Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

380 Az országgyűlés képviselőházának 1Ö1 alanyok fizetik ennek az adónak legalább 70, ha meni 80%-át, pontosan 76%-át, az egész magyar ingótőke tulajdonosai pedig- fizetik az egésznek 1'2%-át. Nézzük meg a vagyonadónak, amely tudvalevőleg 100%-os piótlékolást kapott, szemben a földadó elengedésével, eloszlását. A vagyonadóalap volt az 1927-es adatoki szerint 1928^ban 10.689 millió. Ebből a földbirtok, a mezőgazdiasági ingatlan viselt 47'4%-ot, a mezőgazdasági üzenni tőke, tehát megint a földbirtokos, még külön ezen a címen is 6'7%-ot, a 'házbirtok 31'5%-oit, — ennek fele megint a mezőgazdagot terheli — a bánya- és kohóvállalatok 0*3%-ot, a kereskedelmi üzletek tőkéje 5'4%-ot, az ipari üzemek tőkéje 4'8%-ot, a tőkevagyon, vagyis az ingótőke, az egész készpénzp és részvénytőike 3'5%-ot. Mit jelent ez t. Képviselőház? Ez azt jelenti, hogy, a vagyonadó 100%-os pótlékolása 70%-ban a magyar földbirtokot sújtja. Ha azt mondja nekem a pénzügyminiszter úr, hogy kérem, milyen jó voltam én a magyar földbirtokihioz, leírtam neki a földadót, — ugyanakkor azonban rásózott vagyonadó és jövedelemadó címén ugyanannyit — akkor azt kérdezem, hol itt a segítség, hol itt az az agrártendencia, amelyet tegnap a t. túloldal olyan lelkesen megtapsolt? (Mózes János: Szem fényvesztés !) Én megint csak a pénzügyminiszter úrnak egy szavát idézem, amelyben ő bocsánatot kérve a t. Háztól, azt a kijelentést tette itt, hogy a polgárságnak az adófizetés kutyakötelessége. Az \öi szavát idézem, nagyon helyesnek tartom, ha mindjárt egy kicsit drasztikus is. (Jánossy Gábor: Magyarul van mondva! — Halljuk! Halljuk! balfelől.) Arra kérem azonban a t. pénzügyminiszter urat, hogy ezt a kutyakötelességet méltóztassék ahhoz az ingótőkéhez adresszálni, amely az adófizetés alól teljesen kibújik. (Ügy van! — Taps a baloldalon. — Andahiázi-Kasnya Béla: A vaduzi legények!) Itt van még egy kérdés, amelyet Bethlen vezér Debrecenben már 1928-ban beigért és amelyet megduplázott 1930 június 16-án, Debrecenben tartott programmbeszédében. Beszélt arról, hogy vámtarifánk olyan, amelyet a mezőgazdaság létérdekei szempontjából a legsürgősebben, gyökeresen meg kell változtatnunk. Miután kijelentette, hogy meg kell változtatni, nagyon természetes, hogy nem változtatták meg, vagy amennyiben megváltoztatták, a mezőgazdaság terhére változtatták meg. A leglehetetlenebb direkt és indirekt vámokat fizetjük. Itt van a devizakérdés. Nem megfordított vámtétel-e ez, amelyet a mezőgazdaság exportcikkei után kénytelenek leadni az államnak és azoknak <a protekciós cégeknek, gyáripari cégeknek, amelyeknek ;

az állam a devizát kiosztja? De itt van az egész vámkomplexúm. Hiszen a vám semmi egyéb — nem én mondom, Matlekovich, ennek a kérdésnek világtekintélye mondotta — mint adó, azzal a különbséggel, hogy a vámot az adózók nemcsak az államkasszának fizetik, hanem mindazoknak a magáncégeknek, tehát gyáripari, vagy egyéb vállalatoknak is, amelyeket a vám véd. Ez tehát egy adó, amelynek felét bekasszál ja az állam, a másik felét bekasszál•ják az iparcikkek árában azok a cégek, amelyek ezt a kedvezményt élvezik. (Mojzes János: Államok az államban!) Itt vannak azután a vámpolitika terén kétségtelenül fennálló vérlázító monopóiumok. Hiszen naprólnapra méltóztatnak itt képviselőtársaimtól hallani egyszer ezt, máskor azt a kérdést, együlése 1932 június 9-én, csütörtökön. szer a juta, máskor a kender, azután a selyem, az élesztő kérdését, vagy nem tudom, mit. A végén sorban kisül, hogy a mi egész gazdasági politikánk, az úgynevezett autarcbia, 'azaz ipari önellátás (Andaházi-Kasnya Béla: Korrupt!) semmi másból nem áll, mint az állam által adott kedvezményekből, nem a gyáriparnak, mert nem a gyáripar az, mely ettől fejlődtöt, hanem a gyáriparosnak, aki mint vezérigazgató, vagy mint részvénytöbbség-tulajdonos egy-egy gyáripar élén milliós jövedelmeket élvez akkor, amikor _ a nép itt szegénnyé, sőt koldussá válik.' (Mojzes János: Iparlovagok! Iparbárók!) Nem tehetek róla, akárhogyan forgatom a kérdést és akárhogyan érjen is engem nagyon illusztris szájból, a t. pénzügyminiszter úr szájából —- akinek különben, mindig mondottam, egyénisége és személye iránt a legnagyobb tisztelettel és régi barátsággal viseltetem — az a vád, hogy a nagy jövedelmek piszkálása bolsevizmus, ezt a vádat egészen nyugodtan elviselem. (Mojzes János: Bolsevizmus a nagy jövedelmek összeharácsolása!) Itt Fenyő Miksa t. barátomra hivatkozom, aki a folyosón magánbeszélgetésünk kapcsán elismerte, hogy vámok nélkül a magyar ipar legnagyobb részben kénytelen volna bezárni kapuit. Elismeri ezt t. képviselőtársam? (Fenyő Miksa: El!) Amikor tehát akármilyen vállalkozás, legyen ipari, vagy bankvállalkozás, a jövedelmét csak úgy tudja a maga részéről kitermelni, ha az államtól ilyen kedvezményekben részesül. Ha ezek a kedvezmények a gyártott iparcikkek olcsóbbítására, tömegesebb előállítására, vagy megjavítására fordíttatnak, akkor még el tudom ismerni ezeknek a kedvezményeknek jogosultságát- (Ügy van! balfelöl.) de hogy ezek a kedvezmények bankdirektorok és gyáripari igazgatók zsebébe vándoroljanak, (Mojzes János: Milliós jövedelmek gyanánt! — Zaj a baloldalon.) ezt a mai nyomorúságban, milliók elpauperizálódásának idejében jogosnak és helyesnek el nem ismerem. (Taps a baloldalon. — Ulain Ferenc: A pártkasszába fizetik!) Visszatérve a kamatpolitikára, — most jutott evvel kapcsolatban eszembe — ugyanez a helyzet kamatpolitikánk terén is. Azt mondja itt a pénzügyminiszter úr, hogy hiába állapítjuk meg a bankkamatlábat, avval nem változtatunk az általános gazdasági helyzeten. Bizonyos mértékig igaza van a pénzügyminiszter úrnak, de azt kérdezem tőle: csak ez dönti el annak a kamatnak kérdését, amelyet a magyar hiteligénybevevő fizet? Jól méltóztatnak tudni, hogy bankkartell van, az összes magyar pénzintézetek — magas pönáléval — kartellbe léptek arra nézve, hogy maximum mit adhatnak betéti kamatot és minimum mit szedhetnek a felektől, mint kamatot. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Amikor tehát a kamatkérdést Magyarországon nem a kereslet és kínálat kérdése dönti el, hanem erőszakosan, kartellszerűen az érdekelt bankok állapítják meg, akkor én nem érzek semmi skrupulust, ha mint 'államhatalom belenyúlok ezekbe a dzsungelekbe és ezeket a visszaéléseket megszüntetem. (Helyeslés és taps a baloldalon. — Mojzes János: A polgár kirablására összeszövetkeznek.) Szerintem olyan kérdés, amiről most akarok szólni, amely szintén halaszthatatlan, amelybe a kormánynak már régen bele kellett volná nyúlnia és ha még nem nyúlt bele, proximus ardet Ucalegon, megint azt kiáltom, bele kell nyúlni a földteherrendezés kérdésébe, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a jobboldalon.) amelyet