Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-99

Az országgyűlés képviselőházának 99. tozik, első kötelessége, hogy a kormányzat ál­talános menetét és irányát támogassa. Nézetem szerint a pénzügyek ezektől füg­getleníthetek volnának, és én kívánatosnak tartanám, ha az állampénzügyek bírálata, ve­zetése a jövO'ben majd kevesebb politikai mo­mentumot tartalmazna, mint a múltban, ha­nem sokkal több gazdasági érzést és megértést. Hiszen ha nem tud érvényesülni az állam pénzügyeinek vezetésében az az elv, hogy az állami bevételeket, igenis, a teherbíróképes-, séghez kell alkalmazni, és hogy az állami ki­adásoknak alkalmazkodniuk kell az általános gazdasági helyzethez, és semmiesetre sem sza­bad megakadályozni a tőkeképződést, mert tő­keképződés nélkül egy állam fejlődése és pros­peritása sem biztosítható, mondom, ha ilyen elvek nem tudnak a jövőben érvényesülni,_ ak­kor a mindenkori pénzügyminiszterek legjobb szándékát és legjobb akaratát is kilátástalan­nak tartom. Kénytelen vagyok még a pénzügyminisz­ter úrnak egy nyilatkozatára hivatkozni, amely ugyan nem a Házban hangzott el, — le­het, hogy a Házban, de nem az ülésteremben — amikor is a pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy mi ma csatában vagyunk, és csatában nem lehet azt nézni, hogy esnek el katonák, illetve pusztulnak el exisztenciák, a sebesül­tekre nem lehet gondolni, rájuk majd csak akkor lehet gondolni és csak akkor lehet őket megsegíteni, ha a csatának, az ütközetnek vége van. Azt hiszem, sokkal helyesebb az, ha a pénzügyek vezetésébe nem visszük bele mind­untalan a kardot, a militarizmust. Igaz, hogy Magyarország ebben is speciális helyzetben van, mert ez az egyetlen ország, ahol a pénz­ügyőröket lovassági karddal szerelték fel. Ez is olyan operettszérű dolog- Azt hiszem, a ha­dakozás és a pénzügyek nem éppen mindig tartoznak össze, de mindenesetre állítom azt, hogy egy jó vezetésnek — akár katonai, akár pénzügyi dologról van szó, — mielőtt egy harcban résztvesz, vagy a harc folyamán is arra kell törekednie, hogy lehetőleg kevés ha­láleset legyen, lehetőleg kevés sebesült és le­hetőleg olyan sebesült, akik minél gyorsabban, minél rövidebb idő<^ alatt ismét talpraállítha­tók. Ügy, mint általában a csatákban, itt is na­gyon fontos a szanitéc-szolgálat. Nagyon ké­rem a pénzügyminiszter urat, hogy a magyar pénzügyek vezetésénél ne annyira a roham­csapatok mentalitását tegye magáévá, hanem tegye magáévá azt a mentalitást, amelyhez családi tradíciók fűzik, azt a gyógyító, a be­tegnek ismét talpraállítására irányuló tenden­ciát, amelynek, azit hiszem, sokkal szebb elis­merése lesz. Tegye magáévá azokat az elve­ket, amelyeket Magyarországon egy más té­ren, egy talán sokkal háládatosabb téren, mint a pénzügyek terén, családjának kiváló tagjai érvényesítettek a múltban és érvénye­sítenek a jelenben is. Azt hiszem, különösen egy szegény, egy koldus országban még foko­zottabb értékük van az exisztenciáknak, mint egy gazdaerabb országban, és Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy olyan könnyen eltekintsen attól, hogy most emberek pusztulnak el, emberek vesznek el, és azt mondja, ennek így kell lennie. Azt hiszem, talán nem idézek helytelenül, ha idézem Deák Ferencnek egy nem országos társadalmi osztályokra, egyénekre, hanem nem­zetekre vonatkozólag elhangzott mondását, amikor is ő annakidején az országgyűlésen első beszédét úgy kezdette, hogy: «Előttem szó­KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX, ülése 1932 június 7-én, kedden. 259 lőtt képviselőtársam azt mondotta, hogy nem­zetek vesznek, nemzetek lesznek» — szó szerint Esztergom követe mondotta ezt — «és ez szük­séges és elkerülhetetlen.» Azt hiszem, az embe­riség küzdelme általában helyes úton csak ak­kor van, ha arra irányul, hogy a veszteségek — legyenek azok bármilyen értékekben való veszteségek — lehetőleg megakadályoztassa­nak. Azt hiszem, hogy Magyarországon ma a viszonyok minket arra kényszerítenek, 'hogy legalább is bizonyos időre az általános szabá­lyokat nem működőknek tekintsük a gazdasági élet sok terén, annál az egyszerű oknál fogva, mert mindazok a szabályok, amelyeket a gaz­dasági tudomány, a közgazdaságtan megálla­pít, működtek sokszor akkor, ha szabadon mo­zoghatott a munkaerő, vagyis annak nem szabtak korlátot az országhatárok, ha szaba­don mozgott az árucsere és nem mesterséges úton akadályozták meg azt, ha szabadon moz­gott azonfelül a tőke is, mindez azonban a mai viszonyok között szerény véleményem szerint nem áll. (Igaz! Ügy van! half elől.) Ha tehái ezek a premisszák nem állanak, akkor vélemé­nyem szerint mindenesetre gondolkodunk kejl arról, hogy addig is, amíg talán az az általá­nos mentalitás, amely kétségtelenül az egész világon, de különösen Európáiban nem nagyon kedvező a gazdasági élet kifejlődésének, meg nem szűnik, vagy nem enyhül, miképpen le­hetne a dolgokat rendezni. Ma én csak azt látom — és itt nem tudok osztozni a pénzügyminiszter úrnak több alka­lommal kifejezett optimizmusában — a hely­zet olyan, hogy a közeljövőben nem igen látjuk azt, hogy akármelyik külföldi államban olyan viszonyok következzenek be, amelyek a mi ex­portunkat lényegesen megkönnyítenék. Én ex­portunk útjában mindenhol mesterséges aka­dályokat látok; a mi számunkra nagyobb ex­portlehetőséget nem látok sem Csehszlovákiá­ban, sem Ausztriában, de nem látom azt va­lami nagyon még Olaszországban sem, mert hiszen mindezekben az országokban ma még természetes feltétel hiányában is az agrár­szempontok érvényesülnek, és pedig talán nem is annyira gazdasági szempontból, mint a gaz­dasági viszonyok mögött álló bizonyos nacio­nalista politikai szempontból. Azt hiszem, hogy nyugodtam vizsgálva a gazdasági jelenségeket, rá kell majd jönnünk arra, hogy azoknak a keveseknek van igazuk, akik azt állítják, hogy az a túlzó^ nacionalizmus, amellyel találkozunk ma az egész világon, a gazdasági élet terén olyan súlyos következményekkel jár, amelyek a regenerációnak, az újrafejlődésnek titját na­gyon nehézzé teszik T. Ház ! Nem hiszem, hogy a pénzügyminisz­ter úrnak módjában lesz mindezekre teljes felvi­lágosítással szolgálni, de azt hiszem, a Házat ér­dekelné, hogy a jelenlegi konstelláció mellett hitel szempontjából mit várhat az ország a külföldtől, a különböző külföldi csoportoktól. Hitel alatt nem értek tisztán egy esetleges új kölcsönt, amely problematikus is lehet, ha kü­lönösen úgy használnák fel, amint arra szük­ség nincs, de értem általában az^egész problé­mát, amelynek egyrészét csak néhány szóval érintette az előadó úr, igen helyesen, mert az a transzfer-pénzekre vonatkozó kérdés első­sorban. Azt hiszem, hogy a transzfermorató­rium alapjául r szolgáló tárgyalások annakide­jén talán az általános helyzetnek megfelelő eredménnyel jártak; azért mondom, hogy ta­lán, mert hiszen tudom, hogy több érdekcso­port nem volt megelégedve annak a tárgyalás­nak az eredményével. Ezt már azonban egy­36

Next

/
Oldalképek
Tartalom