Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-99
Az országgyűlés képviselőházának 9 kutató Intézet kimutatásaiból, amelyekből megállapíthatjuk, bogy a legfontosabb mezőgazdasági termékek 1931. évi kivitele összesen 356 millió pengő« értékű volt. Ha ezeknek a terményeknek exportjánál az 1925. és 1927. évek közötti áradatok középarányosa érvényesült volna, akkor körülbelül 60%-kal magasabb értéket kapott volna a kivitelből a magyar mezőgazdaság, úgyhogy ez a 356 millió pengőnyi érték felemelkedett volna 570 miJlió pengőre, így tehát azt látjuk, hogy a magyar mezőgazdaság az elmúlt esztendőben csak azon exportáruknál, amelyekről említést tenni bátor voltam, 214 millió pengővel károsodott meg. Ez pedig már olyan nagy összeg, hogy majdnem fedezni lenne képes devizákban azt az összeget, amelyet külföldi kamatok tekintetében kötelesek vagyunk teljesíteni. Ma 'már az a helyzet, hogy a külföldön sokkal olcsóbban vagyunk kénytelenek eladni a magyar mezőgazdasági terményeket, természetesen elsősorban devizaszerzési szempontból, mint idebenn az országban. Ez az áralakulás nem lehet természetes s ez bizony eléggé egészségtelen folyamat, mert hiszen ezzel a nemzeti jövedelmet egy fillérrel sem emeljük, legfeljebb csak az egyes társadalmi és gazdasági rétegek közötti jövedelemeloszlást tesszük arányosabbá. Legfájdalmasabb an érintette azonban a mezőgazdasági lakosságot az állatárak óriási csökkenése, aminek természetesen elsősorban azok a kereskedelempolitikai intézkedések az okai, amelyeket Ausztria, Svájc és Olaszország állított fel velünk szemben és, amelyekkel minden irányban igyekeztek megnehezíteni exportunkat. Mi azt hittük, hogy a legutóbb megkötött német kereskedelmi szerződéssel, amely nekünk 6000 darab vágómarha és 80-000 darab levágott sertés bevitelére ad kedvezményes vámot, nagymértékben elő fogjuk tudni mozdítani kivitelünket. Sajnos, miután ez az állatkivitel úgyszólván egyetlen piacra, a drezdai piacra koncentrálódott, amelynek felvevő képessége, mint ismeretes, rendkívül alacsony, ennek következtében ez a kiviteli kedvezmény Magyarországra úgyszólván eredményében egyenlő a nullával. Mindazonáltal igen nagy • fontosságot kell tulajdonítanunk ennek is, már csak azért is, mert hiszen látjuk, hogy a Németországgal eddig sikertelen kereskedelempolitikai tárgyalások mégis bizonyos mértékben már sikerrel járnak. De hozzájárult az állatárak irreális fejlődéséhez az is, hogy legutóbb az osztrák kereskedelmi szerződés a gabonabevitelre előnyösébb vámtételeket adott, mint a lisztbevitelre. Ennek következtében tőlünk a lisztexportálás a minimumra szállott alá és így idebent a korpa és a takarmányliszt megfogyatkozott, áruk magasra emelkedett, ezzel szemben Ausztriában f az olcsó magyar gabonából nyert korpával és takarmányliszttel felhizlalt állatokkal a magyar mezőgazda drágább takarmányliszttel hizlalt jószágaival már versenyképessé nem lehetett. Ezek a közgazdasági jelenségek az okozói annak, hogy a magyar mezőgazdasági lakosság vásárló- és fogyasztóképessége nagymértékben alászállott és ez idézte elő az iparnak és kereskedelemnek azt a rendkívül nagyfokú pangását, amilyenre az utóbbi években úgyszólván még példa nem volt. Ennek következménye azután a munkanélküliség emelkedése, amely a szakszervezetek kimutatása szerint az 1930. évi december végi állapottal szemben folyó évi február hó végén 55*7 százalékos emelkedést mutat. Mármost, ha ezt a rendkívül súlyos gaz9. ülése 1932 június 7-én, kedden. 253 dasági visszafejlődést tekintjük, amely a mezőgazdaság súlyos helyzetéből kiindulva úgyszólván minden gazdasági és társadalmi réteget egyaránt érint és amely a teljesítőképességét annyira alászállította, hogy a puszta megélhetésért ' való küzdelem mellett most már úgyszólván képtelenek vagyunk a korábbi boldogabb időkben felvett kölcsöneinknek még csak kamatát is fizetni, (Tankovits János: Hogyan lehet akkor 12 H pengőre felemelni a lisztforgalmit, amikor a munkásnak nincs kenyere!) felvetődik az a kérdés, vájjon nem indokolt-e bizonyos intézkedések megtétele, amelyekkel megakadályozhatnók gazdasági életünk további romlását és amelyekkel a termelő munka megindításával talán enyhíthetnők azt a letargiát, amelyben ma az egész magyar közgazdasági élet sorvad. Elsősorban a kamatkérdésre gondolok, amelyről itt a Képviselőházban a költségvetési vita során már annyi szó esett. Gondolok erre külföldi és belföldi vonatkozásban egyaránt. Külföldi vonatkozásban a transzferpénzek gyűjtése tekintetében, amely napról-napra hatalmasabb összegeket von el a gazdasági élet vérkeringéséből a nélkül, hogy ezzel csak egy szemernyit is csökkentené azokat az adósságokat, amelyeket mi a külföldnek úgyis kénytelenek vagyunk megfizetni. Hiszen, nézetem szerint, már a külföld is bizonyos mértékben tisztában van azzal, hogy ezeknek az összegyűjtött traszf er pénzeknek átutalása csak abban az esetben volna lehetséges, ha vagy újabb külföldi kölcsönt adnának, >— amire pedig, azt hiszem, a közeljövőben kilátásunk nincs — vagy pedig ha fennálló adósságainkat igen lényegesen hosszabb időre konvertálva, valami úton-módon átutalhatnók ezeket az összegeket. Belső vonatkozásban pedig ma már a hitelezőknek is az az érdekük, hogy a kamatláb minél jelentősebb mértékben mérsékeltessék, mert hiszen csak az ezáltal bekövetkező olcsóbb termelési folyamat mellett lesz képes a magyar mezőgazdaság, valamint az ipar és a kereskedelem, a korábbi időkben vállalt kötelezettségeinek eleget tenni. Bármennyire kívánatos, sőt talán életbevágóan sürgős is lenne különösen a gazdaadósságok rendezése érdekében esetleg egyoldalú intézkedések megtétele is, mégis nagyon megfontolandónak tartom, hogy esetleges pillanatnyi előnyökért kockáztassuk azokat a feltétlenül bekövetkező nagyobb előnyöket, amelyeket a külfölddel lefolytatandó tárgyalás révén feltétlenül biztosíthatunk a magyar nemzetnek. Hiszen éppen az előbb említett rendkívül alacsony tőkeképződésből is láthatjuk, hogy a magyar belső adósságoknak is legnagyobb része külföldi eredetű pénzekből származik, ennek következtében tehát egyoldalú intézkedésekkel, — külföldi megegyezés nélkül — nézetem szerint, katasztrofális jelentősége lehet az ország jövője szempontjából. Ezek azok a súlyos momentumok, amelyek szem előtt tartásával kellett számolnia a pénzügyi kormányzatnak akkor, amidőn ennek a költségvetésnek számadatait olyan kegyetlen következetességgel sorakoztatta egymá.« mellé. Ezekben a számadatokban benne foglaltatik egyfelől az a lemondás, az az önmegtartóztatás, amelyet ma a magyar nemzet gyakorol, másfelől pedig benne foglaltatik az a heroikus küzdelem, amellyel minden körülmények közt át kell mentenünk a jobb jövő részére a magyar nemzetet. A pénzügyminiszter úr a kiadások mérséklését éppen saját tárcájánál vitte keresztül 35*
