Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-97

198 Az országgyűlés képviselőházának 97. ülése 19S2 június U-én, szombaton. getlen újabb kormány elhatározást igényelne, meg kell azonban jegyeznem, hogy ilyen fize­tések teljesítésére költségvetési fedezettel nem rendelkezem. A vállalat főrészvényesei a bel- és külföldi hitelező bankokkal a vállalat szanálása érde^ kében követeléseiknek részvényérdekeltséggé való átalakítása iránt már huzamosabb idő óta tárgyalásokat folytatnak, s ennek eredménye­képpen már kérvényt is nyújtottak be hozzám azzal a kéréssel, hogy ez ügyben az érdekeltek bevonásával értekezletet tartsak. Amennyiben az ezen tárgyalások alapjául szolgáló elgondolás tényleg megvalósítható lesz, úgy az összes többi hitelezők követelései egyességi alapon fognak rendeztetni, és ezeknél a tárgyalásoknál igyekezni fogok arra, hogy a szóbanforgó kisgazdatermelők érdekei a lehető­séghez képest megóvassanak. Kérem válaszom tudomásulvételét. Budapest, 1932. évi április hó 19-én. Kenéz s. k., m. kir. kereskedelemügyi miniszter.» Elnök: Az interpelláló képviselő úr nincs jelen. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a keres­kedelemügyi miniszter úr írásbeli válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a kereskedelemügyi miniszter úr írásbeli válaszát tudomásul veszi. Most pedig áttérünk az interpellációk meg­hallgatására. Következik Hegymegi Kiss Pál képviselő úr írásbeli interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az inter­pelláció szövegét felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa): «Írás­beli interpelláció a népjóléti és belügyminiszter urakhoz. Hajdú vármegye törvényhatósági közgyű­lése határozott a községi orvosok által szedhető díjakról. Ezt a határozatot 1931 október 9-én jóváhagyás végett felterjesztették. A határo­zatról közel nyolc hónap óta válasz nem ér­kezett. Közérdekű, szociális és közegészségügyi szempontból elsőrendű fontosságú volna, hogy az említett határozat mielőbb jóváhagyatnék, mert a jelenlegi állapot a kuruzslást segíti elő és a szegénységet arra kényszeríti, hogy orvosi segítséget ne vegyen igénybe, amely körül­ménynek káros hatása a halálozások számában mindenesetre jelentkezik. — Hegymegi-Kiss Pál s. k-, képviselő.» Elnök: Az interepllációt a Ház kiadja a népjóléti és munkaügyi minisztérium ideig­lenes vezetésével megbízott miniszterelnök úr­nak, továbbá a belügyminiszter úrnak. Következik Hegymegi-Kiss Pál képviselő úr második írásbeli interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az in­terpelláció szövegét felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa): «írás­beli interpelláció a pénzügy-, kereskedelemügy­és belügyminiszter urakhoz. Hitelesítették : Müller Anlal s. k. 1927. évben Szabolcs vármegye törvényesen megengedett hozzájárulással köves utat épített így vetettek ki Szabolosveresmart és Döge köz­ségekre több, mint 30.000 pengő rendkívüli hozzájárulást. Mikor az adófizetők fele kifizette a reájuk kivetett hozzájárulást, akkor a vár­megye az említett összeg további beszedését betiltotta azzal a kijelentéssel, hogy részére engedélyezve lett a kért mindenkori 20%-os út­adó, így nem kell a rendkívüli hozzájárulást beszedni, sőt a befizetett összeget vissza fogják adni. Az említett községek lakosainak egyik része fizetett rendkívüli hozzájárulást és fizette a 20%-oti míg a másik részének a rendkívüli hozzájárulást már fizetnie nem kellett. E jogtalan és igazságtalan helyzet miatt a túlfizetők kérték pénzüket vissza. Most azt pa­naszolják, hogy szóba sem állanak velük. A ke­reskedelemügyi minisztériumnál panaszolták 1930 december 8-án, onnan átment az akta a pénzügyminisztériumba (83.638/1931. ügyszám), majd onnan a belügyminisztériumba. A bel­ügyminiszter állítólag folyó évi február hó 6-án 73.499. szám alatt leiratot intézett a vár­megyéhez. A nevezett miniszter úrhoz panaszt is intéztek a jogtal_an helyzetben lévő községi lakosok, azonban se pénz, se válasz. Mindezeknél fogva a lakosok panaszára kérek ez ügyben a pénzügy-, kereskedelem­ügyi- és belügyminiszter uraktól felvilágosí­tást és kéjem a jogosan várt intézkedések ki­adását. Hegymegi Kiss Pál s. k., országgyű­lési képviselő.» Elnök: Az interpellációt a Ház kiadja a pénzügy-, kereskedelemügyi és belügyminiszter uraknak. Következnék Gál Jenő képviselő úr inter­pellációja, aki azonban azt törölte. Következnék vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselő úr interpellációja. (Felkiáltások: Nincs itt!) A képviselő úr nincs jelen. Interpellációja töröltetik. Következnék Lingauer Albin képviselő úr interpellációja. (Felkiáltások: Nincs itt!) A képviselő úr nincs jelen. Interpellációja töröltetik. Következnék Hegymegi-Kiss Pál képviselő úr interpellációja. (Felkiáltások: Nincs itt!) A képviselő úr nincs jelen. Interpellációja töröltetik. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvé­nek felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyző­könyvet felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa as ülés jegyzőkönyvét,) Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyv ellen? (Nincs!) Ha észrevétel nincs a jegyzőkönyvet hite­lesítettnek jelentem ki. Az ülést bezárom. (Felkiáltások jobb felől: Éljen az elnök!) (Az ülés végződik este 8 óra 36 perckor.) naplóbiráíó-bizottsági tagok. Rabok Lajos &. k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom