Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-100

Az országgyűlés képviselőházának 100. ülése 1932 június 8-án, szerdán. 331 viselőházhoz és a képviselő urakhoz fordulni azzal az intelemmel és^ azzal a kéréssel, hogy ne méltóztassanak a tárca költségvetése keretén belül állandóan újabb és újabb kívánságokkal jönni, mert 'hiszen a mai súlyos, nehéz időkben ezeket a kívánságokat a kormány amúgy sem tudná honorálni. En teljesen megértem a pénzügyminiszter úrnak ezt az intelmét és felhívását, az élet követelései elől azonzan elzárkózni nem lehet. Ha .a pénzügyi kormánv és a kormányzat szétnéz ebben a szegény, szerencsétlen országban, azt látja, hop"^ a gazdasági elesettek egész tömege várja a segítséget, foglalkozási ágra való tekintet nélkül és ezek a kívánságok, kérések és követeléseik természetszerűen a törvényhozók felé hangzanak el, a törvényhozók becsületesen és kötelességszerűen képviselik is itt bent. a törvénvhozásb

an ezeket a kívánságokat, mert hiszen erre kaptak, erre nvertek megbízatást. Mi magunk az ellenzéken is igyekezünk valaho^van hangfogót tenni a kívánságokra, de lehetetlenség a szörnyű nyomor Ihatásai alól szabadulni és lehetetlenség rá nem mutatni arra, — ha már rekriminálni nem is akarunk, pedig erre bőven volna alkalom — hogy micsoda hibák, micsoda gazdasági tévedések történtek és hogy tíz éven keresztül hogyan áltatták ezt az országot, hogyan vetítették elénk egy Eldorádónak színes képét a feleslegekkel való gazdálkodásnak, a túlköltekezésnek egészen művészetig menő rendszerével, hogyan keltették ebben a társadalomban azt a hitet, hogy itt minden rendben van, hiszen ha nem volna rendben, akkor a kormány nem lett volna olyan vakmerő, hogy végrehajtsa ezeket a túlköltekezéseket, ezeket a luxus-kiadásokat. En magam sem zárkózhatom el az elől, hogy rá ne mutassak bizonyos olyan kérdésekre, amelyek a pénzügyi kormány és kormányzat részéről feltétlenül kielégítő választ igényelnek. Az bizonyos, hogy a miniszter úrnak nagyon nehéz a helyzete, mert hiszen úgy a politikában, mint a kormányzat terén és a társadalmi és közélet minden vonatkozásában azok, akik a társadalomnak, vagy a kormány vitelének az élén vannak, kénytelenek a maguk gondolatait valahogyan hozzáidomítani azokhoz a tömeg- és társadalmi kívánságokhoz, amelyek feléjük elhangzanak, nekik ismerniök kell azt a mértéket és azt a határt, ameddig ezek kielégíthetők. Hogy egy hasonlattal feleljek, Anatole France írta egyszer, hogy az istenek -»ontosan alkalmazkodnak imádóik érzéséhez. Itt határt kell azonban szabni annak, (hogy meddig alkalmazkodjanak azok, akik a társadalmi élet, vagy az állami élet csúcsán állanak, azokhoz az érzésekhez és szenvedélyekhez, amelyek természetszerűleg megnyilatkoznak, hogy népszerűségüket menynyire építik ezekre a kívánságokra és szenvedélyekre, mennyire komoly, saját egyéniségüket értékelő és meggondolt reális férfiak, hogy nem mennek túl azon a (határon, amelyet eléjük szab a lelkiismeretesség és a közérdek iránti kötelezettség. A t. miniszter úr beszédéről, amelyet itt a Házban tegnap elmondott, meg kell állapítanunk, hogy európai nívójú beszéd volt. Jólesett hallani, hogy nagy önmegtartóztatást tanúsított minden irányban, mert kénytelen vagyok megállapítani, hogy itt, ebben a Házban is csakugyan sok olyan túlzott kívánság hangzott el, majdnem minden oldalról, amely&ÉPVISELÖHAZI WAPLÔ IX. nek honorálása egészen kétségtelenül olyan lehetetlen gazdasági és pénzügyi összeomlásra vezetne, amelyből kibontakozni teljes lehetetlenség. En megértem ezeket a kívánságokat, de ezek egyoldalú kívánságok és ezeket össze kell komponálni és egységbe kell foglalni a közérdek, az államérdek, az egész mai és jövő nemzedék szempontjából. E tekintetben a középúton haladt a t. miniszter úr, és az ő egyénisége mindazokat, akik komolyan mérlegelik a mai nehéz helyzetet, ebben a vonatkozásban körülbelül megnyugtatja a felől, hogy semmilyen irányban nem ragadtatja magát túlzásokra. Mert bármennyire hangsúlyozzuk és bármennyire értékeljük az egyes foglalkozási ágak jelentőségét a magyar nemzeti életben, azért mégis csak meg kell teremteni a különféleségekben azt a harmóniát az egyes gazdasági, foglalkozási és társadalmi rétegek között, amely nélkül nem lehet egy nemzet épületét kiépíteni, nem lehet a jövőt biztosítani. A tegnapi napon a francia kamarában bemutatkozott az új kormány és a Herriotkormány programmjával a külföld felé fordulva egy ígéretes gesztust tett, amely bennünket elsősorban és közelről érint, mert Herriot miniszterelnök a következőket jelentette ki (olvassa): «Igen sok nemzet nyomorog és mi nem lehetünk velük szemben közömbösek. A francia kormány mindenkinek felajánlja segítségét, hogy enyhítsen a szenvedéseken.» Sajnos, ilyen nyilatkozatokkal szemben mi már fel vagyunk vértezve. Sok hasonló jószándékú, vagy ránk nézve kedvezőnek mutatkozó nyilatkozatot hallottunk már azok részéről, akik csakugyan f segíthetnének rajtunk, de amikor ezek az ígérettevők odaültek a tárgyalóasztalhoz, a nemzetközi közvélemény asztalához, akkor a különböző országok különböző érdeke befolyásolta az ilyen intuitíve jónak indult elgondolást, elrontotta a gondolatot és nem érlelte meg valósággá. Most Lausanne-ban és Genfben össze fognak ülni és részben össze is ültek már azok, akik a nemzetek és országok sorsáról tanácskoznak. Nagyon félő, hogy itt sem fog még Európa és a világ gazdasági és pénzügyi közvéleménye megállapodásra jutni, mert^ még nem tudtak ráeszmélni arra, hogy másként ebből a világválságból, ebből a szörnyű katasztrófából kimenekülni nem lehet, csak úgy, ha a nemzetek és az emberiség szolidaritása s az igaz emberi érzések kifejezésre nem jutnak abban, hogy részben önmagukkal szemben mérsékelik

t azokat a nemzeti kívánalmakat, amelyek talán mutatkoznak és részben összehangolják ezeket más nemzetek kívánalmaival, míg meg nem találják azt az egységes programmot, amely mindenkin segíthet és amely esetleg^ a háború tébolyából^ számazott, egyes szélsőséges jelszavakból táplálkozó gondolatokat és egyes expanzív gazdasági és pénzügyi törekvéseket elsorvaszt azért, t hogy maga az emberiség menekülhessen meg általa. A volt pénzügyminiszterek az utóbbi tíz esztendőben Magyarországon olyan varázslatos pénzügyi programmokkal jöttek és olyan bűvészmutatványokkal kápráztatták el a szerencsétlen magyar közvéleményt, hogy mindenki azt hitte, hogy ez a csonka ország talán önerejéből is eljut valamely gazdasági kibontakozás lehetőségéhez. Emlékszem ezeknek a pénzügyminiszter uraknak politikájára. Amikor a tárcájuk tárgyalása folyt egyrészt fantazmagóriákat varázsoltak elénk a gazdasági építés 45