Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-98

• Az országgyűlés képviselőházának 98 politikával. Kérem, hogy a devizapolitikából a kicsinyesség mindenesetre lehetőleg küszoböltessék ki, hogy ne bürokrata módon intézzék el a devizaigényléseket, hanem elasztikusan alkalmazkodjanak a mindennapi élethez. Továbbiakban azt kérem, hogy a magánalkalmazottak jogviszonyai szabályozásának problémáját méltóztassék figyelemre méltatni, mert itt bizony még sok visszaélés burjánzik a mi gazdasági életünkben. A kereskedelemnek pedig meg kell azt is értenie, hogy a mai világban csak egy módon tud forgalmat csinálni, ha alkalmazkodva az ország legyengült gazdasági erejéhez, lehetőleg olcsóbb árakra törekszik. Nagyon helyes volt az a megállapítás, amelyet egy vasárnapi gyűlésen hangoz tattak a kereskedelmi körök, hogy filléres haszon, filléres élet, mert ha filléres élet is, de azért mégis csak élet. A miniszter úr figyelmét — mert beszédidőm már lejáróban van — még csak egy-két anomálira, gyakorlati esetre kivánom felhívni. Kerületemből tapasztalatból tudom mind a két esetet. Volt egy Máv. mozdonyvezető, aki nem kevesebb, mint 27 mozdonyt és 150 vagont mentett át Pozsonyból akkor, amikor a csehek megszállották, magyar területre. Azon az éjszakán, amikor ez történt, az az ember megbetegedett. Amikor felsőbb tanácsra visszament Pozsonyba és jelentkezett a cseheknél, a csehek nem alkalmazták. Később meghalt és özvegye nem tud nyugdíjhoz jutni sem a cseheknél, sem a magyaroknál. Van azután egy másik eset is. A Nordbahn egy volt alkalmazottjának, nyugdíjasának, — Nóvák oroszvári lakosnak — aki megrokkant, elvesztette a lábát, azért nem fizeti a nyugdíjat, mert nem optait Ausztria javára. Az illető tudniillik Magyarország területén lakik. Azt mondja ia Nordbahn, illetve a Nordbahn jogutódja, az Österreichische Bundesbahn, hogy mi magyarok hasonló esetekben merev álláspontra helyezkedünk. Elismerem, — mint mondottam — hogy ma mindegyik fél iparkodik a nyugdíjasokat lehetőleg lerázni, de azért ezek a szegény emberek, hiszen alig egykét tucat emberről van szó, mégsem vergődhetnek két malomkő között, két merev álláspont között, évtizedekig csak azért, mert mindegyik állam iparkodik kihúzni magát a felelősség alól és a teríhet lehetőleg a másikra hárítani. Ezek olyan kiáltó esetek, amelyek de facto igazságtalanságot tartalmaznak s^ amelyeket csak a kölesönös megértés és méltányosság alapján lehet megoldani. A jóakarat megvan az osztrák kormány részéről, megvan a magyar kormány részéről is, tehát méltóztassék ezt az apró és aránylag kicsiny és alárendelt kérdést, amely azonban az illetőkre nézve a lét vagy nemlét kérdése, megoldani. Egyébként a címet elfogadom. (Dinnyés Lajos: Csodálatos, hogy a képviselő úr elfogadja. Hiszen annyi kifogása volt.) Mert bízom abban, hogy a miniszter úr megértő politikája felsorolt szempontjaimat figyelembe is fogja venni. Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Képviselőház! A kereskedelemügyi tárca költségvetésének tárgyalása nem folyhat le •anélkül, hogy a vasúti személyzet ügyeivel ne foglalkozzunk. Főképpen a vasúti munkások és a vasúti forgalmi személyzet sérelmei azok, amelyeket szóvá kell tenni itt a Házban, azért, hogy a miniszter úr ^^^^B^^^^H . ülése 1932 június 6-án, hétfőn. 201 találjon módot ezeknek a sérelmeknek a megszüntetésére. A vasúti személyzet legfőbb sérelme a szervezkedési szabadság ihiánya, amely olyan széleskörű, hogy még lapot sem adhatnak ki. Erre a túloldalról azt mondhatnák, hogy van a vasúti mnkásságnak érdekképviselete, a Voge. Azonban ezt nem lehet komoly érdekképviseletnek minősíteni. Azt is szokták mondani, hogy a szocializmusnak a vasúti munkásság körében nincs talaja. Ha ez igaz, akkor annál inkább lehet és szabad utat adni a szervezkedésnek, akkor igazán még az az akadály sem áll fenn, amelyet egyébként a túlsó oldalon figyelembe vesznek. Utalnom kell itt a genfi incidensre, ahol tudniillik szóbakerült a magyar munkásság szervezkedési szabadságának hiánya és amely incidensről itt a Házban is beszéltek. Akkor a magyar kormány kiküldött képviselője úgy nyilatkozott, hogy a vasúti munkásságnak Magyarországon igenis van szervezkedési szabadsága és saját lapot is adhat ki. Az Internationaler Transportarbeiter-Föderation levelet intézett a magyar Szakszervezeti Tanács titkárságához, amelyből egyetlenegy passzust leszek bátor felolvasni, amely így szól (olvassa): «Diese Mitteilung hat auf den ungarischen Regierungsvertreter einen Eindruck gemacht und er hat erklärt, die Eisenbahner hätten ihre Koalitionsrechte und können auch ihre Zeitung herausgeben.» Most arra kérem az igen t. miniszter urat, hogy ne dezavuálja a kormány kiküldöttjét és most már a magyar kormány genfi delegátusának kijelentései alapján és a szerint legyen szíves intézkedni, abban a tekintetben, hogy a magyar vasúti munkásság szervezkedési szabadságát megkapja, és mindjárt elöljáróban saját lapját kiadhassa. Nem hiszem, hogy ennyi okmányszerű bizonyíték után módja lenne a kormánynak arra, hogy továbbra is a teljes jogtalanságban hagyja meg a magyar vasúti munkásságot és továbbra is tilalmazza a lap kiadását, ami különben a magyar kormány delegátusának dezavuálása volnaA vasúti munkásság számára úgyszólván egész Európában megvan a szabad szervezkedés lehetősége. Bemutatom itt a csehszlovákiai magyar szociáldemokrata vasúti munkásság magyarnyelvű lapját. De ugyanez a helyzet Ausztriában, Németországban, a Skandináv államokban, Franciaországban. Talán az egy Olaszország kivételével, ahol semmiféle szervezkedési szabadság nincs, mindenütt megvan a vasúti munkásság szabad szervezkedési lehetősége és szabadsága és azt hiszem, hogy sem a miniszter úr, sem pedig közegei nem mernék azt állítani, hogy a felsorolt országok bármelyikében rosszabb volna a vasúti közlekedés mint Magyarországon. Vannak más sérelmek is. Állandóan csökken a létszám és a kereset. A vasúti műhelyekben most már havi 170 órai munkaidőnél tartanak, ami természetesen ugyanilyen aranyban csökkenti a fizetéseket és jövedelmeket is. Sérelem az, hogy az elbocsátásoknál nem veszik figyelembe sem a használhatóságot, sem az illető szociális és családi viszonyait, amelyeket pedig legelsősorban kellene figyelembe venni és ha már el kell munkásokat bocsátani, akkor elsősorban mégis azokat kellene elbocsátani, akiknek nincs családjuk, vagy nincsenek gyerekeik. Ezt abszolúte nem veszik figyelembe, úgyhogy információim szerint az 28*