Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-98

216 Az országgyűlés képviselőházának 98. ülése 1932 június 6-án, hétfőn. Ha a vármegyék, a törvényhatóságok ezt a kérdést nem tudják elintézni, méltóztassék kivenni ezt a törvényhatóságok rendelkezésének jogköréből és méltóztassék országosan, törvényesen rendezni, olyan formában, hogy a városoknak meghagyassák az ö szabályrendeletalkotási joguk, a vidéki kerületekben azonban megszűnjenek ezek az anomáliák. (Gáspárdy Elemér: Horribilis jövedelmek! — Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Én Budapesten megszüntettem! 20 új kerületet csináltam három hónap alatti — Gáspárdy Elemér: Vidéken is kell!) Abszurdumnak tartom azt, hogy egy kéményseprőmester 12.000 pengő évi hasznot tudjon behajtani, a mai gazdasági viszonyok mellett, legalább is papíron. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter; Ebben teljesen igaza van!) Ha ez lehetséges, akkor azt mondom a mi állástalan diplomásainknak: nem volt érdemes tanulni, mert miniszteri tanácsosi, vagy pedig államtitkári jövedelmeket lehet egy kéményseprőmesternek biztosítani. (Ügy van! Úgy van! — Lázár Miklós: Hitbizományok!) Ügy értesültem, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr azt tervezi a miniszteriumban (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Folytatni fogom!), hogy országos átlagban 20%-os általános redukciót csinál. Ez nem elegendő, igen t. miniszter úr! (Kenéz Béla ke reskedelemügyi miniszter: Nem is ez a terv!) Az én nézetem szerint legalább is 50%-os redukciót kellene csinálni, ez felel meg a mai gazdasági viszonyoknak. Méltóztassék ebben a tekintetben a törvényhatóságokkal szemben egy kicsit erélyesebben felülvizsgálati jogot gyakorolni. (Gáspárdy Elemér: Helyes!) Azt hiszem, különösen kivánatos dolog azután az is, hogy szigorúan végrehajtassák a kereskedelemügyi miniszter úrnak az az általunk már hálásan tudomásul vett rendelkezése, hogy tanyai vidékeken, ahol a tűz veszedelem nem olyan nagy, ahol a házak egymástól kilométernyi távolságra vannak, ne ugyanazt a kéményseprésig szabályrendeletet hajtsák végre, amelyet végrehajtanak odabenn a városi centrumokban, ahol a tűzveszedelem sokkal nagyobb. Én — amint az általános vita alkalmával is kifejeztem — minden egyes alkalommal, valaj hányszor a kereskedelemügyi miniszter úr elé mentem ilyen kérdésekben, az ő jóindulatát és megértését tapasztaltam s így azt hiszem, hogy ezekben az ügyekben is erélyes intézkedések fognak elkövetkezni a miniszter úr részéről. Ebben a reményben elfogadom a címet. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Kép viselőiház! A kereskedelemügyi tárca általános vitájánál nem volt szerencsém felszólalni, — tényleg mondhatom, hogy «nem volt szerencsém» azért, mert nem jutott számomra hely — ennélfogva kénytelen vagyok azt a két főkérdést, amelyről beszélni akarok, a címnél elmondani. (Zaj a baloldalon.) Az első, amiről beszélni akarok, a belső kereskedelemben tapasztalható rossz szituáció. Arról, hogy a kereskedőkkel és

( iparosokkal mi történik, egész szomorxí balladát lehetnie írni. Egy iparos-hetiujságban láttam annak állandó rovatát, hogy az iparosok közül hányan lettek azon a héten öngyilkosok. Azért látom ezt a kérdést katasztrofálisnak, mert, sajnos, azt sem tutdóm, mi fog történni, vagy mit óhajt tenni a kormány ebben a kérdésben. A kereskedelemügyi miniszter úrnak igazán nagy rethori készséggel elmondott beszédét a legnagyobb figyelemmel ihallgattam és utána el is olvastam, sajnálatomra azonban nem találtam meg benne azt az orvosságot, de még azt az orvosszert sem találtam meg, amelyet a kereskedelemügyi miniszter úr a kisiparosság és a kereskedők megsegítésére ajánl. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Majd kipótolja a képviselő úr, megmondja nekem, mit csináljak!) Én, t. miniszter úr, legelsősorban a kereskedelem és az ipar közterheit csökkenteném le. (Kun Béla: Ügy van!) Lecsökkenteném azért, miért ezeket a közterheket képtelenség elbírni. Mindjárt bátor leszek, t. miniszter úr, felolvasni egy statisztikát arra vonatkozólag, hogy az országiban a belső fogyasztás mennyire csökkent. A belső fogyasztás csökkenése mellett, amikor a kisiparnak és a kiskereskedelemnek nincsenek (vásárlói és rendelői, lehetetlenség, hogy ez az ipar és kereskedelem mégis több adót fizessen, mint azelőtt. Ez ki fog tűnni a következő statisztikából. Hogy hová jutottunk Magyarországon, azt bizonyítja az a tény, hogy az egészségre fontos cukor fogyasztása az 1931. szeptembertől 1932 februárig terjedő időben az előző évi 478.000 q-val szemben 375.000 q_-ra esett. Ez tehát azt jelenti, hogy Magyarországon a cukorfogyasztás 25%-kail csökkent. A sörfogyasztás 140.000 hektoliterről 80.000 hektoliterre esett. Magyarországon 126 millió skatulya gyufa fogyott el egy félév alatt ebben az esztendőben, míg az előző évben egy félév alatt 156 millió skatulya. Ha most ezzel szemlbten nézem, hogy mennyi aldlót kellett fizetni, akkor meg kell állapítanom, hogy ugyanezen félév alatt egyenes adóból 21 millió pengővel több folyt be, mint a mennyi az előző esztendőben s meg kell állapítanom, hogy még forgalmi adtóból is több folyt he, ha csak két millióval is, ugyaniakkor, amikor a fogyasztási adó ez alatt a fél esztendő alatt 51 millióról 46 millióra esett. Teljes mértékben osztom és hirdetem a miniszter urnák azt az álláspontját, hogy a magyar kisiparos és kiskereskedő társadalom a nemzet gerincéhez tartozván, annak összetörését és pusztulását nem nézhetjük részvétlenül, és anélkül, hogy tennénk valamit érdekükben. Mit tehetünk érdekükben? Elsősorban a közterhektől kell őket, amennyire lehet, megszabadítani. Másodsorban meg kell őket szabadítani a konkurrenciától. Méltóztassék elhinni, hogy akármilyen súlyos, akármilyen fontos, akármilyen nagy és akármilyen elvi kérdés legyen békeidőben — nem rámnézve, de másokra nézve a szövetkezetek támogatása, de ma háborúban vagyunk. Ma minden szövetkezeti bolt, .amely a falun agyonüt egy kisiparost vagy kiskereskedőt, nemcsak az államtól vesz el egy adóalanyt, hanem azonkívül egy polgári exisztenciát taszit le a proletariátus sorába. Ha azt méltóztatik kérdezni, hogy én mit csinálnék, erre a következőket felelhetem. En nemcsak, hogy nem támogatnám a szövetkezeteket, hanem polgári, állami és pénzügyi szempontból is a szövetkezetek támogatása helyett mindent elkövetnék a szövetkezetek felszámolása érdekében, már csak azért is, mert ezáltal a polgári exisztenciák megerősödése következnék be. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Ha most, t. miniszter úr, ezzel szemben meg méltóztatik nézni a szituációkat, akkor azt méltóztatik tapaszalni, hogy ezek a szövetkezetek, amelyről mindig azt hirdették, hogy csak tagjainak fognak árusítani, a kereskede-