Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

Az országgyűlés képviselőházának 101. Tényleg elszomorító dolog, hogy Magyarországon, ahol annyi gabona terem, ahol exportálni tudunk, ahol az élő állatnak nincsen ára, olyan renedszertelen és tervnélküli gazdálkodás folyik, hogy az emberek százezrei e mellett a politika mellett csak éheznek. (Berki' Gyula: Amerikában is!) Azt bízzuk Amerikára, majd ők valahogyan csak megélnek, maradjunk mi csak idehaza. En még mindig elfogadnám az amerikai viszonyokat és elfogadom az amerikai kereseteket, talán nem az utóbbi évekét, de az előző évekét, mert nem méltóztatott Amerikára hivatkozni akkor, amikor a munkás ott keresetének felét el tudta tenni magának arra az időre, amikor nem dolgozik. Egyszer már kimutattam itt a Házban, hogy milyen nagy a különbség, nem azt nézve, hogy mit keres a munkás, hanem abból a szempontból, hogy keresetéből mit tud vásárolni és kitűnt, hogy bár Magyarország agrárius ország, Magyarországon a kőműves egyórai munkabérből a legkevesebb kenyeret tudja vásárolni és Csikágóban, amely nem ilyen országban fekszik, húszszor ennyi kenyeret^ tud vásárolni a munkás egy • órai munkabéréből. A magas kamat kérdése tehát nálunk nem fog valami nehéz ellentállásba ütközni és ha a kormány le akarja szállítani a kamatot^ — nem hiszem, hogy le fogja és le tudja szállítani, mert nála sokkal erősebb befolyások érvényésülnek, amelyek ezt a leszállítást nem engedik — ugyanazok a befolyások érvényesülnek ma a kormánynál, amelyek a kormány pénzügyi gesztiójánál más irányban is döntő befolyást gyakorolnak. Nem lesz tehát olyan könnyű ezt a kérdést megoldani. Azt mondjuk mi ma, hogy nem fizetünk a külföldnek kamatot? Mert hogy azzal az összeggel, amelyet fizetünk itt ma Magyarországon, mi fog történni, azt hiszem, a legkevésbbé tudná valaki megmondani, mert ha a mai állapot megmarad, mondjuk, évekig megmarad ez az állapot... (Magyar Pál: Nem maradhat! — Farkas István: Koszszabb lesz!) Nem maradhat? En feltételezem, hogy megmarad a mai transzfermoratóriumos állapot és mondjuk, a külföldi hitelezők nem fognak törődni ezzel, mi lesz akkor a következmény? (Magyar Pál: A transzfermoratórium nem maradhat meg. Közgazdasági abszurdum! — Temesváry Imre előadó: Akkor nem lesznek forgótőkék!) Persze, hogy nem lehet, mert hiszen 301 millió a kamat, s 400 és egynéhány millió a bankjegyforgalom, tehát tényleg nem maradhat, azonban méltóztatik tudni az előadó úrnak éppen úgy, mint én tudom, hogy azokat a pénzeket, amelyeket a transzfermoratórium címén a Nemzeti Banknak befizetnek, a Nemzeti Bank a másik oldalon váltókölcsönök formájában kihitelezi, tehát ez a pénz nem ott fekszik, nem ott zároltatik, ezt^ a pénzt újból igénybeveszi ugyanaz a gazdasági élet, amely ezt kamat és egyéb törlesztéseire ^ állítólag befizeti. Vagyis imi történik? Tulaj donképen az történik, hogy a jobbzsebemből kiveszem a pénzt, azt beteszem a halzsebembe és erre azt mondom, hogy «transzfermoratórium», azután a balzsebemből kiveszem a pénzt és beteszem a mellényzsebembe, de ahányszor ezt a cserét megcsinálom, mindig ráfizetek 6 vagy 7%-os kamatot. Miért tartjuk önmagunkat bolonddá? Vallja be az ország nyíltan, egyenesen és becsületesen, hogy nem tudunk fizetni. Talán egy rossz éle az, amit ezzel kapcsolatban mondok, amikor egy fizetésképtelenné lett kereskedőt megkérdeztek: «mondd, mennyi maradt meg neked és mennyit kerestél rajta» ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. 397 s amikor az azt mondta, hogy semmit sem, azt mondották, neki; «barátom, te nem fizetésképtelen lettél, te tönkrementéi!» Mi is így vagyunk, mi is tönkrementünk, itt nincs mit keresni. Magyarország nem hogy nem tud fizetni, de nincs miből fizetnie és Magyarország nem fogja tudni fizetni ezeket a külföldi adósságokat. Amíg van egy államban valami, amit behajt majd a külföldi hitelező, addig a hitelező természetesen nem fog engedményeket tenni. A külföldi hitelezőt olyan ihelyzetbe kell kényszeríteni, hogy .az kénytelen legyen ezzel a kérdéssel foglalkozni. Ez a kényszerhelyzet, azt hiszem, itt van, mindenki érzi, egyedül a pénzügyminiszter nem érzi ezt. A pénzügyminiszter ma azt a szerepet játsza, hogy a külföldi hitelezők érdekeit védi és erkölcstelen dolognak tartja az amerikai — mit tudom én — Al Capone-féle szeszcsempészekből származó milliók után fizetendő kamat továbbfolyósításának megtagadását, de viszont — szerinte — Magyarországon mindenkit tönkretenni, az helyes és hazafias cselekedet. A kettő között mégis csak külömbséget kell tenni, és meg kell kérdezni azt, hogy helyes-e, lehet-e ezt a politikát így tovább folytatni. Természetesen ahhoz, a külföld erre a belátásra jusson, egy egészen más belső berendezkedésnek is kell létrejönnie, és belül is be kell bizonyítani azt, hogy itt tényleg szegénység van, tényleg neon tud az ország fizetni. De ha idejön egy külföldi és látja azt a szédületes fényt és pompát, amelyet bizonyos alkalmakkor kifejtenek, az egyenesen árt az ország érdekeinek. (Jánossy Gábor: Az már megszűnt! — Zaj.) En például elsősorban is a testőröket odaadnám valamelyik filmvállalatnak statisztáknak. (Berki Gyula: Ugyan kérem!) talán lehetne valami külföldi valutát kapni ezért a cseréért. Azután volna még egy pár ilyen dolog, amit nyugodtan le lehetne építeni. Semmi szükség nincsen arra, hogy ma két milliót adjanak a Mftr.-nek azért, hogy csődbejutott gazdálkodását tovább folytassa. A Légügyi Hivatalnál is látunk egy több millió pengős emelkedést, a testnevelésnél is látunk egy olyan gazdálkodást és pazarlást, amelyre semmi szükség nincs. így végig lehetne menni az egész költségvetésen, de én nem akarok egy csomó kényes kérdést érinteni, amelyeknél ugyancsak találnék nagyon sok tételt, amelyet nyugodtan meg lehetne takarítani, és amelyre a külföld nyugodtan mutat rá és azt mondja: hát az urak ne panaszkodjanak, lássák be, hogy mennyi feleslegük van még. Miért nem tudnak fizetni kamatot, amikor van pénzük ezekre és ezekre a kiadásokra. Természetes, hogy a mai kormány és a mai parlament, amely ilyen őrült munkakedvet árul el, amint látszik a mai képből is, nem tud komoly eredményeket elérni. En nem panaszkodnom, mert engem még mindig többen hallgatnak, mint a kereskedelemügyi ' miniszter urat, amikor múltkor befejező beszédét tartotta. Öt, azt hiszem, ennyien sem hallgatták. (Andaházi-Kasnya Béla: Négy egységespárti van itt, ennyi már régen nem volt! — Jánossy Gábor: Az ország meghallja! — Magyar Pál: Délelőtt egy sem volt itt!) Az az érdeklődésnélküliség, amely a Házban megnyilvánul, nemcsak a mai tanácskozáson, hanem általánosságban is, hiszen senkinek sincs kedve valamely kérdéshez hozzászólni, (Berki Gyula: No, ami azt illeti, legyünk őszinték, kevesen vannak a túloldalon is! — Farkas István: A túloldalon, hozzánk viszonyítva, négyszer annyi képviselőnek kellene jelen lenniel — Berki