Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

396 * Az országgyűlés képviselőházának 101 keres, akkor semmiféle jövedelme nincs s ennek hatása jelentkezik a mezőgazdaságban is, ahol a fogyasztás csökkenése túlnyomó részben ennek a körülménynek tudható be. Ezek a problémák várnak itt megoldásra és amidőn én annakidején még az azóta már eltávozott Wekerle pénzügyminiszternek azt mondottam, hogy a költségvetést nem 5%-kai kell redukálni, hanem legalább 100 millióval, akkor a miniszter úr derült mosollyal fogadta ezt az én akkori kijelentésemet. (Magyar Pál: Ö tudta, hogy 200 millióval kell redukálni!) Azóta nem ő, hanem utódja már sokkal többel redukálta a költségvetést és én meg vagyok győződve arról, hogy ezt a költségvetést még redukálni kell. Még lejjebb kell menni, mert a magyar gazdasági élet ezt a költséget sem bírja el. A magyar gazdasági életben ezt sem lehet megkeresni; főleg a mezőgazdasági termelésben nem lehet annyit megkeresni, mint amennyi az állami bürokrácia fenntartására szükséges, de legkevésbbé lehet megkeresni azt az összeget, amely a külföldön lévő tartozások kamataira szükséges. Csak^ egy pillantás a magyar kereskedelmi mérlegre és akkor már kitűnik, hogy a magyar kereskedelmi mérleg összforgalma — majdnem ezt az abszurd dolgot kell mondanom — nem tesz ki mégegyszer annyit, mint amennyit kamat fejében fizetni kell évente. (Magyar Pál: A kereskedelmi mérleg egyik oldala,, a kiviteli!) Igen, a kiviteli- Körülbelül 300 millió az az összeg, amelyet évenként kamatban fizetnünk kellene és külkereskedelmi mérlegünk kiviteli oldala 800 millió körül van. Csak a kivitelen keresünk, a behozatalon nem keresünk semmit, ez csak tehertétel, ezt le kell vonni a kivitelnél elért keresetből. Lehet, hogy ez még több is, tehát nem keresünk annyit. Már pedig olyan kiviteli kereset nincs, amelynél az áru árának 50%-át nyereségképpen lehetne itt javunkra írni. Magyarországon tehát teljes képtelenség fenntartani azt a nagy állami apparátust, amely itt van és teljesen képtelenek vagyunk eleget tenni azoknak a fizetési kötelezettségeknek, amelyek reánk haramiának. Ezzel tisztában van körülbelül mindenki. Most elkezdődik a labdázás ezzel a kérdéssel és feldobnak tetszetős jelszavakat. Nagyon érdekes és nagyon^ helyesen mutatott rá Gaal Gaszton képviselő úr, 'hogy éppen a volt magyar miniszterelnök, .aki hizonyos mértékben mégis csak felelős azokért az állapotokért, amelyek ma itt ebben az országban vannak, annakidején nagyon élesen szembeszállt felfogásunkkal, .amikor mi a magas kamatot kifogásoltuk, (Berki Gyula: Két évvel ezelőtt!) ma pedig ő mondja, hogy nem lehet ezeket a magas kamatokat fizetni. Pártállásomnál és elvi felfogásomnál .fogva is nagyon helyeslem ezt az elgondolást. Mint szociáldemokrata minden munkanélküli jövedelmet kifogásolok és a kamat az én felfogásom szerint >a legerkölcstelenebb munkanélküli jövedelem, mert azt semmiért adják. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Magyar Pál: Mindig így volt, amióta a világ áll!) Azért, mert valakinek szerencsés viszonyok folytán tőke áll rendelkezésére, .anélkül, hogy az ujját vízbe dugná, ezért nagy összeget kap. Azt, hogy valaki anélkül, hogy a köznek csak valami szolgálatot tenne, meg tudjon élni, mert pénze van, mindig erkölcstelennek fogom tartani és a magam részéről mindig kifogásolni fogom. (Temesváry Imre előadó: ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. Azt a részét a jövedelmének nem herdálta el! — Magyar Pál: Van, aki sokat elherdált!) Nagyon sok van ebben a tőkében, amit mi ki nem fizetett munkabérnek tekintünk, (Temesváry Imre előadó és Magyar Pál: Ez már elmélet!) amit mi uzsorának nevezünk, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Munkauzsora!) vagy spekulációnak. Mert ha nagyon szorosan elemezzük azokat, akiknek ilyen összeg rendelkezésükre áll és megnéznénk, hogy ez a vagyon miből keletkezett, hogy két keze munkájának eredményéből, vagy szellemi képességeivel sikerült-e valakinek milliókat szerezni: azt hiszem, nagyon nehezen lehetne találni ilyen embert, legfeljebb egy pár egészen kiváló író- vagy művészembert, azonban éppen ott találni a legkevesebb ilyen embert. (Zaj.) Találni ilyen embereket ott, ahol nem a munkából, hanem élelmes, ügyes spekuláció útján szerződött össze ez a vagyon. Csak azért tértem ki erre, mert közbeszólás formájában azt méltóztatott említeni, hogy: «aki nem herdálta el vagyonát.» Arról a munkásemberről, aki ma hetenként 20 pengőt keres és nem a hét minden napján tud dolgozni, akitől, ha egy órát mulaszt, azt az egy órát levonják, ha esik az eső és az épületen nem lehet dolgozni, akkor azt az órát, vagy két órát levonják tőle, de ugyanakkor változatlanul fennállanak kiadásai, mert a gyomra éppen úgy korog akkor is, ha esik, vagy nem esik, lakbért éppen úgy fizetnie kell, ha esik az eső, beteg, vagy munkanélküli, a villamos éppen úgy nem szállítja ingyen, mint azelőtt nem szállította és minden más kötelezettségei ugyanígy fennállanak: nehéz volna megállapítani azt, hogy ugyan mit herdálhat el a keresetéből, mi az, ami neki ebből feleslegként megmarad? Éppen az a baj, hogy a nagy tömegeknek nincs feleslegük és ebben különbözik lényegesen ami munkásságunk például a francia munkásságtól, mert a francia munkásságnak van feleslege. (Magyar Pál: Az a helyes, ha van!) A francia munkás maga elé tűz egy életcélt és amikor 20 éves, kiszámítja, hogy 40—50, vagy 60 éves korában mit fog elérni és mennyit fog megtakarítani. (Magyar Pál: Tehát ez az egészséges tőkeképződés!) Nagyon könnyű ott a takarékosságra nevelni az embereket, ahol a takarékosságnak eredménye van és ahol megvan a remény, hogy a takarékosságnak meglesz az eredménye. A francia munkás szívesen takarékoskodott és tényleg takarékossági szellemet vittek bele a népbe. Miért? Azért, mert lassan-lassan keresetének feleslegéből megvette azokat a járadékpapirokat, amelyek kamataiból élete végén csendesen, nyugodtan meg tudott élni. Neuilly-ben, vagy egyéb környéki helyen, ahol letelepedett. Ne (méltóztassék azt mondani, hogy a magyar nép nem takarékos és nem szorgalmas. A magyar nép is szorgalmas és takarékos és azokat a magyar munkásokat, akik külföldön vannak, szeretik, megbecsülik és jól fizetik őket, mert szorgalmasak, hasznavehetők, szakképzettek. Csak Magyarországon nincsen semmi remény arra, hogy takarékoskodni tudjanak valahogy. Ha Gaal Gaston képviselő úr, mint az agráriusok egyik képviselője megállapítja, hogy a vidéken 60—80 filléres napszámbérek vannak és hogy a cukorrépával dolgozó munkások már most megeszik azt a gabonát, amelyet csak őszre kellene kapniok, akkor én, aki még szélsőbb szempontból nézem ezeket a kérdéseket, mit mondjak ezekre az állapotokra?