Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 1932 június 9-én, osütörtökön. 375 pontjából volt a mi felfogásunk és megítélésünk szerint feltétlenül szükség. Amikor a mélyen t. miniszterelnök úr jött, akkor e lidércnyomás alól szabadultunk és majdnem azzal a fohásszal, hogy végre, végre van remény arra, hogy egy más irány, más erkölcsi felfogás, más politikai gesztus, egy minden tekintetben új irány fog ebben az országban érvényesülni s hogy gazdasági tekintetben is vége lesz annak a sivár kapitalizmusnak, amely letarolta itt az országot és koldussá tett, száz embert kivéve, mindenkit, azt reméltük, hogy a mélyen t. miniszterelnök úr kormánya, ha nem is száz százalékosan a mi álláspontunknak megfelelő, de mindenesetre olyan enyhülést fog úgy erkölcsi, mint politikai, mint pedig gazdasági téren maga után vonni, amely erkölcsi megújhodás, erkölcsi enyhülés bennünket mindenesetre örömmel és megnyugvással töltött volna el. Nagyon jól tudja a mélyen t miniszterelnök úr, 'hogy speciálisan azt a pártot, amelyhez nekem tartozni szerencsém van, egyáltalában nem hevítették ezen a téren semmi néven nevezendő egyéni érvényesülési gondolatok, nagyon jól méltóztatnak tudni, mert hiszen kételyt abban a tekintetben semmi irányban nem támasztottunk, hogy mi kezdettől fogva ki jelen etettük azt, hogy minden olyan gesztusát a kormánynak, amely akár a mi programmunkát fedi, akár, ha nem fedi is, de amelyet a nemzet érdekében valónak ítélünk, minden egyéni érdek nélkül, tisztán hazafias érzésből, a legmelegebben hajlandók vagyunk támogatni. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Kijelentettük azonban azt is, hogy pártállásunkat feladni semmi áron nem vagyunk hajlandók s hogy az a párt, amelyhez tartozni szerencsém van, semmiféle koncentrációban formálisan részt venni 'item kíván. (Ügy van! Ügy van a baloldalon.) Én azt hiszem, hogy ennél tisztességesebb, ennél hazafiasabb álláspontot ellenzéki párt igazán nem foglalhatott el, mert hiszen ez az önzetlen hazafiasságnak olyan mértéke, amely nem mondom, hogy érdem, — mert nem érdem — hanem egyszerűen kötelesség; közemberképpen is kötelessége mindenkinek szolgálni az országot, Iha másképpen nem lehet és ha olyanok a politikai viszonyok, hogy onnan, arról az oldalról kell kiindulni a vezetésnek, de olyan dolgokkal jönnek, amelyek jók, nekünk azt nincs jussunk, ha ellenzékiek vagyunk r is, sémimig körülmények között elgáncsolni, (XIgy van! Ügy van! a baloldalon.) hanem azt minden önérdek félretételével tisztán hazafias ér* zésből támogatni is kötelességünk. (Ügy van! Ügy van! minden oldalon.) Ezek voltak azok az elgondolások, amelyek ezt a pártot, amelyhez tartozni szerencsém van, a jelenlegi politikai helyzetben (

kilenc hónappal ezelőtt vezették és amelyektől ma sem tértünk el, legfeljebb csalódásokkal lettünk g*azdagabbak- (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Csalódásokkal nem az erkölcsiek terén, mert ebben a tekintetben a miniszterelnök úr bennünket egyáltalában semmiféle csalódásba nem ejtett- (Ügy van! Ügy van! a baloldalon,) Egyénisége és

> intenciói minden tekintetben ma is olyan tisztán állanak előttünk, mint állottak azelőtt. Politikai állásfoglalására azonban nem mondhatom el mélyen t. miniszterelnök úr ugyanezt, miért hiányzott a minisztere^ök úr állásfoglalásából az a 'határozottsás:, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) amely nélkül ilyen súlyos helyzetből, amelyben ma van az ország, az én szerény felfogásom szerint, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX. ezt az országot kivezetni nem lehet. (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Amikor itt ma még vidékek vannak, ahol korpát eszik a nép, amikor vidékek vannak, ahol 60—70—80 fillér a férfinapszám, ahol a répamunkások már előre megkapott búzáért dolgoznak és mire az aratásra kerül a sor, felélik még azt a keveset is, ami jár nekik és az aratástól vagy a répaszedéstől a kiöivetkező tavaszig, a munka kinyílásáig egy falat kenyerük sincs, alhol a kétségbeesés anég a vagyonos gazdák között is olyan mértékre hágott bizonyos gazdasági körülmények folytán, hogy teszem, csak az én kerületemben, a szomszéd falumban, egy éven belül tizenegy parasztgazda akasztotta fel magát, ahol ilyen jelenségeket látunk, ott «Iam proximus ardet ucalegon», nem lehet félrendszabályokkal dolgozni, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) nem lehet jóakarattal, jóindulattal, egyéni tisztességgel, jó intenciókkal, — ezt mind elismerem — de egy bizonyos politikai tehetetlenséggel tönkremenni engedni az országot. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Nem mondom, hogy az operáció valami nagyon kellemes funkció. Nem kellemes az sem a betegnek, sem a doktornak. Mindegyiknek kellemetlen, mert a betegnek szenvedés, a doktornak nagy felelősség, hiszen élet-halál, a beteg sorsa van a kezében. Ha azonban egyszer olyan a helyzet, hogy operálókés nélkül változtatni a szituáción nem lehet, akkor nézetem szerint azoknak a férfiaknak, akiket akár jó, akár rossz sorsuk ilyen viszonyok között az ország élére állított, az ország vezetésére elhívott, nem szabad tétovázniok felelősségük teljes tudatában, s meg kell tenniök azokat a lépéseket, amelyek nélkül feltámadásra és gyógyulásra ebben az országban nincs remény. (Elénk helyeslés', éljenzés és taps a baloldalon.) Mélyen t. miniszterelnök úr! Jól emlékszem még a szavaira, amelyeket akkor mondott, amikor jött, mert hiszen elmondhatom, hogy soha még nem jött miniszterelnök, akit annyi reménnyel, annyi jóakarattal, annyi szeretettel fogadott volna az ellenzék, (Ulain Ferenc: Az egész ország!) sőt az egész ország, mint a mélyen t. miniszterelnök urat (Ügy van! Ügy van! a

r baloldalon.) és akit annyi kétes lelkesedéssel támogatott volna a saját pártja, amely a hátamögött ül. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Derültség. — Klein Antal: Ez igaz!) En megértettem, hogy a miniszterelnök úr bizonyos szordinót tett jövő tervei szaxofonjára, hogy ne legyenek azok talán túlélések, ne sértsenek mindjárt olyan érdekeket, amely érdekek veszedelmesek lehettek és tényleg azok is voltak. A miniszterelnök úr szószerint azt mondotta, hogy zökkenés nélkül kívánja átvezetni az országot azon a nagy gazdasági és politikai válságon, amelyben kétségtelenül leledzik. Mélyen t. Képviselőház! Zökkenni talán nem zökkentünk, — úgy értem, hogy az ország úgy, ahogy még megvan — (Peyer Károly: Csak nyög!) de népünk nagy része, és pedig különösen az a néposztály, amelyen felépül az ország, a magyar parasztság, zökkenés nélkül, lassan,^de biztosan süllyed lejjebb és lejjebb a gazdasági lehetetlenülésbe, a nyomorba, a hajléktalanságba, mert exisztenciájuk jóformán csak egy-egy ügyvéd vagy egy-egy bank jószándékától, vagy jóindulatától függ. (Ügy van! bálfelöl.) Ezt én, — nem tehetek róla — ha nem zökkenés formájában jelentkezik is, olyan mélységes süllyedésnek tekintem, hogy ezen segíteni okvetlenül szükségesnek tartom. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) 51