Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-95
30 Az országgyűlés képviselőházának 95. ülése 1932 június 2-án t csütörtökön* gondolást, hogy egy egész termelési ag, vagyis a mezőgazdaság, földadóelengedésben részesüljön, meg nem engedett, sőt lehetetlen dolognak tartja. Méltóztassék nekem meghinni, hogyha ezen az országon segíteni akarunk, akkor ezt a segítséget a mezőgazdaságon és pedig annak egyetemén kell megkezdeni, (Helyeslés a jobboldalon.) mert ebben az országban a föld az ősforrás, ebből indul ki minden és ebbe is tér vissza. Ha ez az igazság valóban széles és egészséges gyökereket ver, akkor remélem, hogy ez általánossá válik és pedig általánossá olyan értelemben, hogy ebben a segítségben mindenki kiveszi a maga részét. T. Ház! A segítségben elsősorban az államkincstárnak kell kivennie a részét, amelyhez mai elesett helyzetében csak két megvalósítható kérést intézek, nevezetesen azt, hogy engedje el az egész közmunkaváltságot és a másik igazságtalan adónemet, a borfogyasztási adót (Helyeslés.). De ki kell vennie a részét ebben a segítségben az iparnak és kereskedelemnek is, és pedig önérdekből. Kezeim között van egy vezetésem alatt álló és 1700 katasztrális holdra terjedő gazdaság számvitele, amelyből kitűnik, hogy ez a gazdaság 1930-ban 18.000 pengő értékű iparcikket vásárolt. Ez a szám 1931-iben leszállt 11.000 pengőre és az idei év folyamán le fog szállni 9000 pengőre, (Lázár Miklós: Az iparcikkek ára azonban nem szállt le!) vagyis 50%-os eséssel állunk szemben. T. Ház! Módomban állott negyedmagammal az árelemző bizottság tárgyalásán megfigyelőként résztvenni és kerestük az alkalmat, hogy a nagyipar vezetőinek figyelmét felhívjuk az ehhez hasonló statisztikákra. Tartozom az igazságnak azzal, hogy a nagyipar illusztris képviselői megértették a mi kérésünket, azt a kérést, hogy ne annyira ceruzahegyre, mint inkább lélekkel számítsanak a mezőgazdaság nehéz napjaiban s ennek eredményeként — hangsúlyozom — a nagyipar bizonyos áldozatokat hozott és leszállította bizonyos iparcikkek árát az önköltségi árig. (Egy hang a jobboldalon: Papíron!) Azt hiszem azonban, hogy közös érdeket szolgálna, ha ez az olcsóbbodási folyamat tovább haladna. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy a német nehézipar is megtalálta a számítását akkor, amikor a mezőgazdaságot sok százmillió márkás segítségben részesítette azzal, hogy az Osthilf e rendelkezésére 500 millió arany mark át adott, amely összeggel indult meg tulajdonképpen Németországban a földteherrendezés. T. Ház! Ennek a vitának folyamán többször hangoztatták azt, hogy a mezőgazdaságnak és iparnak, ennek a két őstermelő foglalkozásnak össze kell fogni. Azt hiszem, közös érdeket szolgálok, ha azt a kérést intézem a kormányzathoz, hogy azoknak az iparágaknak, amelyek most az elmúlt hetek és hónapok alatt méltányos megértésről tettek tanúságot (Egy hang a jobboldalon: Papíron!) s amelyek kénytelenek nyersanyagszükségletüket külföldről beszerezni, ezeknek az iparágaknak devizát^ bocsásson nagyobb mennyiségben rendelkezésre. Itt fel kell hívnom a figyelmet arra, — és ez egyúttal válasz közbeszóló t. barátomnak is — hogy a kezeim között van egy több oldalról ellenőrzött kimutatás, amelyből kitűnik, hogy a hazai nagyipar az árakat 1* 7-től 27% -ig csökkentette. Mi ezzel szemben a helyzet ott, ahol az ostor csattan, a vidékenT Az, hogy az iparcikkek ára tulajdonképpen nem csökkent egy fillérrel sem. Hiába hozott tehát a nagyipar áldozatokat, ez a segítség, ez az olcsóbbodási folyamat útközben valahol elsikkadt, elsikkasztották azt bűnös kezek, amelyek nem elégedtek meg az árelemző bizottság által nagyon méltányosan megállapított, néha 15%-ig menő nyereséggel, hanem hozzácsapták az eladási árhoz azt az engedményt is, amelyet nekik a nagyipar nyújtott. Ennél a pontnál igenis megtorló és szigorú intézkedésekre van szükség. De segítségére jöhet a mezőgazdaságnak az egész íhivatalnokosztály is és pedig azzal, hogy ha az élelmiszerek ára tovább csökken és esetleg ezzel kapcsolatban és ezzel arányban további fizetéscsökkenés látszanék indokoltnak, akkor továbbra is lássa el dolgainkat azzal a szeretettel, amellyel eddig is ellátta, mint ahogy mi is szeretettel és megértéssel foglalkozunk azzal a földdel, amely pedig velünk szemben oly sokszor és az utóbbi esztendőkben annyiszor hálátlannak bizonyult. De segítségére jöhet azután a mezőgazdának a főváros is és pedig azzal, ha az illetékek tömkelegének egy részét legalább átmenetileg felfüggeszti vagy elengedi, (Helyeslés) amely áldozatot a főváros meghozhat, mert az ország szíve, hála Istennek, egészségesen lüktet. (Farkas Gyula: És saját népességének élelmezését teszi olcsóbbá!) De legjobban segítségére jöhet a mezőgazdaságnak a külföldi hitelező. Magyarország a külföldnek 4 milliárd pengővel tartozik. Magyarország exportállam, egészen világos tehát, hogy a tőkét és kamatot csak akkor tudjuk fizetni, ha termeivényeinket nem az itthoni, önköltségen aluli, hanem a normális, világpiaci áron tudjuk értékesíteni. Végigmenve azon a szomorú ugaron, amelyet exportnak nevezünk, terménynemenként, állatnemenként és országonként a következő helyzetet találjuk. Magyarország évi haltermelése 30.000 métermázsa. Magyarország 10.000 mázsát fogyasztva el, exportra vár 20.000 mázsa. A kivitelben Ausztria 3000, Németország körülbelül 7000 mázsával részesedik, és ebben a két országban beviteli korlátozás nincs. De Ausztriában az exportőr 20 aranykorona vámot fizet és igazán nincs semmi akadálya annak, hogy a két hónap múlva lejáró kereskedelmi szerződésben ez a 20 aranykorona leszállíttassék a télen fizetett és régebben fizetett 5 aranykoronára. Németországban a halat 25 aranymárka vám terheli és ezt a 25 aranymárka vámot le lehet és le kell szállítani. Le kell szállítani elsősorban azért, mert ezeket a magas vámokat annakidején állapították meg, amikor ezeknek a termeivényeknek árai óriási magasak voltak, tehát ezeknek arányba kell jönniök a mostani lecsökkentett árakkal. Németországnak ezt a csekély, talán 80.000 márkás áldozatot meg kell hoznia, annál is inkább, mert neki eminens érdeke, hogy az ide gravitáló iparcikkeket el tudja helyezni. Ennél a pontnál Németországgal szemben, ha máskép nem megy, a retorzió fegyverét is meg kell csillogtatni, mert ezzel az országgal szemben a mi kereskedelmi mérlegünk állandóan passzív. 1930-ban 81 millió, 1931-ben pedig 65 millió pengővel volt a mi külkereskedelmi mérlegünk passzív, tehát igenis módunkban áll sarkunkra állani. Halkivitelünkben Lengyelország cca 7000 mázsával szerepel, s Lengyelországgal a közelmúltban kompenzációs alapon egy kedvezőtlennek nem mondható szerződést kötöttünk, amit nagyrészt az oda kiküldött bizottság eredményes munkájának köszönhetünk. Ez a bizottság állt egy diplomatából, egy miniszteriális úrból és egy elsőrendű kereskedőből. Ennek a
