Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-99
272 Az országgyűlés képviselőházának Nem teszem fel gróf Bethlen István volt miniszterelnök úrról, hogy szemfényvesztő jÉlték lenne az a kijelenése, amelyet Debrecenben tett. Hol az eredmény, hol vannak a kezdő lépések, t. pénzügyminiszter úr és t. kereskedelemügyi miniszter úr? Meglepődéssel hallottam a t. kereskedelemügyi miniszter úr tegnapi felszólalásában, hogy éppen ellenkező mentalitásban vannak, mint amilyen téren jelenleg mozogni látszik a múlt káros tapasztalatait magára nézve eredményként leszűrve gróf Bethlen István volt miniszterelnök úr. A t. pénzügyminiszter úr és kereskedelemügyi miniszter úr azon az állásponton vannak, hogy ne bántsuk a nagyjövedelmeket. A tantiém kérdéséhez ne nyúljunk, — monda tegnap a kereskedelemügyi miniszter úr, mert ez a magántulajdonba, a kapitalizmus érdekeibe való jogtalan beavatkozás lenne. Közvetve a nagy ingótőkét védik tehát és a nagy ingótőkének sokszor tapasztalt lelketlenségét és lelkiismeretlenségét a t. miniszter urak akarva-nemakarva, beállítják a magántulajdon egyik attribútuma vagy részlete gyanánt, holott a nagyvagyonnak éppen ma nagy kötelességei is vannak. Igaza van gróf Károlyi Imrének, hogy örvény szélén állunk nemcsak Európában, hanem Amerikában is. Méltóztatnak tudni, hogy a munkanélkülieknek a meglévő rendszert elsöpörni akaró tömegei miként vonulnak Washingtonba és miként követelnek maguknak olyan jogokat, amelyek a polgári uralom feláldozásával a tűzcsóvánafc akarják odadobni mindazt, ami Isten és emberek előtt szent annak, aki félti saját nemzetét, aki szereti hazáját és aki erkölcsi fogalmak szerint rendezkedett be egész lelki és szellemi életében. Kérdezem: kik védik a kapitalizmust r és annak biztonságát? Nem a nagykapitalisták, hanem a kispolgárok, akik fenntartják az állami rendet, (Ügy van! a baloldalon.) a polgári rendet és védik maguk a munkások, akik a szélsőségekkel szemben nem a pártszakadás és a vörös lángtenger, hanem az alkotmányos, demokratikus előhaladás alapián állanak. (Ügy van! a baloldalon.) Rossz szolgálatot tesznek a t. miniszter urak az országnak, magának a kapitalizmusnak, a polgári rendnek, ha olyan mentalitásból, amely a nagvtőkének minden kifogás nélkül való védelmezésében merül ki, olyan szólamokat engednek, olyan röpigéket bocsátanak világgá, amelyekre az előbb hivatkoztam és amelyek a t. miniszter urat és társait ellentétbe helyezik magának nagyatádi Szabó Istvánnak Programm jávai, az egységespárt alapvető Programm jávai. Mikor látja be a t. pénzügyminiszter úr, — kérem, értse meg és lássa be — hogy itt nagy küzdelemről van BZÓ, — nemcsak Európa többi államában, hanem beszéljünk Magyarországról is: a plutokráciának és más becsületes társadalmi osztályok és foglalkozási ágak boldogulását is a maga érdekeihez odakapcsoló agrárgondolatnak a küzdelméről. Hát agrárminiszter a t. pénzügyminiszter úr, vagy pedig számműyésze és képviselője a nagytőke omnipotenciájá^ nak. túlzó előjogainak és privilegizált nagyhatalmi befolyásának? Kérdezem — és továbbmegyek. Tudom, — mint előbb már említettem — hogy a nagytőkének nem megy olyan jól, mint ahogyan a múltban ment, olyan busás nagy hasznot nem vághat zsebre, mint azt a múltban cselekedte, de ennek ő maga is oka. mert a reá szoruló kölcsönvevőket, (Mojzes János: Tönkretette a fogyasztókat!) a fogyasztó népréteget 99. ülése 1932 június 7-én, kedden évekig kopasztotta és olyan zsebvágást eszközölt rajta, amelyre nézve a büntetőtörvénykönyvnek, sajnos, nem, voltak és nincsenek is megfelelő paragrafusai. Kérdezem, be tudja-e állítani a t. pénzügyminiszter úr ezt a nagytőkét a jogosult (mezőgazdasági érdekeknek» a kisembereknek szolgálatába? Ma már nem az a közmondás áll, — a tíz év nem azt bizonyítja — hogy milliók egy miatt, — ezt nem mondom — die hogy milliók tizek, százak és párezer ember miatt pusztultak el ebben az országban, gazdaságilag és pénzügyileg (Vázsonyi János: Ez így van!) és jutottak anyagi végválságba. Ezt pártkülönbség nélkül megállapíthatjuk. Fájt a lelkünk, és a t. [pénzügyminiszter úrnak is bizonyára fájt a lelke, amikor párizsi követi minőségében hallotta a hazulról kapott rossz híreket arról, hogy miként zuhantak a lejtőn mind lej ebb és lej ebb a kisembereknek légiói, az anyagi romlásnak sodró örvényében. Világválság igaz, volt és van, de a belgazdasági politikának gyarlósága és ferde kinövései, az adóztatásnak túlzottsága, a fogyasztási tömegcikkök irtózatos nagy árai (Ügy van! Ügy van! bál felől.) az uzsoraszámba menő kamatpolitika, a jószágnak potom ára, az ipari cikkeknek, a textiláruknak, ásónak, kapának, vasszegnek és mindennek, ami a vaskartellel összefügg, áremelkedése, a szénnek — ez a szénkartell bűne — és mindezeknek a cikkeknek nagy áremelkedése okozta azt, hogy ilyen gazdasági válságba jutottunk, annak a szakadéknak a szélére, amelyben most vagyunk. (Vázsonyi János: Mit szól mindehhez a miniszterelnök? — Meskó Zoltán: Benn van a bizottságban! — Dinnyés Lajos: Már egy hete nem láttuk!) Kérdezem, tudja-e ezt eszközölni a t. pénzügyminiszter úr? A mesgyekarót — ezt kívánom tőle — tűzze le, erősen a magyar anyaföldi rögei közé, az agrárelgondolásnak jegyében, amely minden más társadalmi osztálynak és foglalkozási áginak boldogulását magában fogilialja. Történelmi, nehéz időket élünk. A külpolitikában Összeköttetései révén van szava a t. pénzügyminiszter úrnak, de kérem, hogy ne veszítse el ezt az összeköttetést, ügyeljen reá a nemzet egyetemévei szemben belpolitikai, belgazdasági és belpénzügyi téren is. Az Okh.-nak, az Országos Központi Hiteíl 1szövetkezetnek vezéri székéből jött a t. pénzr ügyminiszter úr ide már egyszer, azután elment követnek, s újra visszajött. Az altruizmus jegyében dolgozott. Sajnos, más híreket is hallok, híreket arról, minthogyha az Okh. annak az állami pénznek ellenére, amelyet igénybevesz, valahonnan ellengőzt kapott volna és nem mindig a kisemberek érdekében járt volna el a perlések, végrehajtások és árverések tekintetében. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Éppen beszédem előtt kaptam az információt, hogy ez nem így van, ez tévedés, (Ügy van! jobb felől.) ha voltak is végrehajtások, kevés esetben árverések is, de az altruizmus alapvető párancsát mégis meghallották. Ezt kívánom is és követelem is. Bemélem, hogy ami nem jó dolog történt, az csak sporadikus jelenség volt. A t. pénzügyminiszter úr egy nagy eszmét képviselt itt a parlamentben^ — első pénzügyminisztersége idején és azután is mindenkor közéleti pályafutása alatt — a szövetkezeti eszmét, nem az ál-, de a valódi szövetkezeti eszmét, hogy összefogva egymásért, a kisexisztenciák boldogulásáért dolgozzunk. Szép pályafutás a miniszter úré, ne engedje komprommittálni ennek a nagy társadalmi összefogást jelentő gondolatnak igazságát és eszményét.
