Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-95

Az országgyűlés képviselőházának 95. ülése 1932 június 2-án, csütörtökön. 31 bizottságnak összeállításánál először kopiroztuk le a külföld hasonló bizottságait, amelyek sohasem állnak csak miniszteriális urakból, hanem mindig hoznak magukkal kereskedőket, gazdákat, mert rájöttek arra az igazságra, hogy a preferenciális szerződések megbuktak, azok helyét a csereszerződések kell, hogy elfoglalják, azoknál pedig sokszor az azonnali elhatározások az ügydöntők. Egy azonnali elhatározásnál pedig egy akármennyire képzett miniszteriális tisztviselő sem nélkülözheti azokat a szakértőket, akik generációkon keresztül nőttek fel abban a bransban és akiknél elvégre anyagi érdekek is játszanak közre. T. Ház! A lengyel piac mindig nagy jelentőségű volt számunkra, de különösen nagyjelentőségű lesz a jövőben, amikor a takarmányhiány folytán előreláthatóan 80 deka körüli pontyunkat másutt nem fogjuk tudni elhelyezni, csak Lengyelországban. Itt tehát, ha másként nem megy, kompenzációs alapon kell szerződést kötnünk. Kompenzációs cikknek kínálkozik a tárgyalásnál a koksz, amelyet a hazai termelés úgy sem tud kellő mennyiségben előállítani s ha pár száz vágón szénről lenne szó, a hazai szénbányák ez ellen nem tiltakozhatnak, mert hiszen egészen biztos, hogy a mezőgazdaság megnevekedett fogyasztóképességénél ők is megtalálják számításaikat. T. Ház! A lóval kapcsolatban csak a svájci relációval foglalkozom, ahova — kikerekítve — 1929-iben 2000, 1930-ban 3000, 1931-ben 4000 darabot vihettünk ki körülbelül 2*5 millió frank értékben. Sajnos, kivitelünk ide teljesen megakadt, mert kiszorítottak bennünket a svájci piacról a svédek, akiknek valutája nemzetközi relációban ugyan szintén esett az angol fonttal való szoros kapcsolat folytán, nem lévén azonban náluk valutabeszolgáltatási kötelezettség, ezzel a 25—30%-os differenciával a svájci piacról majdnem teljesen kiszorítottak bennünket. Legyen ez ismét egy memento a Nemzeti Banknak, amelynek végre választania kell két eshetőség között: vagy nem megy ki innét egyáltalán áru és akkor nem folyik be semmi deviza, vagy kimegy az áru és akkor valamelyes devizát mégis csak kapunk. Általában mind égetőbb szükségességgé válik, hogy a Nemzeti Bánk mellett működjék, de tényleg működjék is egy szakértőkből álló bizottság, amely kereskedő szemmel döntsön az egyes elébe kerülő kérdésekben. En meghiszem azt, hogy a devizaforgalom teljes felszabadításának vannak akadályai, éppen azért az én elgondolásom az, hogy ez a vegyes bizottság esetről-esetre bírálja el, lehetséges-e egy üzletet valutabeszolgáltatás nélkül megkötni. Ha igen, akkor tartsa fenn a tilalmat, de ha nem, akkor adja ki az engedélyt, mert a közgazdasági élet ezt a pangást s a régi dogmákhoz való ezt a ragaszkodást nem bírja ki tovább. A lókérdésnél időzve, nem hallgathatok el egy anomáliát. Németországgal kötöttünk egy szerződést, amely az idén január 1-én életbelépett, amelynek értelmében a muraközi jellegű ló vámját leszállították 500 márkáról 140 márkára, ami természetesen az odatendáló 5—6000 darab lónak az elhelyezését nagyban megkönynyítette volna, ha a végrehajtási utasítás nem csak pár nappal ezelőtt jelent volna meg, aminek eredménye természetesen az lett, hogy a tavaszi kampánytól teljesen elestünk. Befejezésül felhívom a miniszter úr figyelmét a mintaistállók felállításának szükségességére, mert ma a helyzet az, hogy egy külföldi vevő sokszor napokig kénytelen autózni, míg megfelelő anyagot lát. Ellenbten íha pl. Tatán, ahol istálló és versenytér is áll rendelkezésre, felállítanék ezt a külföldön mindenütt bevállt mintaistállót, nagyon megkönnyitenők a lovak külföldi elhelyezését. T. Ház! Amint méltóztatnak látni ennél a két cikknél, a lónál és halnál, itt mindjárt hozzáteszem, a birkánál is, amelyből Franciaország a negyedévi 4000 darabon kívül 2000 darab exkontingenst is engedélyezett, a helyzet nehéz ugyan, de nem reménytelen. Sajnos, a szarvasmarhánál és a disznónál sokkal súlyosabb a helyzet, pedig a kisgazda szempontjából éppen ennek a két cikknek van igen nagy jelentősége. Ausztriába szerződésünk értelmében, heti 700 darab szarvasmarhát tudnánk kiszállítani. Az osztrákok azonban a szerződésnek egyszerű sutbavetésével csak heti 100—125 darabot engednek be, pedig az exportintézetnél 13-000 darab szarvasmarha van bejelentve. így nagyon könnyű kiszámítani, hogy éppen 10 esztendő múlva fog ez a mai gőbölymennyiség külföldre kerülni. A cselhlekkel tavaly kompenzációs alapon egy jó szerződést kötöttünk, amelynek eredményeképpen a disznóárak azonnal ki is ugrottak. Mivel azonban a Nemzeti Bank bekövetelte a teljes valutát, a kivitelre engedélyezett 29.000 darab sertésből 9000 darab még ma is elszállíttatlan. Különben is annyira estek ott az árak, hogy itt egy hatfilléres prémium feltétlenül szükséges volna. Svájc tavaly még 9000 darabból álló kontingenssel vezetőpiacunk volt. Az idén azonban határait majdnem teljesen elzárta előttünk, részben azért, mert mi sem veszünk tőle tenyészállatot. Itt igazán meg kellene hoznunk azt az áldozatot, hogy beengedünk néhány bikát és üszőt és ha máskép nem megy, egyszerűen vágjuk le őket vagy kényszerítsük a nagy hizlalókat az átvételükre. Biztosan egészen jó üzletet csinálnánk, mert kivitelünk 12 millió pengőre emelkednék, 100 darab bikát pedig 100.000 pengőért megkapnánk. Volt szövetségeseink, a németek ellenségként viselkednek velünk szemben. (Ügy van! Ügy van!) Például a nagynehezen Drezdába kiengedett szarvasmarhát nem engedték levágni, illetőleg engedték levágni Drezdában, d!e a húst fel kellett szállítani Berlinbe és Berlinben 24 fillérrel volt csak értékesíthető, s ami annál is rettenetesebb: Franciaországba, a Ruhr-vidékre, ahova engedélyünk volt 350 darab szarvasmarha kivitelére, még tranzitóengedélyt sein adtak. (Mozgás), Visszatérek tehát megint arra, hogy ezzel az országgal szemben határozottan retorzióval kell élni. Volt ellenségeink, jelenlegi barátaink, az olaszok nagyon nobilisak az engedély megadásában és remélem, hogy a most folyó tárgyalásoknál is találkozni fogunk azzal a nemes gesztussal, amely az elmúlt napokban mindannyiunkat meghatott és Arlotta Mario követnek a megállapítása ebben a vonatkozásban is helytállónak fog bizonyulni, hogy Magyarország igazsága olasz földön nem bukhatik el. Pár szót szólhatok csak importunkról és itt is csak a faimportról. Ezen à címen 1926-tól 1930-ig 850 millió pengőt fizettünk ki a külföldnek, amely számnak megdöbbentő volta csak akkor domborodik ki teljesen, ha regisztrálom, hogy ugyanezen idői alatt állatexportunk 600 milliót tett ki külföldre. Kérdés, hogy a nemzeti vagyonnak ezt a szörnyű pusztulását módunkban áll-e megakadályozni- Célszerű kormányzati intézkedésekkel és úgy, hogy azok pár év múlva — Öt-tíz év múlva — éreztetik hatásukat, igen, de ne-