Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-97

188 Az országgyűlés képviselőházának , gáltatás költségei és végső soron a közvetítés rendkívüli drágítása. Ez nem akar vád lenni a közvetítőkereskedelemmel szemben, de meg kell állapítanom, ihogy a háború befejezése óta ebben a megcsonkított országban, ebben a fogyasztásában rendkívül megcsappant országban a közvetítőkereskedelem rendkívüli mértékben megnövekedett és költségei óriási mértékben emelik az árakat. Ezek után, azt hiszem, bátran megállapíthatjuk azt, hogy ennek a kérdésnek olyan jelentősége, mint ahogy eddig beállították, a mezőgazdasági krízisben nincs. Én igenis el tudom képzelni azt, hogy olcsóbbodás következzék be, — mint ahogy bátor voltam bizonyítani, hogy máris bekövetkezett — ezt az olcsóbbodást azonban természetesen néni diktatúrával és nem Hitler-bajusszal és egyéb hasonló rekvizitumokkal képzelem el, hanem csakis a termelési költségek olcsóbbításával. Ha alacsonyabb lesz a forgalmi adó, ha olcsóbbak lesznek a szállítási költségek, ha olcsóbb lesz — ezt féltve mondom ki — a munkabér ... (Zaj a szélsőbaloldalon.) tessék engedni, hogy én mondjam el. Hozzáteszem, hogy ebben a pillanatban a munkabér aligha lehet olcsóbb. Ha a termelési faktorok olcsóbbak lesznek, akkor a helyesen megindult proceszszus az árak lemorzsolódása terén, amelyet az iparban tapasztalunk, tovább fog folytatódni. Azt szokták igen gyakran ennél a kérdésnél felvetni, hogy hát a drágaságot az idézte elő, hogy a vállalatoknak óriási nyereségeik vannak. Ezek gyakran visszatérő momentumok és nagyon helyesen intézte a felhívást a miniszter úr, hogy az ilyen állításhoz nagyon jó volna a statisztikai adatokat is mellékelni. Hiszen valóban úgy van, ha állanának ezek a tételek, akkor valóban az következett volna el, hogy összegyűlt volna a vagyon az iparvállalatoknál- Ennek ellenében mit látunk? Azt, hogy a részvénytársasági index 1913

j

hoz viszonyítva 18%, tehát a részvényben kifejeződő vagyon több mint egyötödére szállott alá, ami jóval nagyobb vagyoncsökkenés, mint a mekkorát a mezőgazdaságban tapasztaltunk. Ennek tulajdonítható, hogy viszont a jövedelmezőség az iparban nagyobb, mint a mezőgazdaságban. Egyik legkiválóbb vállalatunk, amely ma is meglehetősen dolgozik és csaknem abban az állagában van meg, mint a háború előtt, a tőzsde által a háború előtt 145 millió pengőre értékeltetett. Amikor a tőzsde egy vállalatra azt mondja, hogy 145 millió pengőt ér, az abban a pillanatban anynyit ér. Erre a tőkére, erre a vállalatra, amely azóta állagában semmit sem változott, most a tőzsdei értékelés azt mondja, hogy csak 34 millió pengőt ér. És most is igaza yanMicsoda óriási összeomlása ez a befektetéseknek, a vagyonértékeknek, intellektuális és materiális értékeknek. Én összeállítottam húsz jobb vállalatnak a genealógiáját, kamarási méltóságának táblázatát és megállapítottam, hogy ezeknek az osztaléka a háború előtt körülbelül 13% volt. Ennyi ma is. De hogy tudja ez az úgynevezett húsz jó vállalat ugyanazt az osztalékot megfizetni, amit flzetejtt a háború előtt. Elvégre, ha 1913-ban a tőzsde értékelése 572 millió pengő volt és 1913 óta befektetett 220 millió pengőt, az értékelésnek ma 800 millió pengőt kellene kitenni- A tőzsdei értékelés ellenben 240 millió pengőt tesz ki, tehát kevesebbet, mint egyharmadát. Ilyenformán a jövedelmezősége természetesen nagyobb és ennél>7. ülése 1932 június 4-én, szombaton. fogva ugyanazt a jövedelmezőséget tudja kimutatni, olymód, hogy a vagyonállagát a háború előttinek egyharmadában veszi. Nem tudom, nem fogytam-e ki túlságosan az idlőből, de szeretnék ebből az alkalomból azzal a misztikus legendával is foglalkozni, hogy a vállalati fizetések azok, amelyek a vállalatok jövedelmezőségét lehetetlenné teszik. Én ismerem a vállalati fizetéseket. Én ennek közvetlenül tanuja vagyok és állítom, hogy egy-két jobban menő vállalattól eltekintve, — amelynek nagysiágmi, dimenziója és jövedelmezősége megengedi, hogy vezető embereinek, akik annak a vállalatnak technikailag és kommieirciálisan tesznek nagy szolgálatokat, nagyobb fizetést adjon — a vállalatoknak 99%-ánál olyan fizetésekről, amelyeket ezzel a szóval szoktak jelölni, hogy mammutfizetés> szó sem lehet. Nem csodálkozom, ha ezt a 'vádat a szocialisták oldaláról hallom, akik elvégre a magántulajdon elvéről más felfogással bírnak, mint mi és akik ugyanezt alkalmazzák nemcsak a vállalati vezetőségek jövedelmére, hanem minden vagyonból eredő jövedelemre, eredjen legyen az földiből, házból, bankból, büróiból, ügy' védi irodából, orvos-studióból stb. De méltóztassiamak elhinni hogy nagy baj és nagy veszély van abban, ha ezt más kategóriák is hangoztatják, mert állítom azt, hogyha megtörténik az, hogy az állam beavatkozik 'abba, hogy a magánvállalkozás milyen mióidlon fizesse meg* az embereit, akkor ez az akció nem áll meg a magánvállalkozásnál. (Zsindely Ferenc: Rendes adózási politikát kell csinálni! — Propper Sándor: Ne kereshessenek negyedmilliókat!) Hány ilyen vállalat van? Bár volna ötven ilyeni vállalatunk, amelyiknek vezetője negyedmilliót keres, akkor merem állítani, hogy sokkal jobb volna a helyzete az egész magyar közgazdaságnak és ia magyar államnak, mint amilyen most van. (Zsindely Ferenc: Megfelelő adózási politikával kell belenyúlni a kérdésbe!) Elismerem, hogy az egyetlen mód, ahogyan) az állam ebbe a kérdésibe belenyúlhat, egy megfelelő adópolitika, (Zsindely Ferenc: Ezt kell megcsinálni!) megfelelő szociális politikával, megfelelő kulturális politikával, mert minden egyenlőtlenség, ami ezen tiillendíti a kapitalista társadalniiat, — bár a kapitalista társadalom lényegéhez tartozik, hogy benne egyenlőtlenségek vannak — ennek a társadalomnak felborítását és egy egészen másfajta termelési renldlszerre való áttérést eredményezhet. (Propper Sándor: A bérmunkás a Mák.-nál három pengőt kap egy napra. Berzeviczy 300.000 pengőt kap egy esztendőben. Erre csak nem lehet azt mondani, hogy ez egyenlőtlenség?!) Arról, hogy emellett az ipari termelés helyzete milyen, hogy micsoda debacle következett be az egész vonalon, máir beszéltem a költségvetés általános vitájábam és ma ezt legfeljebb azzal egészíthetném ki. hogy azóta a viszonyok nemcsak, hogy nem jawultak. hanem határozottan romlottak és éppen azért legyen szabad felhívnom a miniszter úr és a kormány figyelmét arra. hogy bármilyen siralmas is a budgetárius helyzet, a felénk meredő szociális problémák azok, amelyek kényszeríteni fogják a kormányt és jó, ha minél előbb felkészül arra, hogy valamit a beruházások érdekében tegyen. Mert nem tudok elképzelni állami költségvetést állami beruházások nélkül, ahol egyedül csak azt nézik, hogy a polgárok élet- és vagyonbiztonsága megóvassék, — ezt már egyszer említettem — tehát az éjjeli bakter szerepének a vállalása teljesen elégtelen akkor, amikor