebek is csiripelik a fákon azt, hogy mi nem vagyunk képesek fizetni. Más államok sem képesek fizetni, nemcsak mi; más államok is ebben a helyzetben vannak. Az egyenes eljárás az lett volna, hogy már novemberben jelentsük ezt ki és mentsük meg azt az aranyat, amelyet azóta kifizettünk. Ezt az ellenzék részéről akkor megmondottuk {Ügy van! balfelöl.) és figyelmeztettük a kormányt, hogy nem szabad tovább megrabolni Magyarországot, nem szabad tőle elvenni még azt a kis aranyat is, amely megmaradt a Nemzeti Bank pincéjében. De mi fizettünk és hol állunk ma? Ott állunk, hogy maga a kormány bevallja tehetetlenségét, hogy képtelen kifelé fizetni. De nem vonja le ennek konzekvenciáit. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Minél később vonjuk le a konzekvenciákat, annál rosszabb lesz ,a helyzetünk. Méltóztassék tudomásul venni, hogyha az elmúlt tizenkét évben elfogadta volna a t. kormány és a többség azokat a jóindulatú — nem pártpolitikai célból történt — figyelmeztetéseket, amelyeket tőlünk hallott; ha a többség nem engedte volna meg azt a laza eljárást, amelyet soha az előbbi időkben nem lehetett tapasztalni, akkor más volna a helyzet. Azért van itt az ellenzék, hogy figyelmeztesse a, kormányt a veszélyekre, hogy őszintén mondja meg a véleményét. De abból, amit az ellenzék . mondott tizenkét év alatt, nem vettek be még egy apró kis cseppet sem. Az, amit az ellenzék itt tizenkét éven keresztül mondott, olyan volt, mintha falra borsót hánytunk volna. Ma látják önök is és mindannyian konstatálják, hogy jó lett volna figyelembevenni azokat a tanácsokat, akkor az ország nem juthatott volna ebbe a helyzetbe. Nem akarom felsorolni azt, amit én számtalanszor (Magyar Pál: írásban, memorandumban le van fektetve!) szóvátettem és memorandumban magam adtam 02. ülése 1932 június 10-én, pénteken. át a miniszterelnök úrnak, (Pakots József: A volt miniszterelnöknek!) úgyhogy láthatta, hogy ez nem pártpolitika. Es mi történt? Nyitott szemmel mentünk a pusztulás felé, az örvény felé, amelyet önök el is értek. : Ma ott állunk, hogy senkire sem számíthatunk, csak saját magunkra! (Gáspárdy Elemér: Ez igaz!) Tessék ezt figyelembe venni. Nemcsak mi vagyunk bajban, hanem egész Európa és az egész világnak összes államai, még a 10 délamerikai állam is. Mind bajban vannak és ma, ha akarnának is rajtunk segíteni a külföldi államok, nincsenek abban a helyzetben, hogy rajtunk segítsenek, (Magyar Pál: Önmagukon sem tudnak segíteni!), mert el vannak foglalva önmagukkal. A gazdag Franciaország immár 9 milliárd hitelt vett fel saját céljaira. Nézzék a deficiteket az amerikai Unióban. Nézzék azt, hogy Franciaországnak a legutóbbi évben 9 milliárd frankkal kevesebb kivitele volt es 5 milliárddal kevesebb behozatala. Ezt még a leggazdagabb állam sem bírja el. Ezektől az országoktól várjunk mi segítséget? Talán Angliától várjuk a segítséget, amely maga is küzd nemzetgazdaságáért és óriási vámokat szed? Vagy Amerikától várjuk, — amelyről később leszek bátor beszélni — amelyben magunk előtt látjuk a pusztulást és amelyről 1927-ben, világkörüli utam alkalmával, megírtam, hogy irtózatos felfordulás fog ott bekövetkezni? Miért történt ez a felfordulás? Mert 30 millió farmer nem tudott megélni, mert a gazdatársadalom megbukott már 1927-ben s azóta folyton-folyvást azon törik a fejüket, hogy hogyan lehetne ezen segíteni és nem tudnak segíteni. Ugyanaz van ott nagyban, ami nálunk kicsinyben van meg. Az az ország, amelyet úgy hívtak; das Land der unbegrenzten Möglichkeiten, — a legnagyobb gondokkal küzd, és tévesen gondolkodik az, aki azt hiszi, hogy Amerika egyhamar ismét talpra fog állni. Amikor ebben a helyzetben van az egész világ, honnan várjunk mi segítséget? Csak sajátmagunkra vagyunk utalva. Mi azonban még jobb helyzetben vagyunk, mint az ipari államok, mert nekünk több búzánk van, mint amennyi kell, több húsunk, több zsírunk, több szalonnánk, több veteményünk van, mint amennyi kell. Mi meg fogunk tudni élni, csak egyszerűen ki fogjuk küszöbölni mindazokat az árukat, — és ki kell küszöbölnünk — amelyek luxusra vagy talán még arra sem szolgálnak. Legfeljebb nem fognak a mi asszonyaink Párizsban ruhákat vásárolni és nem fognak Párizsból hozatni parfőmöt^ hanem be fogjuk érni a saját magunk posztójával, a saját magunk párfőmjével. (Helyeslés' a baloldalon) Nekünk tudatára kell jönnünk, t. képviselőtársaim, határozott tudatára kell jutnunk annak, hogy rajtunk senki más sem segíthet, csak mi magunk. Ha ma ennek tudatára jövünk, akkor meg vagyok róla győződve, hogy ha esetleg éveken át megpróbáltatásokon megyünk is keresztül, — meglehet, valószínű, sőt biztosra vehető — de azután egy egészséges irány fog kialakulni. Mi megszoktuk a megpróbáltatásokat. Itt volt a tatár, itt volt a töTök, — ez nem is volt a legrosszabb — itt volt az évszázados osztrák járom. Mi megszoktuk a szenvedéseket, tehát ki fogjuk bírni a szenvedést továbbra is, ha magunkba szállunk és bevalljuk önmagunknak, hogy még olyan Magyarországra is képtelenség 800 milliós budgetet rárakni, amelynek sokkal jobban megy a dolga, mint nekünkKéptelenség ezt ráróni Magyarországra, amelyről Jeremiás Smith azt mondotta, hogy