Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-98
Az országgyűlés képviselőházának 98. ülése 1932 június 6-án, hétfőn. 211 exisztenciákat tett tönkre, másfél esztendőt kapott, az az építőmunkás pedig, aki társainak védelmében teljesen önzetlenül röpiratot adott ki, amelyben mondhatnám, jogos elkeseredésében és felháborodásában talán erősebb kitételeket használt, kapott háromihonapi fogházat. Ez a két ítélet egymás mellé állítva,. minden kommentárt feleslegessé tesz. Kérem tehát a miniszter urát, — különösen ami az építőipari munkások védelmét illeti — tegyen meg minden lehetőt arra, hogy a balesetek számát lehetőleg a minimumra szorítsuk le. A vita folyamán szóbakerült a munkanélküliség kérdése és a munkások életszintjének kérdése. Ehhez kívánok néhány adattal hozzájárulni. Legfeltűnőbb ellentmondása az utóbbi évek gazdasági fejlődésének cLZ ci tény, hogy^ mialatt a textil-, bőr-, papír-, üveg- és általában a tömeggyártásban foglalkoztatott munkások teljesítménye erősen fokozódott, ugyanaz alatt az idő alatt a munkások életeizirrtje, a munkások keresete nagyon erősen csökkent. Néhány számmal vagyok bátor illusztrálni előbbi állításomat. Az egy munkásra eső munkateljesítmény átlaga 1924-től 1929 végéig több mint 40%-kal emelkedett és ezzel az iyi3—14 évi átlagot körülbelül 20%-kal multa felül. A teljesítmény az utóbbi években inkább fokozódott, úgyannyira, hogy például ha az egy munkásra eső teljesítményt 1914-ben száznak vesszük, akkor az 1924ben még csak 84 volt, de már 1928-ban 113, 1930ban 121, 1931-ben pedig 127. 1924 óta tehát a tömeggyártásban foglalkoztatott munkások teljesítménye mintegy 50%-kal emelkedett. A termelés ilyirányú fokozódásának három tényezője van. Az első az, hogy a vállalkozók anyagilag érdekelve vannak abban, hogy a munka minél gyorsabban készüljön el, hogy minél kevesebb tőke- és pénzveszteséggel jussanak készáruhoz és azt forgalomba hozva, minél gyorsabban végezze a tőke azt a körforgást, amely — befektetve az üzletbe — egyébként is hivatása. Ennek érdekében vezetik azután be a különböző bérfizetési rendszereket, főleg a Bedeaux-rendszert, amelynél hajszolóbb, kizsákmány olóbb rendszert az utóbbi évtizedben még nem találtak fel. A második az a körülmény, hogy rengeteg nagy a munkanélküliek száma és a munkások a munkanélküliség rémének, a bércsökkenésnek hatása alatt állandóan erejük megfeszítésével dolgoznak és igyekeznek valamit keresni. Egyfelől tehát a munkanélküliséget fokozzák ezáltal, másfelől a balesetek aránytalanul emelkednek ennek a hajcsár-rendszernek következtében. Természetesen nagyban hozzájárul a munkateljesítmény fokozásánoz a gépek tökéletesedése. A mérnöki tudomány nem áíl meg, hanem fejlődik, halad és így az egy munkásra esö munkateljesítmény emelésében tényleg nagyon fontos szempont a technikai haladás is. Ha ezzel a munkateljesítménnyel együtt járna a munkabér emelkedése is, hogy a munkás valami rekompenzációt találna abban, hogy munkaerejének fokozottabb kizsákmányolása következtében idői előtt vénül meg, akkor ez a rendszer, ha nem is helyeselhető, de valahogyan még megérthető volna. A baj azonban ott van, hogy a munkások keresetét tekintve, azt látjuk, hogy ha az 1913—14 évi átlagot 100-uak vesszük, a munkateljesítmény 127, a reálbér 85, ellenben a munkás részesedése a teljesítményből 100-ról lecsökkent 83-ra, 1930-ban! tehát a munkás 17%kal kapott kevesebbet munkájának ellenértékéül mint 1913—14-ben, holott azóta a megélhetés költségei nem csökkentek ilyen arányban. Még egy számot! Az iparcikkek fogyasztása a mezőgazdasági válság következtében, ha 1924ben száznak vesszük, 1931-ben lecsökkent 93-ra, a munkások reálbére lecsökkent 79-re; ha pedig a munkás élettartását nézzük, akkor meg kell állapítanunk, hogy 1924 óta ezen a téren is rosszabbodás állott be, mert ha 1924-et 100nak vesszük, akkor a munkások ma csak 85-ön állanak életszint tekintetében. Ezek a számok mutatják azt a borzasztó rombolást, amelyet -a monopol-kapitalizmus okoz azáltal, hogy minden gát, minden fék nélkül zsákmányolhatja ki a munkásokat. Ez különösen a textilgyárakban tapasztalható- A textilgyárosok majdnem minden héten a miniszter úr nyakára szaladnak, kívánják ezt és amazt. A városi hatóságokat szivattyúzzák folyton engedményekért, hol kövezetvámengedményért, hol világítási vagy erőátviteli kedvezményért, ugyanakkor azonban egymásután állítják be azokat a gépeket, amelyek mind több és több munkást és munkáöiiőt tesznek feleslegessé, a meglévő munkásokat pedig ezek a gépek idegzetileg is, munkaerő tekintetében is hihetetlen módon kizsákmányolják anélkül, hogy a munkások ezért megfelelő ellenértéket kapnának. Ha tehát a miniszter úr erősebb mértékben kívánja az általa is dereknek ismert munkásokat védelmezni, Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Be is bizonyítottam, nemcsak akarom!) akkor úgy az építőipar, mint a textilipar, de általában a tömeggyártás terén rendkívül sok tennivalót fog találni. Hiszen azok a számok, amelyeket itt elmondottam, amelyek a maguk szürkeségébea a szakembereknek kötetek helyett beszélnek, mutatják azt, hogy mialatt a termelés 30—40, sőt 50%-kal fokozódott, mialatt tehát a monopol-kapitalizmus mind nagyobb és nagyobb haszonhoz jutott, azalatt a munkásság életszintje lényegesen megrosszabbodott. Rámutattam már arra, hogy ha a munkás átlagban 100-at keresett 1913—Í914J ben, akkor ma nem keres többet, mint 86-ot, holott a békeidő" óta a munkásság élettartása meglehetősen megdrágult, mert a világháború kitörése előtt nem ismertük a forgalmi adót, a világháború kitörése előtt nem volt kereseti adó, — ha volt, akkor csak pár fillér volt, amely számot sem tett — a világháború kitörése előtt Budapesten nem ismertük az egyházi adót, aem ismertük a forgalmi eszközöknek azt a drágaságát, amely ma itt van. Ha mindezt egybevetjük, akkor azt kell mondanom, hogy a magyar munkás lakásra, forgalmi eszközökre, világításra, „egyházi adóra, forgalmi adóra és kereseti adóra keresetének 60%-át fizeti el, a maga és családjának megélhetésére és ruházkodásra pedig marad neki 40%. Ilyen körülmények között nem szabad csodálni, igen t. miniszter úr, ha a munkásoknak »nincs valami örömük akkor, amikor az életet a saját szemszögükből nézik. Kérem tehát a miniszter urat arra, hogy minél előbb igyekezzék a leghathatósabb védelemiben részesíteni azokat a munkásokat, akik ilyen körülmények között esnek a kapitalizmus áldozatául. Ezzel kapcsolatban legyen szabad rámutatnom egy látszólag jelentéktelen kérdésre, amely azonban — tömegcikkről lévén szó — nem egészen jelentéktelen valami. Méltóztatnak tudni, hogy a szőlőbirtokosok évek óta, de különösen az utóbbi esztendőkben rendkívül sokat panaszkodnak a miatt, hogy a bor ára milyen alacsony. Valóban, ha az ember Budapesten az utcára kimegy, megdöbbenve látja, hogy a borárak literenként már 40 fillér alá is estek.
